Az NMHH kiemelten támogatja a hazai űripart

forrás: Prím Online, 2023. április 13. 16:08

62 évvel ezelőtt ezekben a napokban azt ünnepelte a világ, hogy a Jurij Gagarint szállító űrhajó a világűrbe ért. Az elmúlt 60 évben több száz ember járt már az űrben – köztük egy magyar is, Farkas Bertalan – köszönhető ez annak, hogy az űrtechnológia rohamléptekben fejlődik. A magyar űrkutatás egyik fontos momentuma volt, mikor 2015-ben Magyarország csatlakozott az európai űrügynökséghez. 2018-tól pedig különösen nagy támogatást élvez a magyar űripar fejlesztése, melyben a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) is részt vesz.

Magyarországon az NMHH a frekvenciakoordinációs eljárásokban eljáró hatóság. Feladata kettős: egyrészt bejelenti a hazai műholdak esetében a szükséges műholdas pályák, pályapozíciók igényét, másrészt a más országok igazgatásai által koordinált műholdas pályák, pályapozíciók interferenciaszámításokkal alátámasztott észrevételeit – amennyiben az érinti a hazai rádiórendszereket. 

 

Az új űrkorszak kihívásai

 

A világűrbe helyezett rendszerek ma már a gazdaság gerincét jelentik. Az új űrkorszak egyik jellegzetessége várhatóan az lesz, hogy a mostani 6000 műhold helyett már több százezer műhold fog keringeni felettünk, alacsony Föld körüli pályán, ami számos kihívást jelent. Bartóki-Gönczy Balázs, az NMHH Médiatanácsának tagja szerint a sok új műhold megjelenésével kapcsolatban a legfontosabb teendő, hogy ezek ne ütközzenek össze és koordináltan tudjanak közlekedni. 

 

„Az űrforgalom szabályozás a jelenkor egyik nagy kihívása, hiszen erre jelenleg nincsenek szabályok. A másik kihívás az, hogy a megnövekedett igényeket ki kell szolgálni frekvencia és pályahelypozíció szempontjából. Szükséges, hogy ezeknek a műholdaknak olyan megfelelő frekvenciasávja és pályapozíciója legyen, amelyen tudnak kommunikálni, ezért óriási szerep hárul az olyan nemzeti szabályozó hatóságokra, mint amilyen az NMHH is.” – mondta Bartóki-Gönczy Balázs.

 

 

Az NMHH és a hazai űripar támogatása

 

Az NMHH a hatósági feladatain túl egyéb módon is támogatja a hazai űripar fejlődését, a tavalyi év után idén is együttműködést kötött a Hatóság a Magyar Asztronautikai Társasággal. A megállapodás egyik célkitűzése, hogy az általános és középiskolás gyerekek is egyre többet tudjanak meg az űrvilágról.

 

„Támogatói voltunk annak is, hogy a Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatói Portugáliában egy rakétaépítő versenyen vettek részt, valamint az NMHH támogatása tette lehetővé, hogy a BME mérnökei elkészítsék a legújabb magyar kis műholdat, az MRC 100-at, mely idén fog kijutni a világűrbe. Ennek újdonsága, hogy már nem csak egy kísérletet végezhetnek el rajta, hanem több felsőoktatási intézmény is tapasztalatot tud szerezni a világűrben azáltal, hogy a kisműhold fedélzetére önálló modult telepíthettek” – tette hozzá Bartóki-Gönczy Balázs.

 

Budapesten rendezik az Európai Űrjogi és Űrpolitikai Nyári Egyetemet

 

Magyarországon 2018-tól különösen nagy támogatást kapott a magyar űripar fejlesztése, ennek egy újabb mérföldköve lesz az is, hogy hazánk 2024-ben űrhajóst kíván küldeni az űrbe. A HUNOR Magyar Űrhajós Program célja egy magyar kutatóűrhajós feljuttatása a Nemzetközi Űrállomásra, ahol csaknem egy hónapon át, döntően magyar fejlesztésű tudományos kísérleteket fog végrehajtani. Kiemelendő továbbá, , hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) nyerte el a 31. Európai Űrjogi és Űrpolitikai Nyári Egyetem rendezési jogát, amelyet az Európai Űrügynökség jogi központjával (ECSL) együttműködésben tartanak minden év augusztusában Európa valamely nagy városában. 

 

„A programot az NMHH-val együttműködésben állítja össze az NKE és az ECSL, melynek köszönhetően az idei központi téma az űrtávközlés szabályozása lesz, az előadók között pedig a hatóság szakemberei is ott lesznek” – árulta el Bartóki-Gönczy Balázs.

 

A 12 napos, mintegy 20 országot és 60 hallgatót, valamint a téma legnevesebb szakértőit felvonultató programot először rendezik Magyarországon.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják

Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.

2024. május 6. 19:53

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 18:10

100 éves a kismegszakító, amely lehetővé teszi az energetikai átállást

Az ABB-nek a maga nemében első kismegszakítója (Miniature Circuit Breaker/MCB) már 100 éve biztosítja az elektromos áramkörök védelmét, és a jövő fenntarthatósági igényeihez igazodva napjainkban is tovább fejlődik. Mivel az összes tűzeset közel egynegyede lakóépületekben keletkezik, ezért kijelenthető, hogy a kismegszakítók az otthonok biztonságossá tételével forradalmasította az életmódunkat, sőt megteremtette az elektromos biztonságot az egész társadalom számára, a vasúti infrastruktúrától kezdve a gyárakon, a kereskedelmi épületeken át, az adatközpontokig.

2024. május 6. 16:29

Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 14:51

Érettségi-para szülőként? HR szakértői tippek következnek!

Elindult a 2024-es érettségi szezon: országszerte 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700 középiskolás érettségizik. Ez az időszak legalább olyan megterhelő és kihívásokkal teli a szülők számára, mint a diákoknak, hiszen a gyermekük jövőjéről van szó, és az érettségin nyújtott teljesítményen sok múlhat. Rengeteg a kérdés: felveszik a gyermeküket a kívánt szakra? Mi lesz, ha nem nyer felvételt, vagy meggondolja magát időközben és egy másik irányba szeretne menni? Egyáltalán mi történik, ha mégsem úgy alakul minden, ahogyan azt a gyermek és a szülő eltervezte? Most ezekre az eshetőségekre hívja fel a figyelmet és ad néhány szakértői tippet a Mind-Diák Szövetkezet vezetője, Göbl Róbert.

2024. május 6. 13:14

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55