Az Év Logisztikai Menedzsere Kötélverő Andrea
Kötélverő Andreát, a Busch-Hungária ellátási lánc vezetőjét választotta Az Év Logisztikai Menedzserének a szakma legnagyobb hazai szervezete, a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság. A szakember irányításával számos innovatív projekt valósult meg Magyarország legnagyobb vasöntödéjében, melyek közül kiemelkedik a vállalat ellátási lánc rendszerének digitalizációja, valamint a hulladékkezelés megújítása. A díjat Chikán Attila és Horváth Péter, a társaság elnökei, valamint Giltán Tivadar adták át a május 10-én tartott Beszerzési Konferencián, Budapesten.
Kötélverő Andrea ellátási lánc vezető irányításával a Busch-Hungária négy év alatt új digitális alapokra helyezte Magyarország legnagyobb vasöntödéjének összes termelést támogató folyamatát. A fejlesztésnek köszönhetően a vállalat egységes informatikai rendszerben kezeli ellátási láncának minden elemét, az alapanyagbeszerzést, a külső és belső logisztikát, a gyártástervezést, valamint a beruházási és a gyárfejlesztési projekteket. Ezzel párhuzamosan a vasöntöde fenntarthatósági szempontból is számottevő eredményeket ért el.
„A digitalizáció jelentősége, hogy biztosítja a Busch-Hungária adatvezérelt működését és fokozza a vállalat nemzetközi versenyképességét. Megvalósítása egy rendkívül összetett, sok területre kiterjedő feladat volt, amelynek során optimalizáltunk számos működési folyamatot is. A projekt eredményességét jelzi például, hogy a vevői elégedettség alapját jelentő kiszállítási pontosságot 95 százalékra növeltük. A hulladékkezelés megújításával pedig elértük, hogy az üzemi öreghomok újra felhasználható, illetve értékesíthető legyen, ami nemcsak javítja a vállalat eredményét, hanem újabb jelentős lépés a körforgásos anyaggazdálkodás felé is” – mondta Kötélverő Andrea, ellátási lánc vezető.
A szakember szerint a jövő egyik legnagyobb kihívása az ellátási láncok és az ehhez kapcsolódó digitális rendszerek biztonságának fokozása. Ezért a pénzügyi és működési kockázatok minimalizálása mellett a vállalat kiemelt területként tekint az információbiztonságra, melyet az európai autóipari standardnak számító TISAX-modell bevezetésével is meg kíván erősíteni. A Busch-Hungária nagy figyelmet fordít munkatársai képzésére, amelyet a digitális rendszerek, szoftverek és az okoseszközök kezelése mellett kiterjeszt a biztonsági szempontokra is.
„Az Év Logisztikai Menedzsere díj fontos elismerése annak a csapatmunkának, amit a vezetőséggel, az ellátási lánc terület harminc munkatársával és a fejlődést ötleteikkel, tapasztalataikkal támogató kollégákkal együtt vittünk véghez. Mérföldkő az én közel két évtizedes felsővezetői pályafutásomban is, amelynek középpontjában mindvégig az ellátási láncok fejlesztése és vállalatirányítási rendszerek kiépítése állt. Köszönöm a díjat!” – tette hozzá Kötélverő Andrea a díjátadón.
Kötélverő Andrea 2018 decembere óta a győri Busch-Hungária Supply Chain Managere. Irányítása alá tartozik az acélhulladékból évente mintegy 43 ezer tonna járműalkatrészt előállító vasöntöde alapanyagbeszerzése, külső és belső logisztikája, a gyártástervezés, valamint a beruházási és a gyárfejlesztési projektekhez kapcsolódó beszerzések menedzselése. Harmincfős csapat dolgozik közvetlenül a vezetése alatt, de ahogyan az ellátási lánc összekapcsolja a vállalat összes területét, úgy számos termelési, műszaki, pénzügyi és humánerőforrás-szakemberrel dolgozik együtt. Szakterülete az ellátási láncok digitalizációja és optimalizációja, 18 éves felsővezetői pályafutása során több vállalatnál felelt különböző vállalatirányítási, illetve raktárirányítási rendszerek bevezetéséért. A környezettudatosság központi érték számára, szakmai érdeklődésében is jelentős szerepet tölt be a körforgásos anyaggazdálkodás, a hulladékok újrahasznosítása és az ehhez kapcsolódó ellátási láncok kiépítése. Négy nyelven beszél: németül anyanyelvi, franciául és olaszul felsőfokú, angolul magas szinten.
Kapcsolódó cikkek
- Eurohub: új struktúrát élesít a Raben Group
- Ma a Logisztika Napját ünnepeljük
- A Raben Group is jelen lesz az idei Transport Logistic kiállításon
- Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Logisztikai Egyesület és a Trenkwalder
- Az innováció már-már tradíció a logisztikában
- Robotokkal és raktárakkal fejleszt a logisztikai nagyvállalat
- Trendek a logisztikában
- A Palletways négy éve indította el magyarországi hálózatát
- Okoseszközök segítik a DACHSER-t a nemzetközi gyűjtőforgalomban
- Bemutatásra került a legújabb Logisztikai Évkönyv
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.