A Samsung a történetében először Szöulban rendezi meg a Galaxy Unpacked eseményt
A Samsung 2023. július végén, a szöuli Galaxy Unpacked eseményen mutatja be az összehajtható telefonok új generációját. A rendezvényt a COEX Centerben tartják. A helyszín egy különleges, Szöul városképét is meghatározó kereszteződésben található, ahol a koreai startup-ok világa találkozik az ezeréves buddhista hagyományokkal, ezáltal lehetőséget teremt a világ számára, hogy megtapasztalják a múlt, a jelen és a jövő magával ragadó egyvelegét.
„A Samsung összehajtható termékcsaládja képviseli a vállalat jövőalkotó filozófiáját, a készülékekkel a mobilélmény terén hoz jelentős újításokat – mondta TM Roh, a Samsung Electronics elnöke és a Mobile eXperience (MX) üzletág vezetője. – Szöul maga az innováció és kultúra, valamint az utóbbi években az összehajtható mobiltechnológia központjává is vált. Éppen ezért bír kiemelkedő jelentőséggel számunkra, hogy idén ez a város ad otthont a Galaxy Unpacked eseménynek.”
Az első Galaxy Unpacked bemutatót 2010-ben Las Vegasban tartották, később olyan fővárosokban rendezték meg, mint New York, London, Berlin, vagy épp Barcelona. Az ikonikus nagyvárosok kiváló lehetőséget biztosítottak a világszerte jelentős újítások és a jövőformáló megoldások bemutatására. A korábbi lokációk egytől egyig népszerű kulturális trendeket meghatározó városok voltak, ezt a hagyományt viszi tovább és emeli egy új szintre Szöul, ahol a 27. Galaxy Unpacked eseményt rendezik meg. A helyszín dinamikus kulturális fejlődése, a nemzetközi trendek alakításában vállalt szerepe mellett a Samsung összehajtható készülékek iránti elköteleződését is jelképezi.
Az első, 2019-ben bemutatott Galaxy Fold óta a vállalat folyamatosan fejleszti összehajtható készülékeit és az általuk biztosított felhasználói élményt. Az évek óta tartó kutatás-fejlesztésen és beruházásokon alapuló, összehajtható termékcsalád következő generációjával a Samsung célja, hogy tovább népszerűsítse a kategória széles körű elterjedését, és megszilárdítsa pozícióját az iparág vezető gyártói között.
Szöul a Samsung dinamikus növekedésének dobogó szíve. Itt gyökerezik a vállalat nyitottságának filozófiája és újításra törekvő víziója, amely a jövőképét is meghatározza. A város alig fél évszázad alatt figyelemre méltó átalakuláson ment keresztül, így a technológiai fejlődés és a kultúra aktív központjává vált. Az élvonalbeli technológiák központjaként Szöul folyamatosan alakul, a hagyományokat és értékeket megőrizve ötvözi a múlt eredményeit és a jelen kulturális trendjeit.
A szöuli Galaxy Unpacked esemény kiváló lehetőség arra, hogy a vállalat bemutassa legújabb fejlesztéseit, bepillantást nyújtson a jövő digitális trendjeibe és kifejezze elköteleződését a technológiai irányok folyamatos fejlesztése mellett. 2022-ben az összehajtható telefonok termékkategóriájára a koreai piac rendkívül pozitívan reagált, a felhasználók által megjelölt elfogadottsági arány 13,6 százalékos* volt, ezzel növelve az összehajtható készülékek arányát az éves okostelefon szállítási adatokban és erősítve a termékkategória nemzetközi népszerűségét.
____________________________
* A Counterpoint Research, 2022 Globális okostelefon szállítmányozással kapcsolatos felmérése alapján
Kapcsolódó cikkek
- A SmartThings rendszeren keresztül is irányíthatók a csatlakoztatott Galaxy okoseszközök
- Új élmények várnak Budapest Óriáskerekén a Samsung Galaxy S23 Ultrával
- Megérkeztek Magyarországra is a Galaxy S széria zászlóshajói
- Az új Galaxy S23 sorozat átírja a prémium felhasználói élmény fogalmát
- Fotófülkévé alakított buszmegállóban bizonyított sötétedés után a Samsung Galaxy S22
- A vállalati felhasználók körében is egyre népszerűbbek az összehajtható telefonok
- A Galaxy Z sorozat új tagjai megváltoztathatják az okostelefonokhoz való viszonyt
- Éjszaka életre kel az utcaművészet
- Áprilisban érkeznek a Samsung A szériájának legújabb modelljei
- Különleges kamerarendszerrel mutatkozik be a Samsung Galaxy S22 és S22+
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra platina minősítést szerzett a Bridgestone
A Bridgestone EMEA 2024-ben már a negyedik egymást követő évben nyerte el a vezető globális fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis legmagasabb, „platina” minősítését, amellyel a világszerte értékelt mintegy 130 000 vállalat közül a legjobb egy százalékba került.
Új fejezet a Galaxy AI fejlesztéseinek történetében
A Samsung új szintre emeli a mobilélményeket a Galaxy eszközök mesterséges intelligenciával támogatott személyre szabhatóságával. Az adatvédelemre épülő One UI 7 szoftverfrissítés és az új Now Bar funkció a hatékonyság mellett könnyebben kezelhető mindennapokat is ígér. Az AI-alapú újítások pedig úgy segíthetnek a felhasználóknak, hogy közben megőrzik a személyes adataik biztonságát.
Tekintélyes terjedelemmel debütált a jubileumi kiadvány: bemutatták a 30. Logisztikai Évkönyvet
December 16-án az UniZone BGE Hallgatói Centrumban debütált a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) jubileumi Logisztikai Évkönyve, amely a hazai logisztikai szektor egyik legmagasabb szintű tudományos szakmai kiadványa. Az MTA által DOI-számmal is ellátott idei kötetben, ez évben több mint 400 oldal terjedelemben, összesen 27 tanulmány kapott helyet.