A Samsung a történetében először Szöulban rendezi meg a Galaxy Unpacked eseményt

forrás: Prím Online, 2023. június 11. 10:47

A Samsung 2023. július végén, a szöuli Galaxy Unpacked eseményen mutatja be az összehajtható telefonok új generációját. A rendezvényt a COEX Centerben tartják. A helyszín egy különleges, Szöul városképét is meghatározó kereszteződésben található, ahol a koreai startup-ok világa találkozik az ezeréves buddhista hagyományokkal, ezáltal lehetőséget teremt a világ számára, hogy megtapasztalják a múlt, a jelen és a jövő magával ragadó egyvelegét.

„A Samsung összehajtható termékcsaládja képviseli a vállalat jövőalkotó filozófiáját, a készülékekkel a mobilélmény terén hoz jelentős újításokat – mondta TM Roh, a Samsung Electronics elnöke és a Mobile eXperience (MX) üzletág vezetője. – Szöul maga az innováció és kultúra, valamint az utóbbi években az összehajtható mobiltechnológia központjává is vált. Éppen ezért bír kiemelkedő jelentőséggel számunkra, hogy idén ez a város ad otthont a Galaxy Unpacked eseménynek.”

 

Az első Galaxy Unpacked bemutatót 2010-ben Las Vegasban tartották, később olyan fővárosokban rendezték meg, mint New York, London, Berlin, vagy épp Barcelona. Az ikonikus nagyvárosok kiváló lehetőséget biztosítottak a világszerte jelentős újítások és a jövőformáló megoldások bemutatására. A korábbi lokációk egytől egyig népszerű kulturális trendeket meghatározó városok voltak, ezt a hagyományt viszi tovább és emeli egy új szintre Szöul, ahol a 27. Galaxy Unpacked eseményt rendezik meg. A helyszín dinamikus kulturális fejlődése, a nemzetközi trendek alakításában vállalt szerepe mellett a Samsung összehajtható készülékek iránti elköteleződését is jelképezi. 

 

 

Az első, 2019-ben bemutatott Galaxy Fold óta a vállalat folyamatosan fejleszti összehajtható készülékeit és az általuk biztosított felhasználói élményt. Az évek óta tartó kutatás-fejlesztésen és beruházásokon alapuló, összehajtható termékcsalád következő generációjával a Samsung célja, hogy tovább népszerűsítse a kategória széles körű elterjedését, és megszilárdítsa pozícióját az iparág vezető gyártói között.

 

Szöul a Samsung dinamikus növekedésének dobogó szíve. Itt gyökerezik a vállalat nyitottságának filozófiája és újításra törekvő víziója, amely a jövőképét is meghatározza. A város alig fél évszázad alatt figyelemre méltó átalakuláson ment keresztül, így a technológiai fejlődés és a kultúra aktív központjává vált. Az élvonalbeli technológiák központjaként Szöul folyamatosan alakul, a hagyományokat és értékeket megőrizve ötvözi a múlt eredményeit és a jelen kulturális trendjeit.

 

A szöuli Galaxy Unpacked esemény kiváló lehetőség arra, hogy a vállalat bemutassa legújabb fejlesztéseit, bepillantást nyújtson a jövő digitális trendjeibe és kifejezze elköteleződését a technológiai irányok folyamatos fejlesztése mellett. 2022-ben az összehajtható telefonok termékkategóriájára a koreai piac rendkívül pozitívan reagált, a felhasználók által megjelölt elfogadottsági arány 13,6 százalékos*  volt, ezzel növelve az összehajtható készülékek arányát az éves okostelefon szállítási adatokban és erősítve a termékkategória nemzetközi népszerűségét.  

 

____________________________

* A Counterpoint Research, 2022 Globális okostelefon szállítmányozással kapcsolatos felmérése alapján

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36