Lovas Tamás az eMAG új marketingigazgatója
Új szakember, Lovas Tamás tölti be az eMAG Magyarország marketingigazgatói pozícióját – a közel másfél évtizedes tapasztalattal bíró szakember a Decathlon sportáruházlánctól érkezik az ország piacvezető* online kereskedőjéhez, ahol több mint öt éven át töltötte be a marketingkommunikációs vezetői tisztséget.
Lovas Tamás az elmúlt tizenöt év során jelentős tapasztalatot szerzett mind médiaügynökségi, mind ügyféloldali munkában Magyarország mellett az Egyesült Arab Emirátusokban is. A 39 éves marketingszakember a Soproni Egyetemen szerzett közgazdasági diplomáját követően pszichológiát is tanult a University of Nottinghamen.
Feladata az eMAG-nál a vállalat márka-, marketing- és PR stratégiájának összehangolása és a kommunikációs csapatának operatív vezetése. Az adatvezérelt, és az e-kereskedelmi óriás egyedi előnyeit hangsúlyozó kommunikációs ív vitelére az Eurolex Consulting PR ügynökség kommunikációs szakértőivel kiegészült házon belüli gárda áll a marketingvezető rendelkezésére.
“Rendkívül izgalmas kihívás az eMAG sokat tapasztalt csapatához csatlakozni olyan turbulens évek után, amikor nem csak a pandémia okozott robbanásszerű növekedést, de a cégek egyesülésén is túl van a szervezet. Ezek után már nem csak a mindenáron való piacbővülés, hanem a hatékonyság és nyereséges működés került a fókuszba, aminek okán kicsit a szemléletmódon is változtatni kell. A legfrissebb eTOPLISTA szerint az online kiskereskedelmi szektorban itthon továbbra is piacvezető az eMAG, az én feladatom pedig az lesz, hogy a vásárlók mellett a leendő Marketplace kereskedőpartnerek számára is minél láthatóbbá, vonzóbbá tegyem a márkát” – mondta el kinevezése kapcsán Lovas Tamás.
A pandémia visszaszorulása óta az eMAG-nál egyfajta átrendeződés zajlik a vállalat saját, illetve Marketplace kereskedőpartnereinek forgalmában, amely egyre nagyobb szeletet hasít ki az összforgalomból. Jelenleg már hétmillió felett van az eMAG.hu-ról megrendelhető termékek száma, a választék további növelése kapcsán a Marketplace platform szerepe felértékelődött az eMAG-csoporton belül.
“Tamás érkezése nagy örömmel tölt el, mert személyében méltó szakemberrel bővül az eMAG hazai menedzsmentje. Az elmúlt évek folyamatos építkezése, az eMAG easybox csomagautomata-hálózat országos kiépítése és a hamarosan elkészülő új, 117 ezer négyzetméteres logisztikai központunk együttesen komoly fegyvertényt jelentenek, erős kommunikációs jelenléttel pedig a vásárlók számára is érthető formában mesélhetjük el ezen jelentős fejlesztések előnyeit” – kommentálta Lovas Tamás kinevezését Daniel Spiridon, az eMAG Magyarország ügyvezetője.
Kapcsolódó cikkek
- Új szerepköréhez jobban illő névre vált az IVSZ
- Irodát nyit Budapesten az Amazon Web Services
- Új értékesítési vezető a Schneider Electricnél
- Az IzzyPay új igazgatósági taggal erősíti vezetőségét
- A Magyar Telekom Igazgatósága megválasztotta új elnökét
- Szerbia után Szlovéniában is erősít a piacvezető magyar HR-szolgáltató
- Az ABB befejezte a Siemens kisfeszültségű NEMA motorokat gyártó vállalatának felvásárlását
- A Magyar Telekom 2023. első negyedéves eredményei
- Megjelent a Magyar Telekom 2022. évről szóló fenntarthatósági jelentése
- Az eMAG legyen veled! Ezek a legnépszerűbb Star Wars termékek
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.