Egyre hűségesebbek a pályakezdők: öt, vagy annál is több évig maradnának munkahelyükön
A 18-25 éves korosztály többsége öt, vagy akár annál is több évre tervez egy munkaadónál és két éven belül már feljebb látja magát a ranglétrán – derül ki a Work Force megbízásából készült Pályakezdő Indexből. A pályakezdők 76 százaléka szeretne részt venni továbbképzéseken és céljuk, hogy elismertek legyenek a szakmájukban. Tavaly óta kétszer annyi fiatal szeretne szabadúszóként tevékenykedni, de azok száma is megnőtt, akik egy vállalat élén képzelik el magukat a jövőben.
Jó hír a cégeknek, hogy évről évre motiváltabbnak bizonyul a 18-25 éves korosztály – derül ki a Work Force HR-szolgáltató megbízásából készült Pályakezdő Indexből. A megkérdezettek több mint 45 százaléka öt évre, vagy annál hosszabb időre tervez egy munkahelyen és közel 85 százaléka látja magát magasabb pozícióban. A legtöbb fiatal úgy gondolja, két éven belül előre tud majd lépni szakmai karrierjében, míg 46 százalékuk 3 és 5 év között látja a feljebbjutást reálisnak. Elenyésző volt azok száma, akik kevesebb, mint egy évvel számolnak ugyanannál a munkaadónál. A megkérdezettek 76 százaléka szeretne részt venni továbbképzéseken, amit a többség két éven belül meg is valósítana. Emellett a fiatalok nyitottak voltak új karrierlehetőségek iránt is, a pályakezdők 64 százaléka más szakterületet is elsajátítana az elkövetkező években.
Ami a jövőbeli terveket illeti, a megkérdezettek többsége szeretne elismert lenni a szakmájában és egy csapat hasznos tagjának lenni. 2022-ről 2023-ra 12 százalékkal csökkent azon válaszadók aránya, akik különösebb ambíciók nélkül végzik munkájukat, míg dupla annyian felelték azt, hogy szeretnének egyszer vezetők lenni és több ember munkájáért felelni. Tavaly óta nőtt azok száma is, akik egy vállalat élén állnának, és közel kétszer annyi fiatal szeretne szabadúszóként tevékenykedni, mint tavaly ilyenkor.
„Azt tapasztaljuk, hogy egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a gyakornoki programok már a fiatalabb diákok körében is, hiszen ezekkel valós munkakörnyezetben szerezhetnek szakmai tapasztalatot és fejleszthetik készségeiket. Ilyen pozíciókban a diákok gyakran elkezdik kiépíteni a szükséges kapcsolatrendszert későbbi karrierútjukhoz, hiszen olyan mentorokkal találkozhatnak, akik navigálják őket ezen az ösvényen. Azt látjuk, hogy a fejlődni vágyó gyakornokok a későbbiekben is könnyebben tudnak mozogni a munkaerőpiacon” – nyilatkozta Papp Tamás, Work Force HR-szolgáltatóhoz tartozó Job Force Iskolaszövetkezet üzletágvezetője.
A kutatásról:
A Work Force megbízásából az Atkári Research&Analysis és az NRC Kft. végezte el a kutatást 18-25 év közöttiek körében, 500 fős mintán, 2023 májusában. Az index évente jelentkezik.
Kapcsolódó cikkek
- Nem kell már protekció, hogy egy beszállító elérje a HR-es döntéshozókat
- Megérkezett a HR-esek Tripadvisor-a
- Társkereső applikációknál alkalmazott módszerekkel oldanák meg a munkaerőhiányt
- Óriási kihívások előtt áll a hazai vállalati HR szektor
- Aranykeresésre hasonlít a megfelelő magas beosztású munkavállalók megtalálása
- Nyíregyházán nyit új irodát a Work Force
- Nők az informatikában
- Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Logisztikai Egyesület és a Trenkwalder
- Áttörni az üvegplafont: egy nő soha nincs jó életkorban
- Erősíti regionális szerepét a legnagyobb magyar HR szolgáltató, a Prohuman
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.