Nyílt napot tervez az Országgyűlés informatikai bizottsága

Elfogadták az első féléves munkatervet

Kerekes Pál, 2001. március 11. 09:50
Továbbra is számottevő érdeklődés kíséri az Országgyűlés informatikai és távközlési bizottságának munkáját. Ez megmutatkozott a március első napján tartott ülésen is, a megszokottnál többen tolakodtak a terembe, holott a bizottság szakmai témát nem tárgyalt, a napirenden csak ügyrendi kérdések szerepeltek.
A tartalminak is tekinthető egyetlen előterjesztést visszavonta Zuschlag János képviselő, így a bizottsági tagok nem foglalkoztak a képviselői munka elektronizálásának lehetőségeivel. Sajtónyilatkozatában „minden képviselőnek laptop-ot” javaslatnak aposztrofálta Rogán Antal elnök az egyéni képviselői indítványt, jelezve, hogy a bizottság feladatait nagyobb „sávszélességű” témakörök megtárgyalásában látja.

A frakcióktól és képviselőktől összegyűjtött munkatervjavaslatokat – néhány korrekcióval – elfogadta a bizottság. Ennek megfelelően két törvényjavaslatot tárgyalnak meg a közeljövőben: márciusban az e-szignó, áprilisban várhatóan az ehtv. (egységes hírközlési törvény) vitájára kerül sor.

Kihelyezett ülést két ízben tartanak majd: a Budapesti Műszaki és Gazdasági Egyetemen Pokorni Zoltán miniszter ismerteti az informatikai képzés rendszerét, ezt követően pedig a képviselők látogatást tesznek egy távközlési, illetve tartalomszolgáltatónál. (A választott szolgáltatókról később születik döntés, olvasható az elfogadott munkatervben.)

A munkaterv „meghallgatások, bemutatkozások” fejezete bővült ki a leginkább az eredeti javaslathoz képest. Bekerült a programba a szakmai érdekképviseletek (Informatikai Érdekegyeztető Fórum, Távközlési Érdekegyeztetési Fórum) bemutatkozása, valamint az ORTT internetre vonatkozó tájékoztatójának megtárgyalása.

Az internetet érintő adatvédelemről, személyiségi jogokról, valamint az önszabályozás kérdéseiről nyílt napot rendez a bizottság. A végleges program és szervezeti forma jelenleg kidolgozás alatt áll.

Az albizottságokban előkészítik az e-business, illetve a számítógépes bűnözés témaköröket érintő tárgyalási javaslatokat. Külön figyelmet szentelnek a személyes adatvédelem és a jellemzően magyar tartalom elősegítésének tárgyköreire.

Az elfogadott munkaterv pontjai azt tükrözik, hogy a parlamenti bizottság az első félévben – rácáfolva a nevére - alapvetően nem a telematikával, hanem az internettel, és a fokozottan behálózódó társadalom jelenségeivel kíván foglalkozni.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32