Váratlan vendég lepte meg a Schneider Electric dunavecsei okosgyárának szakembereit
Jelenleg is zajlik a Schneider Electric dunavecsei okosgyárának, a Duna Smart Power Systems építkezése. Az épület kivitelezése új fázisba lépett, elérte az úgynevezett „beázásmentes” állapotot, ami azt jelenti, hogy elkészült a tető és a homlokzat víz-, illetve hőszigetelése. Egy váratlan vendég miatt azonban egyetlen panelt később helyeznek majd fel.
A terveknek megfelelően haladnak a Schneider Electric dunavecsei okosgyárának, a Duna Smart Power Systems kivitelezési munkálatai. Határidőre elkészült az épület tetőszigetelése és a homlokzati szigetelés is, így megkezdhették az ipari padló kialakítását, a villamos és gépész szakipari munkálatokat. Az építkezés megfelelő ütemben haladhat tovább, amellett is, hogy a szigetelés utolsó lépései közben valami szokatlanra lettek figyelmesek a szakemberek.
Az épület előregyártott vasbeton szerkezetének részeként beépített oszlopok mindegyikén egy furatlyuk van ugyanis ezek segítségével tudják az oszlopokat a lehető legegyszerűbben a helyükre emelni. Három ilyen üregben is – meglepetésükre – madárfészket találtak a munkálatokat végző szakemberek.
„Nagyon meglepődtem, amikor telefonhívást kaptam az okosgyár kivitelezőitől, hogy ’váratlan vendégünk’ van az építkezésen. Szakértő segítségével megállapítottuk, hogy házi rozsdafarkú és házi veréb költözött a furatokba, akiknek abszolút ideális fészekrakó helyszínnek bizonyult az építkezés. Abban azonnal egyetértettünk, hogy a fiókák fejlődését mindenképpen biztosítanunk kell. Komolyan gondoljuk a biológiai sokféleség megőrzését, ezért úgy döntöttünk, hogy a szóban forgó homlokzati panel felhelyezésével megvárjuk, amíg a fiókák kirepülnek a fészekből. Erre a megkérdezett szakember szerint várhatóan augusztus végén kerül majd sor. Ezt követően javaslatának megfelelően eltávolítjuk majd a fészket és felhelyezhetjük a hiányzó panelt. Véleményünk szerint megéri várni, hiszen alapelveink fontos eleme a bolygónk, természeti erőforrásaink védelme, ebből is látszik, hogy valóban komolyan gondoljuk ezt” – mesélte el a történetet Sali Péter, a Duna Smart Power Systems gyárigazgatója.
A Duna Smart Power Systems beruházásának értéke eléri a 16 milliárd forintot. Az üzemben várhatóan 2024-ben indul majd meg a termelés, és a tervek szerint 500 magasan kvalifikált munkahelyet biztosítanak majd a környéken élőknek 2025 után.
Kapcsolódó cikkek
- Magyar szakember a Schneider Electric régiós vezetésében
- Élen a Schneider Electric a microgrid integrátorok között
- Már főállásban dolgoznak a Schneider Electric-nél a volt kunszentmiklósi diákok
- Nagyágyúkkal összefogva zöldíti a chipgyártást a Schneider Electric
- Szerbia teljes középfesztültségű elektromos hálózatát korszerűsítik és automatizálják
- Szuperzöld projektben vetik be a Schneider Electric megoldását
- Megrendezte első regionális DCIM konferenciáját a Schneider Electric
- Forradalmi változásokat hoz a digitalizáció az élelmiszeriparban és italgyártásban is
- Új központot nyitott Újvidéken a Schneider Electric
- Jön a viharszezon: a magyarok harmadát érte már anyagi kár áramkimaradás miatt
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
Újfajta trendek az irodában
A pandémiát követő időszak jelentős változásokat hozott a vállalatok irodaterületekkel kapcsolatos felfogásában, nagy hangsúlyt helyezve a vállalati kultúra és a produktivitás erősítésére az irodai jelenléten keresztül. A hibrid munkamódok trendje, amely a COVID-19 világjárvány idején nyert lendületet, fokozatosan visszaszorulóban van. A vállalkozások egyre inkább felismerik az irodaterek értékét az együttműködés, a tudásmegosztás és a vállalati kultúra erősítésében.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.