A Viasat 3, az AXN és egy érdi rádió műsorait is vizsgálta a Médiatanács

forrás: Prím Online, 2023. szeptember 3. 10:21

Egy érdi helyi kereskedelmi rádióról és a Viasat 3, illetve az AXN egy-egy műsoráról is döntést hozott a nyári szünet utáni első ülésén a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa.

Hatósági szerződésben vállalt kötelezettségek teljesülését vizsgálta hatósági ellenőrzés keretében az NMHH Médiatanácsa az Érd FM 101,3 helyi vételkörzetű kereskedelmi jellegű rádió május 29. és június 4. között sugárzott műsoraiban. A Médiatanács megállapította, hogy a médiaszolgáltató a vizsgált adáshét mindegyik napján alulteljesítette a közszolgálati műsorszámok, illetve a helyi közélettel foglalkozó, a helyi mindennapi életet segítő műsorszámok arányára vonatkozó vállalását. A Médiatanács ezért bírságot szabott ki a médiaszolgáltatóra, emellett megállapította, hogy az ismétlések maximális arányára vonatkozóan nem került sor jogsértésre.

 

A testület bejelentés nyomán két, holland joghatóság alá tartozó televízió műsorát is vizsgálta. A Viasat 3-on július elsején, a kora délutáni órákban vetített Gothika című filmet a médiaszolgáltató tizenhat éven aluliaknak nem ajánlott minősítéssel sugározta, ami megfelelt a magyar szabályoknak, azonban a közzététel időpontja nem, mivel az ebbe a korhatári kategóriába tartozó műsorszámokat kizárólag 21 óra és hajnal 5 óra között lehet közzétenni.

 

Hasonló panasz érkezett az AXN-en július 10-én reggel 7 és 8 óra között sugárzott The Shield: Kemény zsaruk című sorozat miatt is. A médiaszolgáltató július 10-én 7 órakor és 8 órakor adta közre a 6. évad 5. és 6. epizódját ugyancsak   16 éven aluliaknak nem ajánlott jelöléssel, azonban a magyar szabályoknak nem megfelelő időpontban. 

 

A Médiatanács mindkét fenti bejelentés kapcsán értesíti a holland társhatóságot a felmerült jogsértésről, és kéri a szükséges intézkedések megtételét.

 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

360 fokos felmérést készített az IAB az influencerpiacról

Kik, milyen platformokon és hányan követnek ma influencereket? Mennyire tartják őket hitelesnek, és hányan vásárolnak terméket ajánlásaikra? Milyen típusai vannak az influencertartalmat fogyasztóknak? És a piaci szakemberek vajon mennyire látják hatékonynak az influenceres együttműködéseket?

2024. május 10. 20:41

Csúcstechnológiás cukormonitorozó rendszert vezet be itthon a magyar 77 Elektronika Kft.

A száz százalékban magyar 77 Elektronika Kft. új generációs, folyamatos cukormonitorozó rendszert vezet be itthon. A hazai piacon úttörőnek számító, magyar nyelven működő, egybeépített szenzor-távadó eszköz az eddiginél sokkal felhasználóbarátabb megoldást biztosít a diabéteszesek számára, amely a nap 24 órájában folyamatosan méri a szöveti cukorszintet. 

2024. május 10. 19:25

Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. 

2024. május 10. 17:44

Magyar szakember nyerte az International Loyalty Awards „Év Embere” díját

Kecsmár Zsuzsa, az Antavo Loyalty Cloud társalapítója és stratégiai vezetője nyerte idén a nívós „Év Embere” díjat a Dubaiban megrendezett International Loyalty Awards-on.

2024. május 10. 16:00

Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását

A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.

2024. május 10. 14:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36