Átadták Európa egyik legkorszerűbb hírközléstechnikai mérőkomplexumát

forrás: Prím Online, 2023. szeptember 8. 19:23

Szeptember 7-én átadták az Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Esztergomi úti új, többfunkciós műszaki épületét.  A közel 15 000 négyzetméteres épületegyüttesben egyedülálló EMC-mérőlabor és a hozzá tartozó mérőkamrák, szerverközpont, konferenciaterem, mélygarázs és irodák is helyet kaptak. Az új épület, a benne található fejlett eszközpark, a korszerű munkafeltételek magas színvonalon segítik majd az NMHH munkáját, valamint támogatják a szakemberképzést is.

Az új épületkomplexum építésének előkészítése, a tervezői munka már 2016-ban kezdetét vette, a 2020-as alapkőletételt követő években pedig csaknem 380 szakember dolgozott a beruházás megvalósításán. A most átadott egyedülálló EMC-mérőlabor, a 6 mérőkamra, valamint a 150 munkaállomás lehetővé teszi, hogy a hírközlési eszközökben és szolgáltatásokban zavart okozó berendezések kiszűrését az NMHH hatékonyan végezhesse. A legnagyobb mérőkamra kialakításának eredményeként pedig a kisebb eszközök és háztartási nagygépek mellett – mint pl. kapunyitók, mosógépek – akár személyautókat is lehet majd vizsgálni. A TEMPEST-mérőképességes mérőlabor támogathatja más állami szervek munkáját is és csökkentheti Magyarország függését a külföldi és a gyártók által működtetett mérőlaboroktól.

 

 

Az NMHH új épülete a fiatalabb generációk előtt is nyitva áll majd, a jövő hírközlési szakemberei szerezhetnek itt gyakorlatot, tanulhatnak a szakma jeles képviselőitől. Így az új központ nemcsak a hatóság munkáját fogja segíteni, hanem hozzájárul az oktatás, a szakemberképzés, és ezzel a nemzeti versenyképesség növeléséhez is.

 

A 160 fős konferenciaterem kiváló lehetőséget teremt arra, hogy az érdeklődők minél szélesebb körben megismerjék az NMHH gyermekvédelmi, illetve a médiatudatosság területén végzett munkáját is.

 

A tervezés során kiemelt figyelem jutott a fenntarthatóságra és a környezetbarát megoldásokra is. Az épület nemcsak energiatakarékos, de a legújabb technológiai fejlesztéseket is magában foglalja. A megújuló energiaforrások használata, a kialakított hatalmas zöldfelületek és a több ezer ültetett növény nagymértékben csökkentik a komplexum ökológiai lábnyomát.

 

 

Az átadóünnepségen Koltay András, az NMHH elnöke kiemelte: Egy olyan létesítményt adtunk ma át, mely kiemelt helyet fog elfoglalni a hírközlésszakmai és a tudományos életben is. A benne dolgozó szakemberek munkájuk és kutatásaik révén hozzájárulnak digitális jövőnk formálásához. A változás állandó, szinte naponta jelennek meg új technológiák és szolgáltatások, az NMHH ezért folyamatosan készül a jövő feladataira minden számára fontos területen. A most átadott épület helyszíne lehet a jövőbeli technológiai és tudományos projekteknek, erősítheti kapcsolatainkat és pozíciónkat a nemzetközi színtéren, valamint hozzájárulhat a hatóság megbecsültségének további növeléséhez is.”

 

A kivitelező részéről Grabarics Gábor, a Grabarics Építőipari Kft. tulajdonos-ügyvezetője köszönetet mondott azoknak a kollégáknak, akik kiemelt szerepet játszottak a létesítmény megvalósulásában. „Hatalmas munka volt, és azt gondolom, hogy nekünk is fel kellett nőni ehhez a feladathoz. Az ünnepélyes átadás ma megtörtént, de a kezdeti hónapokban is itt leszünk, segíteni fogjuk az elindulást és azt kívánjuk, hogy az NMHH hatékonyan és örömmel használja az új épületet.”

 

Az átadóünnepségen felszólalt még Sorbán János, az NMHH gazdasági igazgatója, a beruházás vezetője, valamint Vári Péter, a hatóság főigazgató-helyettese is.

 

Fotó: NMHH

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új vezetőt kap az EIT InnoEnergy

Mikołaj Budzanowski lett az EIT InnoEnergy Közép-Európa új vezérigazgatója. A 2025 januárjában hatályba lépő stratégiai kinevezés célja, hogy a fenntartható energetikai fejlesztések mellett elkötelezett szervezet növelje a szerepét a tiszta technológiák közép-európai elterjesztésében és felgyorsítsa az energetikai átmenetet ebben a régióban.

2024. december 18. 18:20

Újra platina minősítést szerzett a Bridgestone

A Bridgestone EMEA 2024-ben már a negyedik egymást követő évben nyerte el a vezető globális fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis legmagasabb, „platina” minősítését, amellyel a világszerte értékelt mintegy 130 000 vállalat közül a legjobb egy százalékba került.

2024. december 18. 16:42

Téli szünet nyelvleckékkel? Ezért éri meg napi 20 percet rászánni

A téli szünet elsősorban a pihenésről és a feltöltődésről szól, de rendszeres, rövid, intenzív tanulás beiktatásával a diákok könnyen szinten tarthatják a tudásukat, különösen az idegen nyelvek területén. 

2024. december 18. 14:59

Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok

Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.

2024. december 18. 13:24

Új fejezet a Galaxy AI fejlesztéseinek történetében

A Samsung új szintre emeli a mobilélményeket a Galaxy eszközök mesterséges intelligenciával támogatott személyre szabhatóságával. Az adatvédelemre épülő One UI 7 szoftverfrissítés és az új Now Bar funkció a hatékonyság mellett könnyebben kezelhető mindennapokat is ígér. Az AI-alapú újítások pedig úgy segíthetnek a felhasználóknak, hogy közben megőrzik a személyes adataik biztonságát.

2024. december 18. 11:43

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14