Mesterséges intelligenciával zárkózhatnak fel a vállalkozások
A november 15-i Floow Day középpontjában a pozitív ügyféltapasztalat áll. A rendezvény abban segít a KKV szektornak, hogyan lehet a vásárlói élményen keresztül minél nagyobb hasznot és versenyelőnyt elérni. Az előadások között a témában megjelenik az AI is, amely számos módon segíthet a kis- és középvállalatoknak az ügyfélélmény magasabb szintre emelésében.
A mesterséges intelligencia alkalmazásától még mindig sokan ódzkodnak, vállalkozói szinten pedig ez az ellenérzés leginkább a kis- és középvállalkozói szektorra jellemző. Noha sok kisebb cég nyitott az innovációkra, számos olyan vállalkozás működik, ahol az ügyfeleket még mindig kockás füzetben vezetik. A Floow Day előadásai többek között abban segítenek a vállalkozásoknak, hogy az elérhető újdonságokat megismerjék és kiaknázzák az olyan lehetőségeket is, amelyekről eddig nem szereztek tudomást.
„A mesterséges intelligencia nem a jövő, hanem immár a jelen, hiszen itt van velünk az élet számos területén. Mind a magyar, mind pedig a nemzetközi trendeken jól látható, hogy itt valóban igaz a mondás, miszerint aki kimarad, az lemarad. Ez nem csupán egy közhely, hanem tény: nem csak a munkát tehetik könnyebbé és átláthatóbbá az AI segítségével a vállalkozások, de sokat lendíthetnek az ügyfélélmény kedvezőbbé tételében is, ami később sokszorosan megtérül a cégeknek” – mondta el Horváth-Takács Mónika AI szakértő, hatékonyságnövelési specialista, aki a Floow Day november 15-i rendezvényén számos olyan újdonságra is kitér majd, ami ezt a célt szolgálja.
A cégvezetőn múlik a nyitottság az innovációkra
A Digiméter 2023-as kutatása szerint a digitalizáció elsősorban nem a technológiáról szól, hanem a cégvezető nyitottságáról, a folyamatokról, a szervezetről és az emberekről. A digitalizáció ráadásul el tud bukni a cégvezető vagy a munkavállalók ellenállásán, érdemes tehát bevonni őket, hogy magukénak érezzék azt. Horváth-Takács Mónika előadásában arra próbál majd rávilágítani, hogy akár kis lépésekben haladva, a fokozatosság elvét követve is érdemes elkezdeni ezeknek a cégeknek felzárkózni.
„Számos vállalatnál óriási szakadékot kell átugrani. Sok cégnek még weboldala sincs, nem beszélve arról, hogy nincs lehetőség adat alapú döntéshozatalra, amely alapján mérni lehetne, hogy pl. egy hideghívásos kampány mennyire eredményes. Könnyen belátható, hogy ez hátrányt jelenthet az innovációra nyitott versenytársakhoz képest. A Floow Day a legalkalmasabb fórum arra, hogy az előadók és a jelenlévő cégvezetők tapasztalataik megosztásán keresztül hatékonyabbá tehessék vállalkozásuk működését” – fűzte hozzá az AI-szakértő.
Horváth-Takács Mónika néhány praktikus tanácsra is kitért, amelyek az AI segítségével növelhetik az ügyfél-elégedettséget, ami pedig a cég profitjában is mérhetővé válik.
„Vannak olyan folyamatok, amelyeknek a teljes egészére érdemes egy AI automatizmust ráállítani, de részfolyamatokban is rengeteget segíthet a mesterséges intelligencia. Elég csak arra gondolnunk, hogy a Facebook hirdetésen keresztül érkező érdeklődőknek egy AI-alapú ügyfélszolgálatot alakítunk ki, amely a nap folyamán bármikor elérhető és bármilyen kérdésre választ ad. Ezáltal az ügyfél azt tapasztalja, hogy az adott cégnél gyors és precíz kiszolgálás működik, ami egy pozitív tapasztalat lesz számára. De rengeteget segíthet az értékesítési területeken is az AI. Amikor az értékesítők megkeresnek egy ügyfelet, előtte felmérik az igényeit, megnézik a céget, összegyűjtik az interneten fellelhető információkat. Az ügyfeleknek ugyanis nagyon fontos a perszonalizáció, azaz, ha személyre szólónak érzik a megkeresést. Egy értékesítő ezzel a módszerrel mondjuk meg tud írni napi húsz személyre szóló emailt, míg ha ezt a mesterséges intelligencia végzi, akár ezer ilyen levél is kimehet egy nap. Azt pedig már mondani sem kell, hogy a számok törvénye alapján több megkeresésből több válasz érkezik, ráadásul az ügyfelek is elégedettek, hiszen személyre szabott megkeresést tapasztaltak. Akár 50-100%-os konverzió arány növekedés is elérhető a hyper-perszonalizáció által, melyre konkrét példákat hozok majd az előadásom során, hogy ezt hogyan tehetik meg a kkv-k az AI segítségével gyorsan, hatékonyan és skálázhatóan” – tette hozzá a szakértő. A november 15-i Floow Day-en Horváth-Takács Mónika mellett további öt előadás is elhangzik majd, amelyek mind az ügyfélélmény köré szerveződnek és a KKV-szektor vállalkozóit segítik eligazodni az új trendek és üzleti megoldások világában.
Kapcsolódó cikkek
- Sikeresebb üzlet – mesterséges intelligenciával
- Így manipulálhatja a döntéseinket az AI
- Hogyan ítéljük meg a gépek döntéseit? – A gépnél az eredmény, az embernél a szándék számít
- Nem csupán fejlesztők, hanem AI-fejlesztők lehetünk az SAP segítségével
- Nemzetközi hírű mentalista és az AI segít a vállalkozásoknak
- Friss kutatás: Tartanak tőle, de használnák az AI-t a kisvállalkozók
- Már a házhoz rendelt csomagokat is AI segítségével készíthetik össze Magyarországon
- Hogy vallana szerelmet a TikTokon Rómeó? A Telekom Kraft AI Bajnokságán akár ez is kiderülhet
- Magyarországon is elkezdték blokkolni az AI robotok hozzáférését a weboldalak
- Az MI veszélyei: üzleti és jogi kockázatok
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.