Már a MagNet Banknál is fizethet Apple Pay-jel
A friss szolgáltatás bevezetésével nem csak egy új, biztonságos, kényelmes fizetési mód vált elérhetővé a MagNet Bank ügyfelei számára Apple készülékeikkel, hanem egyúttal a sikeresen végrehajtott kártya digitalizációval egy olyan, az Edisonplatform program által díjazott szervezet munkáját támogathatják a bank pénzén, amely a hátrányos helyzetű gyermekek digitális felzárkóztatásáért dolgozik.
2023. november 14-én a MagNet-re jellemző támogatási programok tárházához csatlakozott a kártya digitalizációhoz kötött PayPlus Program is. Ennek keretén belül minden egyes első, ügyfél által kezdeményezett sikeres kártya digitalizálása után a közösségi pénzintézet egyenként automatikusan 300 forinttal segíti a BAGázs Egyesület munkáját.
A betéti kártyák első digitalizálása után járó jutalom minden birtokolt kártyára vonatkozik, ebből kifolyólag a több bankkártyával rendelkező ügyfelek megsokszorozhatják a szervezetnek juttatott támogatási összegüket. A Bank azt reméli, hogy bankkártyás ügyfelei aktívak lesznek a digitalizációban, és ezáltal többmillió forintot adományozhat erre a fontos ügyre.
Közösségi szavazással a digitális felzárkóztatásért
A közösségi döntési folyamatába a Bank ezúttal nem ügyfeleit, hanem munkatársait vonta be. A szavazásra bocsátott szervezetek kiválasztásához pedig az Edisonplatform szakértelmét hívta segítségül, így az általuk javasolt, és jó szívvel ajánlott társadalmi szervezetek közül választotta ki a pénzintézet munkavállalói közössége a nyertes szervezetet. A MagNet ügyfelek dolga mindössze annyi, hogy sikeresen digitalizálják a kártyájukat, és a támogatás garantált.
MagNet támogatási programok
A MagNet támogatási programjai egytől-egyig digitális felületeiken zajlanak, az ügyfelek a NetBank felületükön tudják az egyes támogatási döntéseiket beállítani. A támogatásban részesülő szervezetek tevékenységeiket tekintve pedig széles spektrumot fednek le a környezetvédelemtől a társadalmi ügyek felkarolásáig.
Erős Barbara – a Bank Társadalmi Hatás és Közösségi Kapcsolatok terület-vezetője szerint: “A most induló MagNet PayPlus Program a digitalizációs törekvéseket helyezi kiemelt fókuszba, nem csak a bank, hanem a választott társadalmi szervezet tekintetében is. A digitális világból kiszoruló és ezáltal életút, tanulási és karrier hátrányba kerülők megsegítésére hívtuk életre a programot.
A Programban időszakonként szavazás útján cserélődnek majd a jövőben a szervezetek. A BAGázs Közhasznú Egyesület a mobilfizetés bevezetését követő 3 hónapban lesz kedvezményezettje az addigi sikeres kártyadigitalizációkból gyűlt összegnek. Bízunk benne, hogy ügyfeleink élnek a mobilfizetés adta lehetőséggel, és ezáltal sok támogatást juttathatunk a BAGázs Egyesület részére.“
Két – MagNet betéti kártyákat érintő – program a fontos célokért!
A Bank 2010. óta futó Segítő Bankkártya Programja a fizikai kártyás vásárlások összegének egy részét támogatásként az ügyfél által választott társadalmi szervezetnek adja. A mobilfizetésre ösztönző PayPlus Program ezen nem változtat: természetesen a MagNet Bank ügyfelei továbbra is élhetnek a Mastercard betéti kártyáikhoz kapcsolt támogatási lehetőséggel is: a Segítő Bankkártyáikhoz beállított civil kezdeményezettnek juttatott támogatás az Apple Pay-jel elvégzett mobilfizetések során is érvényesül.
Különleges ügyféljogok
A MagNet Bank értékalapú, közösségi filozófiája – a piacon unikálisan –, a pénzügyi szolgáltatásokhoz kapcsolt átfogó támogatási programokban is megmutatkozik: a pénzintézet ügyfeleit különleges ügyféljogokkal ruházza fel, amely jogokkal élve: az ügyfelek a számlanyitástól, a számlavezetésen, hitelfelvételen és betétlekötésen át az egyszerű hétköznapi bankkártya használatig a pénzügyi szolgáltatások számos területén rendelkezhetnek: akár a számlavezetési díjuk mértékéről, a banki nyereség egy részének szétosztásáról, vagy hogy a pénzintézet melyik hitelfelvevőt, vagy társadalmi szervezetet segítse fontos, világjobbító céljuk elérésében.
Kapcsolódó cikkek
- Az Ingenico megkezdte a hűségprogramok Apple Pay támogatásának integrálását
- Így demokratizálta a fintech megoldásokat az OTP Mobil
- K&H: több mint 250 százalékos többlet az okoseszközös megoldásoknál
- K&H: a mamutok is beszálltak a készpénzellenes háborúba
- Együttműködési szándéknyilatkozatot írtak alá a V4 Smart Platform hazai iparági partnerei
- Az MKB Bank megújította androidos mobilfizetési szolgáltatását
- Az Apple Pay mobilfizetési szolgáltatás már az MKB Bank ügyfelei számára is elérhető!
- Strandbelépők mobilfizetéssel
- Tovább bővül a mobilfizetéssel elérhető kulturális és turisztikai attrakciók sora
- Már a Szentendrei Skanzenben is sorban állás nélkül lehet belépőjegyet venni
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.