Tablettel irányított, automata repülést hajtott végre az Airbus Helicopters
Sikeres, teljesen automata repülést hajtott végre az Airbus Helicopters Marignane-ban, amelynek célja a még fejlesztés alatt lévő új műszaki megoldások tesztelése volt. Az Airbus a Vertex kódnevű projekt keretében tesztelte a repülésirányító rendszerek kezelésére használt új, egyszerűsített interfészt (HMI), valamint az automata funkciókat. Az Airbus UpNext által kifejlesztett technológiákat egy érintőképernyős tablet vezérli, amellyel egyszerűsödhet a küldetések előkészítése és irányítása, biztonságosabb lehet a repülés és csökkenthető a helikopter pilótájának munkaterhelése.
Az Airbus Helicopters 2021-ben indította útjára a FlightLab elnevezésű programját, amelynek keretében automatizált rendszereket fejleszt és tesztel. Legutóbb egy egyórás tesztrepülés során előre meghatározott útvonalat követve teljesen automatizáltan repültek a misszió minden szakaszában: a helikopter automatikusan hajtotta végre a fel- és leszállást, a földi gurulást, valamint a cirkálást. Ennek során a pilóta felügyelte a rendszereket, amelyek képesek felismerni az előre nem látható akadályokat, és automatikusan újraszámítják a biztonságos repülési útvonalat. Szükség esetén a pilóta a tableten keresztül könnyen felülbírálhatja a vezérlést. A tesztrepülési időszak október 27-től november 22-ig tartott az Airbus Helicopters franciaországi, Marignane-i létesítményében.
"A felszállástól leszállásig tartó teljesen automata repülés sikeres bemutatása nagy lépés a pilóta munkaterhelésének csökkentése és az egyszerűsített kezelőfeületek felé, amelyet az Airbus Urban Air Mobility csapata a CityAirbus NextGen nevű, függőleges fel- és leszállásra képes (eVTOL) légijárművével kíván megvalósítani. A fedélzeti, lézer alapú távérzékelés (lidar) által szolgáltatott információknak köszönhetően a helikopterekben is alkalmazható lehet a technológia az akadályok közelében végrehajtott alacsony repülések során" – mondta Michael Augello, az Airbus UpNext vezérigazgatója.
Az Airbus Helicopters a Vertex keretében egyebek között helyzetfelismeréshez és akadályok észleléséhez szükséges látásalapú érzékelőket és algoritmusokat, robotpilótához használható fly-by-wire rendszert, valamint a repülési adatok figyelemmel követésére és beavatkozásra szolgáló, érintőképernyőn és fejre helyezhető kijelzőn megjelenő interfészen dolgozik.
Kapcsolódó cikkek
- Jön a Repülőtér éjszakája
- 1,7 milliárd forint állami támogatást kapott a Rolls-Royce Magyarország
- Együtt alkot különleges digitális világot az Emirates és az AWS
- Az Airbus új automata pilótatámogató technológiákat tesztel
- Mit tegyünk, ha késik vagy törlik a járatunkat?
- Jön a Repülőtér éjszakája
- A Rolls-Royce új technológiával formálja a hibrid-elektromos repülést
- A hazai mellett nemzetközi képzőbázisokkal bővül az Airwin
- A Siemens digitális ikrekkel nyúl a hidrogénhajtású repülők szárnya alá
- Szeptember 4.: Az Aeropark éjszakája
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.