A világ élvonalában: vállalatirányítási verseny dobogójára kerültek a Széchenyi-egyetem hallgatói

forrás: Prím Online, 2024. január 2. 10:26

Amerikai, ázsiai és európai egyetemeket utasított maga mögé a győri Széchenyi István Egyetem nemzetközi hallgatókból álló csapata egy rangos vállalatirányítási versenyen. A második helyezést elért fiatalok három különböző terület szaktudását hozták a közös munkába, melynek célja egy vállalat sikeres működtetése volt szimulációs környezetben.

Egy kanadai szervezésű nemzetközi versenyen vett részt nemrégiben a Széchenyi István Egyetem több mesterszakos hallgatója, akik az SAP vállalatirányítási rendszer használatával működtettek egy céget szimulációs környezetben. A résztvevőknek kiváló alapot adott az intézményben oktatott kurzus, ahol megismerték, hogy az SAP hogyan támogatja az üzleti folyamatokat. A verseny fő feladata egy olyan stratégia kialakítása volt, amivel a cég értéke maximalizálható az integrált üzleti területek együttműködésében. A csapattagoknak ennek érdekében különböző szerepkörökben kellett dolgozniuk: többek közt beszerzéssel, anyagszükséglet-tervezéssel, értékesítéssel és árképzéssel foglalkoztak a döntéshozatal során. Mindez egy virtuális célpiacon zajlott, ahol regionálisan változó igényekre válaszolva kellett alakítaniuk a marketingstratégiát és növelni az értékesítést.

 

A feladatok sokszínűsége miatt kifejezetten ösztönözték a különböző tanulmányi hátterű hallgatók nevezését. Ennek megfelelően a Széchenyi-egyetemről két ellátásilánc-menedzsment, egy marketing és két gazdaságinformatikus mesterszakos fiatal vett részt a versenyben. „Csapatunk egyedüliként képviselte a magyar egyetemeket és nyerte el az előkelő második helyezést, maga mögé utasítva több amerikai, európai és ázsiai – például kanadai, egyesült államokbeli, spanyol, indiai, Fülöp-szigeteki és vietnámi – intézményt is. Az eredmény óriási siker, hiszen most először vettünk részt ilyen egyedülálló megmérettetésen” – hangsúlyozta a felkészítést végző dr. Erdős Ferenc, a vállalatirányítási rendszerek oktatásáért felelős egyetemi docens.

 

A Széchenyi István Egyetem csapatának tagjai: Ortik Abdakimov, William Alizraee, Neda Sharifi, Bashiru Karim és Ho Nhan Duc hallgatók, valamint dr. Erdős Ferenc, a felkészítést végző egyetemi docens (balról a harmadik). (Fotó: Adorján András)

 

„A verseny lehetőséget biztosított arra, hogy még jobban megismerjük a piacot és az SAP jelentőségét a vállalati működésben. A marketingstratégia piaci igények szerinti alakítása olyan kihívás volt, amelyből sokat tanulhattam” – húzta alá az iráni Neda Sharifi, aki marketing mesterképzésen tanul az intézményben.

 

„Óriási élmény volt, hogy a világ színvonalas egyetemeivel versenyezhettünk. A szimulációs környezetben élesben tanulhattam a döntéshozatalról, ami elengedhetetlen része az üzleti életnek” – emelte ki William Alizraee, aki Szíriából érkezett a Széchenyi-egyetemre, és a gazdaságinformatikus mesterképzés hallgatója.

 

„Nagyon fontos tapasztalat volt, hogy más szakterületek szempontjait is megismerhettük, és együttműködve dolgozhattunk egy közös vállalati cél érdekében, feladatainkat szinkronizálva” – egészítette ki az ellátásilánc-menedzsment mesterképzésen tanuló vietnámi Ho Nhan Duc.

 

„Az SAP-t már tíz éve oktatjuk az egyetemen, néhány éve ráadásul a legmodernebb S/4HANA rendszert tanulhatják hallgatóink, ami azért is kiemelendő, mert egyedülálló módon az itteni képzés sok esetben megelőzi a nagyvállalatokat. Felismertük a piaci igényt az SAP-szakemberek iránt, hiszen világszerte és a régióban is ez a legelterjedtebb vállalatirányítási rendszer, melynek ismerete óriási előnyt jelent a munkaerőpiacon” – tette hozzá dr. Erdős Ferenc.

 

Erre az igényre válaszul tavaly szeptemberben elindult egy egyéves posztgraduális képzés is, amire óriási az érdeklődés. Ennek során az SAP különböző területeit oktatják: a logisztikai és a termelési folyamatok támogatását, az SAP-üzemeltetést, valamint a fejlesztést és az üzleti analitikát egyaránt elsajátíthatják a résztvevők, akár mikrotanúsítványok formájában is.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Telefonunk tárhelye kihat készülékünk működésére

A technológia fejlődésével egyre nagyobb jelentősége van az okostelefonok tárhelyének. Az egyre jobb minőségű képek és videók, a komplex alkalmazások és az MI megoldások mind egyre inkább csak igénylik a tárhelyet. Ugyan a HONOR eszközei kifejezetten magas tárhellyel érkeznek, mi magunk is tehetünk azért, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük.

2024. május 8. 17:26

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36