Mobiliti elektromos-töltőkkel bővül a hazai McDonald’s hálózata

forrás: Prím Online, 2024. január 11. 15:47

Együttműködési megállapodást kötött Magyarország két meghatározó szolgáltatója, az elektromobilitásban úttörő MVM Mobiliti Kft. és a hazai McDonald’s éttermeket üzemeltető Progress Étteremhálózat Kft. A megállapodás értelmében országszerte mindkét fél számára stratégiailag fontos helyszíneken bővül az elektromosautó-töltő hálózat.

Az MVM Mobiliti 2023 októberétől együttműködési megállapodás keretében a saját parkolóval rendelkező McDonald’s gyorséttermeknél megkezdte az elektromosautó-töltő berendezések létesítésének előkészületeit. A várhatóan jövő év végéig megvalósuló folyamat eredményeképpen valamennyi olyan étteremnél, ahol a szükséges villamosenergia-ellátás a hálózati szolgáltató részéről biztosított, egy-egy minimum 50 kW-os töltőberendezés, valamint helyszínenként két, táblával és felfestéssel kijelölt parkolóhely fogadja majd az odaérkező villanyautósokat. Az 50 kW-os töltőberendezéseken felül számos forgalmas helyszínen akár 150 kW-os töltőt telepítenek az együttműködés keretében.

 

„Nagy öröm és egyben hatalmas felelősség is a Mobiliti számára, hogy az eddig megszokott minőségű töltési infrastruktúránkat elérhetővé tehetjük az országban is meghatározó méretű gyorséttermi lánc helyszínein is. Kulcsfontosságúnak tartjuk szolgáltatásaink fejlesztését, amellyel dinamikusan reagálhatunk ügyfeleink igényeire, emellett egyre több ponton szeretnénk kiszolgálni a 90 000 már regisztrált, illetve leendő ügyfelünket” – fejtette ki Balogh Szabolcs, az MVM Mobiliti Kft. ügyvezetője.

 

 

A két cég között már korábban létrejött együttműködésnek köszönhetően az országban már öt McDonald’s étteremnél (Kisvárda, Ózd, Pápa, M7-es autópálya velencei kijárata, Zalaegerszeg) működnek MVM Mobiliti-töltőberendezések. 

 

"Célunk, hogy minél több kedvező szolgáltatással tegyük még teljesebbé a Meki-élményt vendégeink számára. Elkötelezettek vagyunk a fenntarthatóság mellett, és mindig az előre mutató megoldásokat keressük. Számunkra kiemelten fontos, hogy figyeljünk vendégeink igényeire, épp úgy, mint a jövő generációinak segítésére. Ezek a telepítések szervesen illeszkednek fenntarthatósági stratégiánkba, és az MVM Mobiliti-vel közösen törekszünk arra, hogy hamarosan minden drive éttermünkben autótöltők álljanak rendelkezésre.” – mondta Égi Zsolt, a magyarországi McDonald’s éttermeket üzemeltető Progress Étteremhálózat Kft. ügyvezetője.

 

A megvalósult telepítések tapasztalataira épülő, most megkötött hosszú távú megállapodással mindkét fél hozzájárul a hazai elektromobilitás további terjesztéséhez.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Újra platina minősítést szerzett a Bridgestone

A Bridgestone EMEA 2024-ben már a negyedik egymást követő évben nyerte el a vezető globális fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis legmagasabb, „platina” minősítését, amellyel a világszerte értékelt mintegy 130 000 vállalat közül a legjobb egy százalékba került.

2024. december 18. 16:42

Új fejezet a Galaxy AI fejlesztéseinek történetében

A Samsung új szintre emeli a mobilélményeket a Galaxy eszközök mesterséges intelligenciával támogatott személyre szabhatóságával. Az adatvédelemre épülő One UI 7 szoftverfrissítés és az új Now Bar funkció a hatékonyság mellett könnyebben kezelhető mindennapokat is ígér. Az AI-alapú újítások pedig úgy segíthetnek a felhasználóknak, hogy közben megőrzik a személyes adataik biztonságát.

2024. december 18. 11:43

Tekintélyes terjedelemmel debütált a jubileumi kiadvány: bemutatták a 30. Logisztikai Évkönyvet

December 16-án az UniZone BGE Hallgatói Centrumban debütált a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) jubileumi Logisztikai Évkönyve, amely a hazai logisztikai szektor egyik legmagasabb szintű tudományos szakmai kiadványa. Az MTA által DOI-számmal is ellátott idei kötetben, ez évben több mint 400 oldal terjedelemben, összesen 27 tanulmány kapott helyet.

2024. december 18. 09:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14