Az LG így tervezi elérni a Future Vision 2030 céljait

forrás: Prím Online, 2024. január 16. 17:59

William Cho, az LG Electronics (LG) vezérigazgatója és a vállalat további vezetői Las Vegasban mutatták be, milyen stratégiák alkalmazásával tervezik elérni az LG az ún. Future Vision 2030 célt.

A vezérigazgató azzal kezdte az előadását, hogy elmondta, az LG három fontos kitörési pontot azonosított – az elektrifikációt, a szolgáltatások értékesítésére alapuló modell felé történő elmozdulást (servitization) és digitalizációt –, amelyek végső soron át fogják alakítani nem csak az üzleti működést, de a vásárlói élményt is. A vállalat célja, hogy egy teljesítmény- és eredményorientált, győztes szellemű szervezet kiépítésével gyorsítsa fel a növekedést, és küzdje le az olyan kihívásokat, mint a piacot és az ellátási láncot jellemző, tartósan fennálló bizonytalanságok.

 

„Ha 2023 volt az az év, amikor kijelöltük a változások irányvonalait, akkor 2024 lesz az, amikor valóban fel is gyorsítjuk ezeket” – mondta William Cho. „A Future Vision 2030 a piacnak és az ügyfeleinknek tett ígéretünk, és arra fogunk törekedni, hogy ezt az ígéretet be is tartsuk.”

 

A vezérigazgató által tavaly bejelentett Future Vision 2030 az LG hosszú távú célját takarja, amely szerint olyan intelligens életmód-megoldásokat kínáló vállalattá kíván válni, amely képes összekapcsolni és kiterjeszteni az ügyfélélményt a különböző életterekre, beleértve az otthoni, kereskedelmi, közlekedési és virtuális tereket.

 

Beruházások a jövőbeli versenyképességért

 

A vezérigazgató 2024-ben az Áttörni a korlátokat kifejezést jelölte meg a vállalat irányítási politikájának kulcsmondataként és alapfilozófiájaként. Miután a jövőbeni növekedés érdekében már három fókuszterületet – a nem hardveres üzleti modellt, a B2B irányú bővítést és az új üzletágak fejlesztését – már létrehozott, az LG most minden erejével azon lesz, hogy tovább finomítsa portfólióját.

 

Első lépésként a vállalat a jövőbeni növekedés motorjaiban rejlő potenciált az üzleti stratégiai prioritásokon alapuló beruházások bővítésével maximalizálja. Idén a vállalat több mint kétszeresére növeli beruházásainak értékét; 8 milliárd dollárt* fordít a kutatás-fejlesztésre és más kritikus területekre a versenyképesség erősítése érdekében.

 

A nagy növekedési potenciálú és magas nyereséget hozó alaptevékenységekre vonatkozóan 2024-ben szintén nagyobb befektetéseket tervez a vállalat. Ezek közé tartoznak a B2B üzletágak, például a járműalkatrészek, a fűtés, szellőztetés, légkondicionálás területe (HVAC), a beépített készülékek és a digitális kijelzőrendszerek, valamint a webOS platform divízió. Az LG további beruházásokkal támogatja új üzletágait is, például az elektromosjármű-töltők és a robotikai megoldások területeit, továbbá bejelentette, hogy 2030-ig több mint 40 milliárd dollárt* kíván befektetni abba, hogy portfóliója átalakuljon a minőségi üzleti növekedés érdekében.

 

Ezen túlmenően az LG az idei évtől kezdve aktívan keresi a szervezetben rejlő olyan növekedési lehetőségeket, mint a fúziók, felvásárlások és partnerségek, illetve olyan stratégiákat adaptál, amelyek célja a belső növekedési motorok megerősítése. Hangsúlyt fektet továbbá az olyan áttörést jelentő és vásárlói értéket növelő technológiai területekre is, mint a mesterséges intelligencia (AI) és a kevert valóság (MR).

 

A vezérigazgató az újonnan létrehozott, ún. tengerentúli értékesítési és marketingdivíziót fontos egységként azonosította, amely segíthet az LG-nek "áttörni a korlátokat". Az új szervezet már jelenleg is fontos szerepet játszik az LG globális sikerében, és a vállalat teljes értékesítésének mintegy kétharmadát adta. A divízió olyan speciális stratégiákat valósít meg, amelyek figyelembe veszik az egyes régiók és piacok egyedi jellemzőit. Erőfeszítései világszerte maximalizálták az üzletág teljesítményét, és jelentős szerepet játszottak az LG nemzetközi leányvállalatainak megerősítésében.

 

William Cho

 

Növekedés, nyereség és érték a Tripla Hetes célok elérésével

 

A három fő növekedési motorral, vagyis a platformalapú szolgáltatási üzletágakkal, a B2B üzletággal és az új üzleti területekkel a vállalat célja a "Tripla Hetes" célok elérése: a legalább 7 százalékos átlagos növekedési ráta és üzemi nyereséghányad, valamint a 7 százalékos EBITDA-nak megfelelő vállalati érték.

 

Tavaly a piaci kereslet csökkenése ellenére a vállalat kiemelkedően teljesített, köszönhetően a B2B üzletág növekedésének. Az elmúlt öt évben az LG B2B üzletágának éves százalékos növekedési üteme könnyedén meghaladta a kétszámjegyű értéket, a teljes értékesítés átlagos éves növekedési üteme pedig 8 százalék körüli volt.

 

A járműalkatrészek üzletág szintén kulcsfontosságú területté vált, és fennállásának 10. évében 8 milliárd dolláros* éves forgalmat ért el. Az elektromos járművekre való globális átállás várhatóan növelni fogja a keresletet a nagy értékű elektromos járműalkatrészek iránt, ami az üzletág egyik fő szakterületének számít.

 

A járműalkatrészek üzletég három pillérre – járműfedélzeti infotainment (IVI) rendszerek, elektronikus meghajtás és járműlámpák – építve az előrejelzések szerint folyamatosan és gyorsan fog növekedni. 2024-től elsősorban a szoftveresen definiált járműképességek biztosítására, az elektromosjármű-alkatrészek ügyfélkörének bővítésére és az intelligens lámpák terén betöltött vezető szerepének megerősítésére összpontosít a vállalat. A növekvő mennyiségű megrendelésekre a vállalat beruházásokkal reagál, hogy bővíthesse közép-és dél-amerikai, illetve európai gyártókapacitásait.

 

Az LG B2B portfóliójának másik fontos területe, HVAC (fűtés, szellőztetés, légkondicionálás) üzletág gyorsan növekszik az olyan feltörekvő piacokon, mint Ázsia, illetve Közép- és Dél-Amerika, míg a fejlett piacokon, köztük Európában és Észak-Amerikában – ahol erős a kereslet a hatékony, környezetbarát termékek iránt – folytatja az új lehetőségek feltárását.

 

Az LG HVAC-üzletágának célja, hogy még inkább kihasználja a vállalat technológiailag fejlett alkatrészei, köztük a motorok és a kompresszorok versenyképességét, és bővítse termékkínálatát. Miután tavaly novemberben az egyesült államokbeli Alaszkában konzorciumot hozott létre a fejlett hőszivattyúk kutatására, az LG idén egy európai kutatás-fejlesztési bázis kiépítését tervezi. A vállalat emellett egyedülálló légkondicionáló termékek, például egy dedikáltan kültéri használatra tervezett légtechnikai eszköz bevezetésével bővíti üzleti tevékenységét.

 

Felismerve, hogy a B2B divíziókat a fogyasztói üzletágaknál kevésbé érintik közvetlenül a gazdasági folyamatok változásai, az LG aktívan támogatja a B2B területeket, hogy megőrizze az eladások és a nyereség stabilitását. A vállalat bejelentette a B2B üzletágak bővítésére vonatkozó terveit, és számos új megoldás bevezetésével 2030-ra több mint 32 milliárd dollárra*, vagyis a jelenlegi szint duplájára kívánja növelni az értékesítési volument.

 

Az LG felgyorsítja általános üzleti modelljének fejlesztését is, és a meglévő termékközpontú, háztartási készülékekkel és televíziókkal foglalkozó üzletágai mellett olyan, nem hardveres területekre is belép, mint a tartalom, a szolgáltatások és az előfizetéses megoldások. A világszerte már használatban lévő több százmillió LG-terméket "platformként" kihasználva a vállalat folyamatos értékesítésre és nyereségre számít.

 

Az üzleti irányváltással összhangban a szórakoztatóelektronikai divízió célja, hogy média- és szórakoztatóplatform-alapú vállalkozássá alakuljon át, és elősegítse a webOS platform üzletág növekedését. A szórakoztatóelektronikai üzletág kiterjeszti a webOS-ökoszisztémát az intelligens monitorokra, az IVI-rendszerekre és más tévégyártókra, ami gyorsan megerősíti a platformüzletág alapjait. Az LG arra számít, hogy a webOS platformüzletág a közeljövőben az egyik legnagyobb potenciálú növekedési motorrá válik.

 

A háztartásigép- és légkondicionáló üzletág, amelynek sikere kiemelkedő szerepet játszik az LG egész szervezetre kiterjedő átalakulásában, egy intelligens otthoni megoldásokat kínáló üzleti területet is fejleszt, amely egyesíti a szolgáltatásokat és az előfizetéses megoldásokat. Az üzletág végső célja, hogy megvalósítsa Nulla munkával töltött otthoni idő, a minőségi időtöltésért (Zero Labor Home, Makes Quality Time) vízióját, amely túlmutat a háztartási készülékek alapvető funkcióin, hogy az otthon töltött időt minden eddiginél kényelmesebbé tegye.

 

Az előfizetéses megoldások üzletág, amely az LG háztartási készülékeit kiegészítő napi szolgáltatásokért felel, gyors ütemben növekszik Dél-Koreában. Az üzletág külföldi terjeszkedése már folyamatban van, és Korea mellett a többi ázsiai stratégiai piac tapasztalhatja meg elsőként a megoldások előnyeit.

 

Az LG teljes forgalmában több mint kétszeresére nőtt az elmúlt öt év során a nem hardveres divíziók – például a webOS-platformon alapuló tartalom- és szolgáltatási üzletágának, valamint az otthoni készülékeken elérhető előfizetéses megoldások üzletágának – részesedése.

 

Az LG emellett erőteljesen előmozdítja majd az immateriális javak, például az alapvető szabadalmak kereskedelmi hasznosítását a technológia kritikus területein, beleértve a kommunikációt, a médiát, a mobilitást és az IoT-csatlakoztathatóságot. A közelmúltbeli átszervezés során a vállalat új üzleti egységeket is létrehozott az intelligens gyárak építésével kapcsolatos know-how-jának kereskedelmi hasznosítása érdekében.

 

Ezen túlmenően az LG nagy potenciállal rendelkező, az üzleti szinergiába illő fejlődési lehetőségekre is fókuszál. Erre kiváló példa, hogy az LG NOVA 2024 végéig több mint 100 millió dollárra növeli a startupok támogatására szolgáló alapját, amivel az LG még inkább segítheti az új technológiák és megoldások felfedezését és az innováció előmozdítását, illetve hozzájárulhat ahhoz, hogy a vállalat új üzleti szegmensek élére álljon.

 

Az LG nemrégiben létrehozott elektromosjármű-töltési üzletága átfogó megoldásokat kínál, többek között fejlett töltőegységeket és vezérlési megoldásokat, távdiagnosztikai és szervizelési szolgáltatásokat, valamint járműakkumulátor-diagnosztikát, mindezt jelentős gyártási és értékesítési infrastruktúrával. Az észak-amerikai piacra belépve a vállalat már egy töltőgyártósor építését is befejezte a texasi Fort Worthben.

 

A digitális egészségügyi szegmensben a vállalat az Amwell-lel együttműködve bővíti telemedicina-üzletágát, és olyan területeken vizsgálja a szolgáltatások életképességét, mint a megelőzés, a diagnózis, az utógondozás és a gyógyulás. A virtuális valóságban, egy másik ígéretes üzleti területen az LG az MR-eszközök kereskedelmi forgalomba hozására készül. A vállalat 2023 végén a szórakoztatóelektronikai divízion belül létrehozta az eXtended Reality üzletágat, és folytatja a különböző technológiai partnerekkel elkezdett munkát a kiterjesztettvalóság-alapú megoldások területén.

 

Emellett a vállalat vezető technológiai irodája (CTO), amely a jövőbeli technológiák fejlesztését irányítja, intenzív kutatás-fejlesztési programokat folytat az üzleti versenyképesség erősítéséért és az új alaptechnológiák felfedezése érdekében. A CTO elsősorban nyolc technológiai területre összpontosít: szoftver, system on chip, mesterséges intelligencia, robotika, anyagok és alkatrészek, szabványok, új generációs számítástechnika és felhő/adatok.

 

A digitális átalakulás felgyorsítása adatvezérelt gyakorlatokkal és következő generációs ERP-beruházással

 

A digitális átalakulás (DX) révén az LG ún. F.U.N. – First, Unique and New, azaz első, különleges és új – élményeket nyújt majd ügyfeleinek, és továbbfejleszti ügyfélközpontú vállalatvezetési rendszerét.

 

A vállalat a teljes szervezetben nagyszabású IT-beruházásokat hajt végre a digitális átalakulás érdekében. Kiépíti továbbá az N-ERP-t, vagyis a következő generációs vállalati erőforrás-tervezést, hogy a vállalat üzleti folyamatai és rendszerei integráltak és összehangoltak legyenek. Mindemellett az idei évtől kezdve az LG világszerte bevezeti az Intellytics Customer 360 ügyféladat-platformot, amely lehetővé teszi a különböző ügyfélkapcsolati pontokból gyűjtött adatok integrált kezelését.

 

Az LG digitális átalakulás érdekében tett erőfeszítései túlmutatnak az ügyfélélmény innovációján, hiszen az értékesítési lánc hatékonyságának javítására is kiterjednek, a beszerzéstől és a gyártástól a szállításig és az értékesítésig. Tavaly az így megvalósított digitális átalakulás révén az LG több mint 240 millió dollár értékben növelte a termelékenységet és a hatékonyságot.*

 

Átalakulás egy kiemelkedően teljesítő szervezetté, valamint Az élet szép filozófia terjesztése

 

Amikor a vezérigazgató az alkalmazottakkal beszélget, gyakran idézi Peter Drucker neves amerikai menedzsmenttudóst: „A kultúra megeszi a stratégiát reggelire". A vezérigazgató valóban hisz abban, hogy az erős szervezeti kultúra elengedhetetlen ahhoz, hogy a stratégiát jó teljesítményre lehessen váltani.

 

Az alkalmazottakkal tavaly decemberben tartott CEO F.U.N. Talk című beszélgetésén William Cho felvázolta a vállalat 2024-re vonatkozó jövőképét, amelynek része, hogy a vállalat kiemelkedő teljesítményű szervezetté váljon. Kijelentette: „ennek eléréséhez szorosan össze kell kapcsolnunk küldetésünket, jövőképünket és céljainkat, és fáradhatatlanul a végrehajtásra kell összpontosítanunk”.

 

Az Élet szép márkaígéret jegyében az idei évtől kezdve az LG számos integrált márkatevékenységet indít, amelyek a marketing, az ESG és a CSR területét is felölelik. A vállalat bátor optimista szemlélettel terjeszti majd a szlogen alapját képező értékeket és filozófiát, miközben fiatalos dinamizmussal tölti meg a márkát. A magát "bátor optimistának" valló LG olyan innovátor, amely bátran szembenéz a nehézségekkel, még a nehéz időkben is hisz a fejlődési lehetőségek keresésében, és úgy talál megoldásokat, hogy meghallgatja az ügyfeleit és odafigyel a piacra.

 

_________________________

*Árfolyam: KRW 1250 = 1 USD.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32