Átadták a Marketing Diamond Awards győzteseinek járó díjakat
Február 7-én, a MARKETING TRENDFORUM keretén belül, az ETELE CINEMA-ban rendezett eseményen adták át a Marketing Diamond Awards 2023-as elismeréseit. Idén a Pentacom lett az „Az Év Ügynöksége”, míg a Billingo Technologies Zrt. érdemelte ki az „Az Év Vállalata” díjat. A 34 tagú, meghatározó hazai hirdetőkből és ügynökségi szakemberekből álló zsűri szavazatai alapján „Az Év Marketingnagykövete” címet a Kiszervezett Marketing kapta.
A Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) kilencedik alkalommal hirdette meg a kisebb ügynökségek és a kisebb költségvetésből megvalósuló marketingaktivitások számára a Marketing Diamond Awards pályázatot. A díj küldetése annak megszületése óta változatlan: teret kíván adni a kisebb ügynökségek és a kisebb költségvetésből megvalósuló marketingaktivitások számára is. A díj meghirdetése mögött alapvetően edukációs szándék húzódik meg, hiszen a hatékony marketing gyakorlatok elismerésével, azok széleskörű népszerűsítésével az MMSZ hozzájárul a Magyarországon működő vállalatok üzleti növekedéséhez is – mondja az MMSZ elnöke, Hinora Ferenc. Külön öröm számunkra, hogy ebben az évben a szakmai díjak átadásán túl egy olyan eseményt is életre hívtunk, amely a tavaly novemberben kiadott, népszerű TRENDBOOK ismeretanyagára épülve, MARKETING TRENDFORUM név alatt egyben egy tudásmegosztó fórumként is működik. Hisszük, hogy ez a hagyományteremtő kezdeményezésünk is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy bemutassuk azokat a jó marketing példákat, amelyre épülve a hazai KKV szektor is minél magasabb üzleti értéket tud teremteni - teszi hozzá a szervezet első számú vezetője, aki egyben a díj szakmai zsűrijének elnöke is.
2023-ban immár 9. alkalommal hirdette meg az MMSZ a Marketing Diamond Awards pályázatot; az elmúlt évek alatt több mint 200 nevezőtől, 1000-ret is meghaladó nevezés érkezett, és összesen 27 fődíjat osztott ki a zsűri. A Marketing Diamond Awards nem pusztán abban különbözik a többi szakmai díjtól, hogy a szerényebb forrásból kivitelezett megoldásokat, kampányokat, illetve programokat ismeri el, hanem egyedülálló annak zsűrizési módszere is. A pályázat zsűrijében idén az ügynökségi oldalt 14, míg a hirdetőket összesen 20 szakember képviselte. Évről-évre egyre többen pályáznak a díjra: a 2023-as nevezési időszakban 83 cégtől 17 kategóriában összesen 294 pályázat érkezett be, amelyből 225 pályázat ért el gyémánt elismerést. Az idén a három legnépszerűbb nevezési kategória az Imázs, a Márkaépítés és a Rendezvények voltak, e mellett népszerűnek bizonyult a Design és Kreatív kategória is. A pályázati arányokat tekintve látszik, hogy folyamatosan emelkedik a megbízói oldalról érkező pályázatok száma is, ugyanakkor az elmúlt pályázati időszakra is jellemző az ügynökségi pályamunkák túlsúlya: a megbízói oldalról több mint 100, míg az ügynökségi oldalról majd 200 pályázat érkezett.
A Magyar Marketing Szövetség a Marketing Diamond Awards pályázat részeként megalapította az erre a díjra épülő Diamond List-et, amely a nagy ügynökségek M listájához hasonlóan megmutatja azokat az ügynökségeket, marketingaktív szervezeteket és vállalatokat, akik az elmúlt 3 év alapján a legtöbb sikeres pályázattal rendelkeznek. Ennek alapján az Ügynökségi Toplista élén a Pentacom, a Kreatív Vonalak és Yellow Bird, Effectivo Communications, valamint a Kiszervezett Marketing Kft., míg a Megbízói Toplista élén a Billingo Technologies Zrt., a Móricz Zsigmond Színház (Nyíregyháza), a V30 Sport-és Élményközpont (Budapest), a DKV Debreceni Közlekedési Zrt., valamint a West Hungária Bau Kft. áll.
A pályázatok száma idén is igazolta, hogy a szakmai elismerések nem csak a nagy ügynökségek és a nagy márkák kiváltsága, hanem a kis költségvetésű kampányok sajátja is lehet! A Marketing Diamond, valamint a TRENDFORUM kapcsán tapasztalt fokozott érdeklődés is alátámasztja, hogy az üzleti eredmények eléréséhez magas színvonalú marketing tevékenység szükséges, amelyet hatékonyan szolgálnak az edukációs, illetve ismeretátadási platformok és az eredmények elismerését célzó színvonalas szakmai díjak is.
A Marketing Diamond idei díjátadóját a TRENDFORUM keretén belül, február 7-én tartották a budapesti ETELE CINEMA-ban. Az elismerések átadását követően kötetlen networking night-ra is sor került a jó hangulatú rendezvényen, amelyen számos hirdető és ügynökség képviselője vett részt.
Kapcsolódó cikkek
- Megvannak ‘Az Év Honlapja’ 2023 díjazottjai!
- Marketing és kommunikációs trendek 2024
- Lezárult ’Az Év Honlapja’ pályázat
- 2 napod maradt nevezni ’Az Év Honlapja’ pályázatra!
- December 15. éjfélig lehet nevezni Az Év Honlapja pályázatra!
- Hosszabbít ’Az Év Honlapja’ pályázat!
- A kreativitás új dimenziói: két új kategória ’Az Év Honlapja’ pályázaton
- Az MMSZ csatlakozott a nemzeti marketingszövetségek hálózatához
- Dr. Törőcsik Mária a Magyar Marketing Szövetség életműdíjasa
- Marketing Summit 2023: márkák, üzlet és mesterséges intelligencia
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.