A HONOR megmutatta az idei MWC-n a jövőt
Az idei MWC-n George Zhao, a HONOR vezérigazgatója a szakma más vezetőivel közösen vett részt egy gondolatébresztő kerekasztal-beszélgetésen. „Az AI fejlesztésben elsők az emberek: mire kell odafigyelni, amikor AI-t készítünk okoseszközökre” című beszélgetésen jelen volt még John Hoffman, a GSMA vezérigazgatója és Alex Katouzian, a Qualcomm mobilokért, számítógépekért és kiterjesztett valóságért felelős részlegének általános menedzsere is. A szakemberek kihangsúlyozták annak fontosságát, hogy olyan AI készülékeket kell gyártani, amelyek úgy helyezik az emberközpontú élményeket előtérbe, hogy közben garantálják a felhasználói adatbiztonságot.
"Hisszük, hogy a mesterséges intelligencia újjá fogja építeni az operációs rendszereket, és újraalkotja okostelefonos élményeinket. A HONOR úgy viszi tovább az AI stratégiáját, hogy beépíti a MagicOS-be, ezáltal minden készülékével garantálja az emberközpontú élményeket” – nyilatkozta Zhao.
A HONOR AI szakértelmét az MWC-n debütáló MagicOS 8.0-val szemléltette, amely teljesen integrált, platformszintű mesterséges intelligenciát kínál a szakma első, szándékalapú kezelőfelülete (IUI) mellett. A MagicOS 8.0 a Magic Portal funkciót is tartalmazza, ami egy gyorsindító funkció: ezzel egyszerűen lehet váltani appok között úgy, hogy a program a felhasználók szándékát előrevetítve ajánl lehetőségeket. A rendszer 100 nagyobb alkalmazást támogat. A HONOR a Qualcommal együttműködve építette bele nyílt forráskódú Llama 2 rendszerét az új HONOR Magic6 Pro-ba, ami megmutatja, hogy mire képes akár offline is a rendszerszintű AI.
A nyílt ökoszisztémáké a jövő
A HONOR a nyílt ökoszisztémák úttörője, és felkéri nemzetközi partnereit – mint a Qualcomm és a GSMA –, hogy továbbra is ebben a formában működjenek együtt. „A nyílt együttműködéssel a felhasználók javait szolgáljuk” – mondta Zhao.
„Szeretnénk, ha könnyű lenne az embereknek fejleszteni és innovatívnak lenni a mi platformjainkon” – fejtette ki Katouzian. „Az együttműködés és a nyitottság jót tesznek a szakmának. Hisszük, hogy az innováció és a technológia erősíti majd a partneri kapcsolatainkat. Amíg képesek vagyunk kooperálni velük, addig tényleg korlátlanok a lehetőségeink.”
John Hoffman hozzátette: „Az AI mindent forradalmasíthat, és a HONOR és a Qualcomm a készülékeken lévő AI technológiával egyre innovatívabb okos készülékeket hozhat létre, így könnyítve meg a felhasználók életét. A GSMA a HONOR-ral együttműködve a ’6G Terminal Vision’ nevű szándéknyilatkozatát is közzétette, ami leírja elképzelésünket a 6G terminálok fejlesztése vonatkozásában az AI korban, és azt, hogy miként vihetjük előrébb a szakma jövőjét”.
Emberközpontú AI stratégia minden helyzetre
Zhao szerint a jelenlegi AI áttörések hulláma példátlan a történelemben, és jelentős hatással lesz az okos készülékekre is. A HONOR stratégiai fókusza az, hogy elhozza az AI-t a MagicOS-re, ezzel vezetve be a világ első IUI-át, új kernelt, valamint új kezelőfelületet alkalmazva. A rendszer összekapcsolt ökoszisztémát eredményez, legyen szó okostelefonokról vagy PC-kről, ami egy átfogó, mindenre kiterjedő élményhez vezet.
„A platformszintű AI és az LLM-ek lehetővé teszik, hogy a HONOR beépítse a felhasználók hétköznapjaiba az AI eszközöket, megértse szándékaikat, ezáltal előre tudja a szükségleteiket” – részletezte Zhao. Hozzátette, hogy minél több felhasználó használja az eszközöket, annál jobban személyre lehet szabni ezeket a készülékeket, technológiákat.
Katouzian hozzátette, hogy folyamatban van az AI felhőből a személyes eszközökre való áttérés. "A modellek jobb kvantálásával vagy zsugorításával, valamint az olyan partnereinkkel, mint a HONOR, képesek leszünk arra, hogy ezt a [felhőalapú AI] képességet és adatot áthelyezzük az eszközökre. Az eszközön lévő mesterséges intelligencia növekedési potenciálja gyakorlatilag határtalan."
Biztonság: az AI alapja
„Az AI nem létezhet a biztonság alapjai nélkül” – jelentette ki Zhao, kiemelve a HONOR saját PFAST-elvét az AI-fejlesztés terén: adatbiztonság, igazságosság, felelősségvállalás, biztonság és megbízhatóság, átláthatóság és irányíthatóság. "Felszólítjuk az iparágat, hogy működjenek együtt az AI felügyeletében, hogy biztosítsák az egyének magánéletének és biztonságának védelmét" – tette hozzá Zhao. A HONOR MagicGuard technológiája és a megszerzett adatvédelmi tanúsítványok, mint például az ePrivacySeal, kulcsfontosságú kezdeményezések ebben a törekvésben.
A jövő formálása 6G-vel és AI-jal
A 6G a mesterséges intelligencia gyors fejlődésének köszönhetően izgalmas lehetőségeket, de ezzel együtt összetett kihívásokat is hoz. A HONOR és a GSMA az MWC alkalmából kiadta a "6G Terminal Vision" című, szándéknyilatkozatként funkcionáló fehér könyvét.
A China Unicom, a China Mobile, a China Telecom, a Du, a Telstra és az Inmarsat partnerekkel közösen kidolgozott, előremutató dokumentum a 6G és az AI formabontó képességei által alakított emberközpontú intelligens világ jövőképét vázolja fel. A fehér könyv kilenc lehetséges forgatókönyvet, öt kulcsfontosságú kutatási irányt és a 6G-terminálok négy tipikus képességét részletezi.
A fehér könyv bemutatásával a HONOR és a GSMA megtette az első lépést a 6G jövőjének feltárásában. A HONOR felkéri az iparági partnereket, hogy egyesítsék szakértelmüket, vegyenek részt közös kutatásokban, és álljanak össze a 6G terminálokkal kapcsolatos ipari konszenzus érdekében.
Kapcsolódó cikkek
- 45 díjat kapott a HONOR az idei MWC-n
- Kell-e félteni a munkánkat az AI-tól?
- Vállalati adatokon tanított generatív AI: a jövő útja a cégeknek
- A Samsung a Galaxy AI jövőképét mutatja be legújabb készülékein az MWC-n
- A HONOR átfogó, mesterséges intelligencia-alapú stratégiát vitt az idei MWC-re
- Deepfake technikák terjedése: harc az újgenerációs kibercsalások ellen
- A HONOR most már Európa 5 legsikeresebb okostelefon márkáinak egyike!
- Az új One UI 6.1 frissítéssel még több Galaxy készüléken válnak elérhetővé a Galaxy AI funkciók
- Autót is vezethetsz a HONOR szemkövető funkciójával!
- AI innovációs kézikönyvet állított össze vállalati döntéshozók számára a Bobcats Coding
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.