Nem csak a Föld óráján érdemes spórolnunk az energiával
Az Epson elsőként csatlakozott vállalati partnerként a Föld órája mozgalomhoz, hogy minél többeket ösztönözzön a környezeti lábnyomuk csökkentésére. A „villanyoltás órájaként” is ismert kezdeményezésre világszerte március 23-án kerül sor, de energiatakarékos elektronikai eszközök beszerzésével egész évben aktívan tehetünk az ügyért.
A WWF által 2007-ben indított Föld órája mozgalom célja, hogy felhívja a figyelmet a természet pusztulására és az éghajlatváltozás káros hatásaira. Ehhez a kezdeményezéshez csatlakozott az Epson is vállalati partnerként, hogy népszerűsítse az energiatakarékos megoldásokat.
Ennek egyik módja, hogy március 23-án, 20:30-tól kezdődően egy órára kikapcsolunk minden elektronikus eszközt és világítást otthonunkban, vagy olyan energiatakarékos eszközöket választunk, melyek által hosszú távon is csökkenthetjük háztartásunk környezeti lábnyomát.
Ilyenek például az Epson hő nélküli technológiát alkalmazó nyomtatói, amelyek alacsonyabb energiafogyasztást biztosítanak. Mivel a tintasugaras nyomtatóknak nem kell a fixálóegységet felmelegíteniük, ezáltal használatukkal jelentős energiát és szén-dioxidot takaríthatunk meg. Ha kíváncsiak vagyunk ennek pontos mértékére, az Epson online kalkulátora néhány egyszerű lépésben segít kiszámolni nyomtatónk energiafogyasztását.
Kapcsolódó cikkek
- Az ABB segíti a Feröer-szigetek zöld energiára való átállását
- A Deceuninck karbonlábnyom-kalkulátorral segíti partnereit a szén-dioxid-kibocsátás mérésében
- Új lendületet ad a „zöld” IT törekvéseknek a Schneider Electric innovációja
- Az ABB "A" minősítést kapott az éghajlatváltozással kapcsolatos átláthatóságáért
- Eljött a mikrogrid ideje – Saját hálózat biztosíthatja a fenntartható, stabil energiaellátást
- Idén a fenntarthatóság erősítése és az AI térnyerése dominálja a vállalati informatikát
- A Skanska elindította ESG+ elnevezésű irodai programját
- A Provim lett a hazai fődíjas a Schneider Electric fenntarthatósági versenyén
- A tervezettnél gyorsabban halad fenntarthatósági céljai megvalósításával a Schneider Electric
- Ismét a legfenntarthatóbban működő vállalatok között a Schneider Electric
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Az AI kutatja a kritikus ásványkincseket is
Közel 1 millió amerikai dollárral zárta az újabb befektetési körét a Beholder. Ennek köszönhetően lett az AI-alapú, kritikus ásványkincsek feltárásában élenjáró ukrán startup finanszírozója az EIT InnoEnergy, a Rockstart Energy és az STRT. A friss források bevonásával a vállalat felgyorsíthatja a kutatómunkáját és a mesterséges intelligencia-eszközeire alapozva segítheti a zöld energiaátmenethez szükséges kritikus nyersanyagok kitermelését.