Együttműködési megállapodást kötött a magyar kormány, a Yettel és a CETIN
A magyarországi digitalizáció fejlesztését szolgáló együttműködést közös nyilatkozatban erősítette meg a kormány, a Yettel Magyarország Zrt. és a távközlési infrastruktúraszolgáltató CETIN Hungary Zrt. A megállapodásban foglaltak szerint a vállalatok 2024-2028 között legalább 72 milliárd forint értékű mobil hálózatfejlesztési beruházást hajtanak végre.
A kormány nevében Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter által aláírt dokumentumban a felek többek között hálózatfejlesztésről, kiberbiztonságról és innovációról, valamint egyetemi együttműködésről állapodtak meg.
Magyarország kiemelt célja, hogy a digitalizáció fejlesztése révén erősítse az ország versenyképességét, amelynek nélkülözhetetlen eleme a korszerű, minden követelménynek megfelelő vezeték nélküli hálózatok kiépítése. Az elmúlt évtizedekben a hazai mobilhálózatok mindig a nemzetközi élmezőnybe tartoztak, így a következő évek célja, hogy az 5G hálózatok is minél szélesebb kör számára hozzák el a mobilitás és a nagy sávszélesség előnyeit. Ahhoz, hogy Magyarország lépést tudjon tartani a régiós versenytársakkal, jelentős fejlesztésekre lesz szükség a következő években is, ehhez pedig a Yettel és a távközlési infrastruktúraszolgáltató CETIN részvételére is szükség van.
A Yettel és a CETIN többek közt azt vállalja, hogy 2024-2028 között legalább 72 milliárd forint értékű mobil hálózatfejlesztési beruházást hajt végre, amely révén 2028 végére jelentősen, akár 99%-ra növekedhet az országos 5G lakossági kültéri lefedettség. A megállapodásban foglaltak szerint az állam jövő évtől megszünteti a hírközlési szolgáltatókat terhelő távközlési pótadót.
A CETIN 2020. júliusi megalakulása óta ez idáig mintegy 83 milliárd forintot fektetett be komplex, több mint 4000 bázisállomásból álló mobiltávközlési, adatátviteli, IT- és biztonsági infrastruktúrájának fejlesztésébe.
A CETIN emellett együttműködik a kormányzattal az állami tulajdonú hálózatok fejlesztésében és 5G célú referenciaprojektek lebonyolításában a magyar vállalkozások 5G használatának ösztönzése érdekében.
A CETIN Hungary vezérigazgatója, Kübler-Andrási Judit kiemelte: „Az infrastruktúra fontos, a legfejlettebb szélessávú mobiltávközlési infrastruktúra jelentősége pedig különösen kiemelkedő, a digitalizáció alapfeltétele. Az általunk nyújtott szélessávú mobil infrastruktúra minden hazai piaci és állami szolgáltató számára rendelkezésre áll, felhasználható, ezzel a gazdaság, az emberek is jól járnak. Büszkék vagyunk arra, hogy az általunk nyújtott mobil infrastruktúrán a Yettel kiemelkedő eredményeket ért el az 5G-s minőségi versenyben hazai és nemzetközi összehasonlításban is.”
Kapcsolódó cikkek
- Álljunk meg egy parkolásra – így parkolunk a fizető övezetekben
- Együttműködésre lép a CETIN Hungary és a Pécsi Tudományegyetem
- Nem érdemes otthon őrizgetni a régi mobilokat
- Mit tehet a vasút a fenntarthatóbb turizmusért?
- Itt az első magyar emoji-körkép
- Elindult a nevezés a 2024-es Hégető Honorka-díjra
- A környezettudatosságot ösztönzi használt okostelefonok értékesítésével a Yettel
- Építőipari digitalizáció a hatékony tűzvédelemért
- A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia
- Yettel: Új országos rekord született
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.