A Széchenyi-egyetem megerősítette helyét a legjobbak között a QS világranglistáján

forrás: Prím Online, 2024. június 5. 17:33

A tavalyihoz hasonlóan ismét a legjobbak között szerepel a győri Széchenyi István Egyetem a Quacquarelli Symonds (QS) felsőoktatási minősítő szervezet legfrissebb világranglistáján. Az intézmény sikerét elsősorban kiváló vállalati és akadémiai megítélésének, valamint a minőségi oktatást jelző jó hallgató-oktató arányának köszönheti.

A két legnagyobb nemzetközi egyetemminősítő szervezet egyike, a QS minden év nyarán teszi közzé aktuális világranglistáját. A legfrissebb rangsor június 4-én jelent meg, amelyen a tavalyihoz hasonlóan megtalálható a Széchenyi István Egyetem, ezúttal is a 1001–1200. helyen. Az intézmény a három nagy vidéki, orvostudományi karral rendelkező és a két tradicionális fővárosi egyetem (Szegedi Tudományegyetem, Debreceni Egyetem, Pécsi Tudományegyetem, illetve Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) után – amelyek mindegyike több száz éves múltra tekint vissza – Magyarország hatodik legjobb egyeteme lett. Az előkelő pozíció értékét mutatja, hogy a világ több mint 25 ezer felsőoktatási intézményének versenyében sikerült elérni, amelyek közül csaknem 5700-at értékeltek, és 1503-an kerültek fel az összeállításra. A lista presztízsére jellemző, hogy az élmezőnyt olyan neves universitasok alkotják, mint az egyesült államokbeli Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT), valamint az angol Imperial College London és Oxfordi Egyetem.

 

A Széchenyi István Egyetem világranglistán elért helyezése is garancia arra, hogy az intézményben megszerzett diploma értékes a munkaerőpiacon. (Fotó: Adorján András)

 

Dr. Lukács Eszter nemzetközi és stratégiai kapcsolatokért felelős elnökhelyettes a részletes adatokat elemezve arra hívta fel a figyelmet, hogy a Széchenyi-egyetem vállalati megítélése alapján a világ legjobb 300, a minőségi oktatást mutató hallgató-oktató arányt tekintve pedig a legjobb 600-ba tartozik a világon. Emellett az intézmény akadémiai megítélése alapján a top 700-ban szerepel.

 

„Rendkívül büszkék vagyunk a mostani eredményre, ami azért is fontos számunkra, mert jelzi, hogy globális láthatóságunk tartósan erősödött. Egyetemünk rendkívül szorosan kapcsolódik a gazdasághoz, amit alátámaszt, hogy a világranglista alapján vállalati megítélésünk nemcsak kiváló, de jelentősen javult is az elmúlt évben. Mindez nagymértékben hozzájárul kutatási projektjeink sikeréhez, innovációinkhoz és gyakorlatorientált képzéseinkhez” – mondta dr. Lukács Eszter.

 

A Széchenyi István Egyetemen tanulókat a színvonalas képzések mellett nemzetközi szintű infrastruktúra és gyönyörű környezet és várja. (Fotó: Széchenyi István Egyetem)

 

„Egyetemünk hatalmas fejlődésen ment keresztül az elmúlt időszakban, s ez a teljesítményt mérő világranglistákon elért eredményeinkben is tükröződik. Mindez csaknem tíz éve elkezdett nemzetköziesítési tevékenységünknek, hosszú ideje tartó, tudatos stratégiai építkezésünknek, és valamennyi elkötelezett kollégánk magas színvonalú munkájának köszönhető. Tisztában vagyunk természetesen azzal, hogy a folyamatos előrelépéshez további erőfeszítésekre van szükség. Mostani helyezésünk a hallgatók számára garanciát jelent, hogy nemzetközi színvonalú képzéseken korszerű, naprakész tudást és versenyképes, a munkaerőpiacon értékes diplomát szerezhetnek” – emelte ki dr. Filep Bálint, az egyetem elnöke.

 

A Széchenyi István Egyetem negyedszer került fel a QS világranglistájára, amelynek további két rangsorán is megtalálható tavaly óta: európai ranglistáján a top 400-ban, fenntarthatósági világranglistáján pedig a 901–920. helyen szerepel.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32