Digitális karakterekkel fejlesztenék az oktatást a Megoldások a holnapért idei győztesei

forrás: Prím Online, 2024. június 6. 16:04

A négyhónapos sűrű és izgalmas projektidőszak után végül a budapesti Közgazdasági Politechnikum Alternatív Gimnázium kétfős csapata vihette haza a Megoldások a holnapért fődíját. A Samsung az EdisonKids-dzel együttműködve immár negyedik alkalommal biztosított platformot a fiataloknak, hogy kibontakoztathassák a holnapot formáló ötleteiket. Az idei nyerteseket a jövő oktatásának témája ihlette meg: ők a digitális edukáció átformálásában, egy, a diákokhoz kapcsolt, személyes virtuális mentor megalkotásában látnak nagy lehetőséget. 

 

Kreatív és társadalmilag érzékeny megoldások a jelenünk és a jövőnk kihívásaira

 

A 2024-es Megoldások a holnapért pályázat hívószavaira, a fenntarthatóságra, a jövő oktatására és a közösségre formabontó, izgalmas megközelítések egész sora érkezett, a döntőben a legforradalmibb ötletek versenyezhettek a fődíjért. A dobogósokon túl olyan további előremutató projektek mutatkoztak be a végső megmérettetésen, mint a látássérültek helyzetének könnyítése, a fiatalok olvasásra ösztönzése, a hungarocell fenntartható ruhaipari újrahasznosítása, környezettudatos, izgalmas és edukatív országjáró játék applikáció, a környezetre és az emberi szervezetre káros hőpapíros bizonylatok használata helyett digitális megoldás bevezetése. A 8 finalista csapat május 31-én a Budapest Music Centerben mutatta be ötleteit, ahol a Dr. Meskó Bertalan, orvosi jövőkutató vezette szakértő zsűri olyan szempontok alapján pontozta a prezentációkat, mint a megvalósíthatóság, a kreativitás, a kritikus gondolkodás, az előadásmód, illetve a csapatszellem. A zsűritagok sem voltak könnyű helyzetben: a csapatok elhivatottsága, színpadi kiállása, az inspiráló személyes prezentációk egytől egyig nagy hatást gyakoroltak a verseny ítészeire. 

 

A dobogót azonban csak három nyertes foglalhatta el, harmadik helyen végzett az Én Hormonom elkötelezett csapata. A budapesti Eötvös József Gimnázium tanulói a fiatal lányokat érintő, a menstruáció és a hormonháztartás témájához kapcsolódó, ismeretterjesztő oktatási anyag kidolgozását tűzték ki célul „Az egészség nem tabu, tanuljunk együtt!” felhívással. Cserni Zóra és Hargitai Petra alapos kutatásainak eredményei ugyanis arról tanúskodnak, hogy a közoktatásban az egészségtudatosságra való nevelés nem elég mélyreható. Különösképpen, ha olyan összetett, a hormonháztartást komplexen érintő betegségről van szó, mint a PCOS (policisztás ovárium szindróma), amely a meddőség egyik leggyakoribb oka. Ez indította el az Én Hormonom csapatát azon az úton, hogy a női hormonális háztartásról átfogó edukatív anyagok születhessenek, a zsűri elnöke, dr. Meskó Bertalan, a kezdeményezést méltatva javasolta a diákoknak, hogy mihamarabb kezdjék el az edukációs tartalmak kidolgozását e fontos ügy kapcsán. Az orvosi egyetemre készülő, elhivatott, fiatalok már most számos fontos szakmai szervezet támogatását elnyerték, hosszú távon gondolkoznak, és mint azt a zsűrinek kifejtették, 10 év múlva is ezen a területen szeretnének dolgozni. 

 

 

Második helyezést ért el a LendAHand csapat, a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium diákja, Farkas Ádám és Horváth Patrik egyszerre két égetően aktuális problémára hoztak megoldási javaslatot: az idős emberek segítésére és az egyetemi hallgatók lakhatási nehézségére. A projektet személyes érintettség hívta életre: Ádám néhány éve költözött vidékről nagyszüleihez a fővárosba, hogy az ország egyik legjobb gimnáziumában tanulhasson, majd az egyetemválasztás előtt rájött, sok kortársa szembesül olyan kihívásokkal, mint a magas albérleti díjak, vagy a kedvezőtlen kollégiumi feltételek és túljelentkezés. A csapat empatikus és frappáns megoldással közös platformra hozta a kétféle kihívást: applikációt és közvetítő közösségi weboldalt létrehozva kapcsolnák össze a lakhatási nehézségekkel küzdő hallgatókat és a segítségre szoruló, magányos, idősebb korosztályt, akik kölcsönösen segíthetnék egymást, „2 probléma helyett 1 megoldás” címszóval. Weboldaluk ingatlanközvetítő oldalhoz hasonlítana, amelyen keresztül kereslet és kínálat biztonságosan megtalálná egymást: az idősek, apró segítségekért cserébe az átlagos bérleti díjaknál sokkal alacsonyabb áron adnák ki szobájukat a fiatal egyetemistáknak. A LendAHand csapat átfogó felmérést is végzett a SOTE diákjainak körében az előremutató, újszerű lakhatási megoldás kapcsán, a megkérdezettek 87%-a lenne nyitott a lehetőségre. Több zsűritag is kiemelte, hogy komoly létjogosultsága van Magyarországon egy ilyen applikációnak, a fiúk pedig már együttműködő partnerre is találtak a rászoruló emberek szociális bérlakásba jutásán munkálkodó Utcáról Lakásba! Egyesülettel.

 

 

A dobogó csúcsán végzett Polyp csapat, azaz Bacsó Dániel és Vajda Ádám projektjét is az oktatást érintő problémák iránti nagyfokú érzékenység és az ötletgazdák innovációhoz, technológiához fűződő tapasztalata hívta életre. „Az online oktatás a személyes kapcsolatok hiánya miatt bukott meg” – állítja a két fiatal, akik közel 600 alanyon tesztelték az általuk létrehozott virtuális mentort. Az AI segítségével megbízható forrásból készítették el az avatart, amely arra szolgál, hogy támogassa a fiatalok tanulását, mindezt személyre szabottan, a tanulók saját ritmusához igazodva. A fiúk úgy tervezik, hogy a megálmodott platformjuk kicsik és nagyok számára egyaránt elérhető legyen, minden egyes tanulónak saját virtuális mentorral, aki csak az adott diákkal folytatna kiemelt kapcsolatot. Dániel és Ádám eddig mintegy 700 munkaórát fektettek bele győztes projektjükbe, ráadásul a fiúknak nem ez az első közös munkája. Ahogy ők fogalmaztak a döntőben: „Robbannak az ötletek a fejünkben”. Gondolkodásmódjukat, hozzáállásukat, képességeiket a zsűri is nagyra értékelte. A zsűri egyik oszlopos tagja, Balogh Petya startupper, befektető is érdeklődését fejezte ki a fejlesztés kapcsán: prezentációjukat követően szóbeli kihívásokkal tette próbára az ígéretes fiatal tehetségeket, akik sikeresen át is mentek a „vizsgán”. 

 

 

Út a döntőig

 

A Megoldások a holnapért döntőjébe vezető út során rengeteg új tapasztalatra és speciális tudásra tehettek szert a résztvevők. A verseny második szakaszába a legjobb 50 csapat juthatott be, a közülük továbbjutó 8 csapat a Momentán Társulat kommunikációs és prezentációs tréningjén vett részt, valamint, akárcsak a verseny korábbi szakaszában, újabb szakmai videókon keresztül kaptak támogatást megformált ötleteik megvalósítási módjának kidolgozásához. A versenyzők csapatonként 2-2 mentort is kaptak, akik visszajelzéseikkel és iránymutatásaikkal segítették a tervek kialakítását, a döntőre való felkészülést.

 

 

Amikor mindenki nyer

 

A zsűrin kívül a szervezőket is megérintették, megihlették a május végi döntő résztvevői és a bemutatott jövőformáló, úttörő, ugyanakkor társadalmilag is érzékeny projektek. Samu Zsófia a Samsung Magyarország kommunikációs vezetője a vállalat idei olimpiai jelmondatát idézte a versenyzőknek, miszerint „A nyitottság mindig nyer”. – „A döntősök a nyitottságukkal már egytől egyig nyertek ebben a programban, hiszen végig helytálltak a projekthetek során, rengeteget tanultak, sokat dolgoztak a mentoraikkal. Ez olyan, mint egy maratonfutás: lefutottak már egy nagy távot, és nincs más dolog, mint átélni együtt ennek a teljesítménynek az örömét és dicsőségét” – mondta Samu Zsófia. 

 

Borsos Dorottya, az Edisonplatform vezetője külön kiemelte, hogy olyan esetekben, amikor e fiatal generációt érő kritikákkal szembesül, mindig a Megoldások a holnapért diákcsapatait hozza fel jó példaként. – „Az a befektetett munka, amit évről évre a diákoktól látunk rendkívül magasra teszi a lécet, jóval több, mint egy elvárható minimum. Az idei statisztikák azt mutatják, hogy a diákok kimagaslóan a társadalmi közösségi problémákra fókuszáltak. Ez elképesztően fontos és hangsúlyos üzenet, könnyen meggyőzhetjük ezzel azokat is, akik eddig kevésbé pozitívan nyilatkoztak a jövő generációjáról.”

 

A kezdeményezés közösségépítő erejét példázza, hogy az elmúlt évek nyertes csapatai közül többen is visszatértek, hogy megnézzék az idei Megoldások a holnapért döntőt. A versenyző diákok nem riválisként, hanem ismerősökként üdvözölték egymást az eseményen, egymást biztatták a prezentációk előtt, majd lelkesen tapsoltak, gratuláltak egymásnak. 

 

Az első három helyezett 6 millió forint összértékű Samsung készülékkel bővítheti egyéni és oktatási intézménye eszközparkját. Mindemellett az idei versenynek jóval több győztese van 3 dobogós csapatnál, köztük diákok és tanárok egyaránt, akik közös alkotóműhelyt létrehozva, egymást inspirálva gondolkodhattak együtt a holnapot formáló megoldásokon, miközben korszerű, speciális tudásra is szert tehettek és életre szóló élményekkel gazdagodhattak. 

 

Bővebb információ és a pályázat részletes leírása és jelentkezés a www.edisonkids.org és a https://www.samsung.com/hu/solvefortomorrow/ weboldalon érhető el.

 

A 2024-es Megoldások a holnapért zsűrijének tagjai és titulusaik:

A kihívás fővédnöke: Dr. Meskó Bertalan, orvosi jövőkutató, a The Medical Futurist Institute vezetője

 

A zsűri: 

Balogh Csaba, HVG technológia rovatvezető

Balogh Petya, startupper, befektető, mentor

Biás Csongor, Startup Hungary, vezető

Dóczi Attila, Tanulom Magam, kommunikációs szakértő, tréner, online tartalomgyártó

Forgács-Fábián Sára, Amigos a gyermekekért, az Amigos megálmodója, nonprofit tanácsadó

Hódsági János, Milestone Institute, termékfeszjlesztési igazgató

Witsch Gerda, Samsung Magyarország, marketing vezető

Sódar Gabriella, Kék Bolygó Alapítvány, fenntartható üzletfejlesztési vezető

Tomaj Zsófia, fenntarthatósági szakértő, a Körforgásban podcast co-hostja

Wettstein Albert, Munch, társalapító

Veres Rita, Edisonplatform, társalapító és vezető

Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Rekordszámú nevezéssel zárt ’Az Év Honlapja’ 2024 pályázat!

Az idén 23. alkalommal megrendezett ’Az Év Honlapja’ pályázat nevezési szakasza lezárult: december 15-ig rekordszámú, 329 pályamű érkezett. A szakmai zsűri hamarosan megkezdi a beérkezett pályázatok értékelését, hogy 30 kategóriában kiválassza 2024 legkiemelkedőbb digitális alkotásait. A közönségdíjért folytatott küzdelem azonban még javában zajlik – a pályázók 2025. január 15-ig mozgósíthatják közösségüket, hogy megszerezzék a publikum elismerését.

2024. december 17. 09:39

Az év legjobb sportmarketing-megoldásait keresik

A Magyar Marketing Szövetség Sportmarketing Tagozata által idén újra életre hívott Sportmarketing Gyémántdíj célja, hogy elismerje és széles körben megmutassa az egyesületek, a sportolók és a velük együttműködő márkák értékteremtő sportmarketing-megoldásait, és ezáltal hozzájáruljon a hazai sportmarketing színvonalának fejlesztéséhez. A díj elismeréseinek átadására 2025. március 5-én az ETELE Cinemában megrendezésre kerülő Digital Marketing Forumon kerül majd sor, ahol a digitális marketing aktualitásain túl helyet kapnak majd a sportmarketinggel kapcsolatos előadások is.

2024. december 12. 10:05

Átadták a 2024. évi Rátz Tanár Úr Életműdíjakat

Ebben az évben is nyolc kiemelkedő teljesítményű tanárt részesített elismerésben az Ericsson Magyarország, a Graphisoft és a Richter Gedeon Nyrt. támogatásával létrehozott Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért kuratóriuma. A reáltárgyak legkiválóbb hazai tanárai december 10-én ünnepélyes keretek között vették át az egyenként 2,5 millió forintos pénzjutalommal járó Rátz Tanár Úr Életműdíjat. Az esemény helyszíne a Budapesti-Fasori Evangélikus Gimnázium volt: itt tanított Rátz László, akinek emlékére a díjat alapították.

2024. december 11. 16:31

Marketing Diamond Awards: Már csak 5 napig lehet kedvezményesen előnevezni!

A Magyar Marketing Szövetség által szervezett, idén 10 éves Marketing Diamond Awards célja változatlan: megmutatni, hogy a szakmai elismerések nem csak a nagy költségvetésből megvalósuló marketingaktivitások kiváltságai!

2024. december 11. 11:43

Az ABB ismét várja az egyetemi és főiskolai képzésben részt vevő női hallgatókat mentorprogramjára

A Női Mentorprogram célja, hogy erősítse a nők részvételét és növelje a munkavállalási kedvüket műszaki területeken, és lehetőséget adjon, hogy a női hallgatók már tanulmányaik során megismerkedhessenek egy nemzetközi cég termékeivel, szolgáltatásaival, működésével.

2024. december 10. 10:07

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32