Idén is sikerrel zárult a Startup Safari Budapest

forrás: Prím Online, 2024. június 13. 10:46

Június 10-én vette kezdetét a 2024. évi Startup Safari Budapest, amely másfél napos rendezvényként június 11-én is érdekes programokkal várta az érdeklődőket. Az esemény célja, mint minden évben, idén is az volt, hogy összekapcsolja a startup közösség tagjait, ösztönözze az új innovációkat és támogassa a tudásmegosztást. A rendezvény különleges lehetőséget kínált a résztvevők számára, hogy megismerjék a legfrissebb technológiai fejlesztéseket és üzleti trendeket.

A Startup Safari Budapest idén is hatalmas sikert aratott, a konferencia közel hétszáz résztvevőt vonzott, amely önmagában figyelemre méltó szám. A 100-nál is több program és a változatos helyszínek így lehetőséget biztosítottak az érdeklődőknek, hogy részt vegyenek szélesebb közönség által látogatott előadásokon vagy olyan speciális programokon, mint nyilvánosság előtt zajló igazgatósági ülések, fordított pitch versenyek épp úgy, mint egyes dedikált helyszíneken zajló, szűkebb körű szakmai beszélgetések, teret adva a direkt szakmai párbeszédnek és a közvetlenebb interakcióknak is.

 

Június 11-én a programok 13 tematikus útvonalon zajlottak, többek között a Create 26, a NIÜ, az STRT, a Loffice, az ELTE GTK, a Budapesti Corvinus Egyetem, a KUBIK, a Start it @K&H, az Adaptér és a Kliq Coffice épületeiben. A helyszíneken változatos előadások, workshopok és networking események várták a látogatókat. A résztvevők találkozhattak a startup világ fontos szereplőivel, és számos technológiai újításról, üzleti stratégiáról és befektetési lehetőségről hallhattak.

 

A konferencia idén együttműködött a NIÜ, HSUP, OUVC és Digitaltech EDIH szervezetekkel, hogy átfogó képet adjon a magyar startup ökoszisztéma helyzetéről és nemzetközi összehasonlításáról. Számos inspiráló történetet hallhattak, amelyek segítettek megérteni az erősségeket és lehetőségeket a startup alapítás előtt állók és a tapasztalt vállalkozók számára egyaránt.

 

A kockázati tőkebefektetések mellett alternatív finanszírozási forrásokról is szó esett, előadókkal az MFOI, Kreatív Európa program és az EIT különböző iparági programvezetőitől, mint az EIT Culture and Creativity, EIT Health, EIT Digital és a GreenBrother (az EIT InnoEnergy és Urban Mobility magyarországi partnerei). A hazai inkubátorszcéna és a crowdfunding piac meghatározó képviselői is tájékoztató előadásokat tartottak az aktuális pályázati lehetőségekről.

 

 

Az eseménysorozat egyik csúcspontja az élő OXO Coffee Break podcast volt, amelyet a Create 26-ben rögzítettek. Balogh Petya, Györkő Zoltán, Hradszki László, Szabó Balázs és Csillag Péter Oszkó Péterrel beszélgettek, így a résztvevők nemcsak érdekes gondolatokat hallhattak, hanem bepillanthattak a podcast felvételének kulisszái mögé is.

 

Az élő podcastfelvétel mellett számos más érdekes program is várta az érdeklődőket. Az OXO Technologies Holding nyilvános igazgatósági ülésére is be lehetett tekinteni, továbbá a konferencia egyik különlegessége a Reverse Pitch volt, ahol a befektetők mutatkoztak be a startupperek előtt, ismertetve az általuk nyújtott lehetőségeket, erősségeket és előnyöket.

 

A Safarin a vállalkozni vágyóknak és a startuppereknek lehetőségük nyílt befektetőkkel és pénzügyi szakemberekkel személyesen is beszélni az MBH Fintechlab és STRT által szervezett speed mentoring során. A workshopok interaktív tudásmegosztást kínáltak, gyakorlati tippekkel a termékfejlesztéstől a marketingig, az önismeret és a személyes skillek fejlesztése, valamint a mentális egészség területén.

 

A Startup Safari Budapest 2024 kiváló lehetőséget teremtett új kapcsolatok építésére, inspiráció gyűjtésére és a startup világ legújabb trendjeinek megismerésére. A rendezvény sikeresen zárult, a szervezők és a résztvevők egyaránt elégedetten tekinthetnek vissza erre az élénk, közösséget formáló eseményre. 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32