Olimpia, ahogy korábban még nem láthattuk

forrás: Prím Online, 2024. június 18. 16:24

A Samsung, az olimpiai és paralimpiai játékok nemzetközi partnereként bejelentette, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal (NOB) és az Olympic Broadcasting Serviceszel (OBS) együttműködve új szintre emeli a 2024-es párizsi olimpia közvetítését, friss élményt nyújtva a tévénézőknek és a szurkolóknak. A különleges, maguk nemében eddig példa nélküli felvételek, amelyeket a Samsung Galaxy S24 Ultra készülékkel rögzítenek és osztanak meg, fontos szerepet játszanak majd abban, hogy a Szajna folyón zajló történelmi nyitóünnepségét és az olimpiai játékok vitorlásversenyeit egészen új szemszögből láthassuk.

Az olimpiai és paralimpiai játékok hivatalos, okostelefont és számítástechnikai eszközöket biztosító partnereként a Samsung fejlett mobiltechnológiáját és 5G kapcsolatát mozgósítja annak érdekében, hogy közelebbről is bepillanthassunk az ikonikus ünnepség és a verseny pillanataiba. Ez az új, Samsung Galaxy fejlesztéssel támogatott látvány nemcsak abban segít, hogy a 2024-es párizsi olimpia beváltsa ígéretét, miszerint ezek lesznek minden idők legnyitottabb játékai: a Samsung továbbviszi innovációs örökségét is az olimpiai és paralimpiai játékok támogatójaként.

 

 

„Az egyre inkább összekapcsolt társadalomban a Samsung Galaxy mobiltechnológiája segít elmélyíteni és átalakítani a felhasználók kapcsolatait a világgal, bárhol is legyenek. Már megtapasztaltuk, milyen fontos, hogy az olimpiai és paralimpiai játékokon is ugyanilyen jelentőségteljes kapcsolatokat teremtsünk és tegyünk lehetővé, hiszen közel három évtizede nemzetközi partnerei vagyunk ennek a világszintű eseménynek – mondta Stephanie Choi, a Samsung Mobile eXperience üzletágának alelnöke és marketingvezetője. – Megtiszteltetés számunkra, hogy a NOB-bal és az OBS-szel szorosan együttműködve, kiváló minőségű felvételeket biztosíthatunk, amelyek a 2024-es párizsi olimpia számos újdonságának részét képezik majd, és az otthon, valamint helyszínen rajongókat még közelebb hozhatják az izgalmakhoz.”

 

Bő egy hónap múlva kezdődnek az olimpiai játékok, a látványos nyitóünnepséget idén először rendezik meg szabadtéren, stadionon kívül. A 2024-es párizsi olimpiai játékok 10 500 sportolója érkezik a Szajnán az egyes nemzeti küldöttségek szerint kijelölt hajókon, ezáltal a történelem legnyitottabb és legkönnyebben megközelíthető megnyitóünnepségének ígérkezik. Az Austerlitz hídról induló, kultikus felvonulás hat kilométeres útvonalon halad át Párizs belvárosán, érintve az olimpiai játékok bizonyos helyszíneit, mielőtt a nagy fináléra sor kerülne a Trocadéronál.

 

 

A Galaxy S24 Ultraval az első sorból nézhetjük a játékokat

 

Annak érdekében, hogy a sportrajongók közelebb kerülhessenek az eseményekhez otthonukból, és bensőséges betekintést nyerhessenek a sportolók reakcióiba ezen az egyszeri utazáson, a Samsung több mint 200 darab Galaxy S24 Ultra okostelefont helyez el a megnyitó ünnepségen a 85 sportolói hajó orrán és oldalán. A Galaxy S24 Ultra készülékekkel készített, kiváló minőségű HDR felvételeket a 2024-es párizsi olimpia hivatalos mobilhálózat-szolgáltatója, az Orange által üzemeltetett privát 5G hálózaton keresztül osztják meg és közvetítik. Az Orange több mint egy tucat 5G bázisállomást telepít a Szajna mentén, hogy létrehozza az első független 5G hálózatot Franciaországban: az úttörő együttműködés célja, hogy zökkenőmentes 5G csatlakozást és nézői élményt biztosítson a szurkolóknak világszerte. 

 

A Samsung a marseille-i vitorlásversenyeken is ugyanezt a technológiát alkalmazza, minden egyes versenyhajóra Galaxy S24 Ultra készüléket felszerelve, így a rajongók kedvenc olimpikonjaik oldalán élhetik át a verseny izgalmait, és igazán az események részeseivé válhatnak. 

 

 

Ez a célkitűzés egy sor új kihívással járt, és hónapokig tartó kutatást, fejlesztést és tesztelést igényelt – szoros együttműködésben az OBS-szel és az Orange-zsal –, hogy a vállalat garantálhassa a videó minőségét és a csatlakozási teljesítményt a különböző vízfelületeken és időjárási körülmények között, legyen szó nagy szélről, hatalmas hullámokról vagy rendkívüli melegről és napsütésről. A Samsung és partnerei a Galaxy S24 Ultra optikai képstabilizáló (OIS) funkcióinak kihasználásával, az átviteli teljesítmény növelésével és az üldözőhajón elhelyezett átjátszó tornyok telepítésével oldották meg ezeket a kihívásokat, hogy zökkenőmentes élő közvetítést biztosíthassanak a nézőknek.

 

„Az olimpiai játékok házigazda műsorszolgáltatójaként hihetetlenül izgatottak vagyunk a Samsunggal létrejött partnerség miatt, amely lehetővé teszi, hogy a 2024-es párizsi olimpiát igazán eredeti perspektívából láttassuk és láthassuk, és tovább fokozza a szurkolói élményt – mondta Yiannis Exarchos, az OBS vezérigazgatója. – A Samsung legújabb mobilalapú fejlesztése sportrajongók millióinak teszi lehetővé világszerte, hogy kedvenc sportolóikkal együtt, valós időben éljék át a nyitóünnepség és a vitorlásversenyek hangulatát, eseményeit és érzelmeit.”

 

 

A Samsung hosszú távú hozzájárulása a játékokhoz

 

Ez a bejelentés a Samsung hosszú ideje tartó elkötelezettségének következő állomása, amely a NOB-bal szoros együttműködésben előremozdíthatja a digitális átalakulást, és a legmodernebb technológia elterjedését segítheti elő a játékok során azáltal, hogy elérhetővé teszik a legújabb mobilinnovációkat a sportolóknak, a szurkolóknak és a különféle közösségeknek. Ez a folyamat az első „Call Home” programmal indult 1998-ban, amikor még korlátozott volt a hozzáférés a mobiltelefonokhoz, mégis közel 2500 sportolónak tették lehetővé, hogy ingyenesen telefonáljanak haza, hogy a családjukkal beszélhessenek. A folytatás a Wireless Olympic Works (WOW) alkalmazás volt, az első hivatalos olimpiai információs mobilszolgáltatás. A WOW alkalmazást 2004-ben Athénban mutatták be az olimpiai szervezőknek a Samsung által biztosított Palm OS telefonokon keresztül, majd 2010-ben Vancouverben a nyilvánosság számára is elérhetővé tették, így a szurkolók a legfrissebb híreket közvetlenül a mobiltelefonjukra kapták a játékok során.

 

A Samsung a mobiltelefonos infrastruktúra fejlesztésének előmozdításán túlmenően hozzájárult ahhoz is, hogy a sportolók és az olimpiai stáb tagjai zökkenőmentesen teremthessenek kapcsolatot és kommunikálhassanak a játékok ideje alatt. Az 1998-as naganói olimpia óta a Samsung összesen több mint 120 000 mobileszközt bocsátott a sportolók és a dolgozó személyzet rendelkezésére.

 

A következő hetekben további részletek derülnek majd ki arról, hogy a Samsung miképp hasznosítja technológiai lehetőségeit annak érdekében, hogy a szurkolókat közelebb hozza a sportolókhoz.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32