Az adatközpontoknak is fel kell készülniük az AI terjedésére

forrás: Prím Online, 2024. július 4. 09:53

Az AI egyre nagyobb térnyerése miatt az adatközpontok energiaigénye és hőkibocsátása is nagyobb lesz. Mindez környezetvédelmi szempontból kihívás és egyúttal természetesen lehetőség is a vállalatoknak, ugyanakkor a fokozódó energiaigény tudatosabb szerverüzemeltetést is igényel. Tízből kilenc H1 Systems által megkérdezett magyarországi vállalatnál történt szerverleállás az elmúlt három évben. 

Mind az Uptime Institute mind pedig a H1 Systems kutatása azt mutatja, hogy a szerverleállások leginkább az energiával hozhatóak összefüggésbe. A digitális szolgáltatásoktól való kitettség emelkedése az üzemszünetből származó veszteség növekedéséhez vezethet. A szakemberek felhívják a figyelmet arra is, hogy akár pár perces leállás is komoly károkat okozhat.

 

A magyar adatközpontok fele 10 évnél idősebb

 

Elavultnak számít a magyar adatközpontok fele, a H1 Systems friss felmérése* alapján minden második adatközpont már legalább 10 éves. Nem meglepő, hogy az adatközpontok nagy része, ha nem is teljesen, de bizonyos mértékben felújításra szorul. Ami viszont elgondolkoztató, hogy az AI fokozott terjedése miatt már akár egy a hazai átlagnál fiatalabb adatközpont sem számít teljesen korszerűnek.

 

 

A kapacitásigénnyel kapcsolatosak a legnagyobb kihívások

 

A kapacitásigény előrejelzése jelenti a legnagyobb kihívást a hazai üzemeltetőknek, és ezzel szorosan összefügg az, hogy a nagyobb kapacitásigény kielégítéséhez beruházásokat kell végrehajtaniuk. Minden harmadik válaszadó azt tartja a következő év legnagyobb feladatának, hogy az adatközponti berendezések energiateljesítményét javítsa.

 

A legsúlyosabb leállásokhoz az energiával kapcsolatos zavarok vezetnek

 

Az Uptime Institute egy független tanácsadó szervezet, amely az innováció, az együttműködés és a független teljesítménytanúsítások révén az üzleti szempontból kritikus infrastruktúra teljesítményének, hatékonyságának és megbízhatóságának javítására összpontosít. Évről évre végeznek kutatásokat többek közt kiesés és reziliencia témában. Az Uptime Institute 2023-as felmérése** számszerűsíti a leállásból származó károkat. A válaszadóik több mint fele szerint a legutóbbi jelentős, súlyos vagy nagyon súlyos üzemzavar több mint 100 000 dollárba került, 16 százalékuk szerint pedig a legutóbbi jelentős üzemzavar több mint 1 millió dollár veszteséget okozott. Ez a felmérés megmutatja azt is, hogy az adatközpontok kiesésének legjellemzőbb okai áramellátással kapcsolatos problémákból származnak, amelyek ráadásul évről évre növekvő arányt képviselnek az összes kiesésen belül.

 

Mindezt a H1 Systems magyarországi vállalatok körében végzett kutatása is alátámasztja. Hazánkban a szerverleállások elsődleges oka (44%) energiával kapcsolatos, kicsit kevesebb arányban (38-38%) fordul elő a hálózati kapcsolódással, valamint az informatikai rendszerrel/szoftverrel kapcsolatos probléma miatti üzemzavar és kb. minden ötödik eset a nem megfelelő hűtés miatt alakul ki. A leállások pedig nem ritkák. A felmérésében részt vevő vállalatok 88 százalékánál történt szerverleállás az elmúlt 3 évben, és minden ötödik vállalat jelentős kárról számolt be. 

 

 

Az AI újgenerációs infrastruktúrát követel

 

A H1 Systems felmérésének adatai alapján a magyar cégek döntő többségének nem rugalmas az adatközpontja, azaz nem képes lekövetni a gyorsan megjelenő technológiákat, mint amilyen az AI. Ennek ellenére a válaszadó cégeknek pusztán elenyésző része tekint problémaként az AI berobbanása miatt megnövekedő kapacitásigényre. „Ha a hazai vállalatok nem foglalkoznak a megnövekedett kapacitás- és energiaigénnyel, az jelentős versenyhátrányhoz vezethet. Mivel az AI infrastrukturális igényei eltérőek, éppen ezért alapjaiban alakítják át az eddig megszokott technológiai rendszereket. A legújabb generációs szerverekre rackenként nagyobb energiasűrűség, nagyobb energiaigény és nagyobb hőkibocsátás jellemző” – hívja fel a figyelmet Németh Mihály, a H1 Systems ügyvezetője. A fejlett piacokon, az Amerikai Egyesült Államokban és Ázsiában már hatalmas infrastruktúrák és kapacitások épülnek vagy vannak előkészítési fázisban. Az AI boommal összhangban nagy szakmai siker a H1 Systemsnek, hogy hozzájárulhatott egy tavaly Vietnámban átadott, 12 000 m2 hasznos alapterületű Uptime TIER III minősített szerverközpont létrejöttéhez, amely akár 1600 rack befogadására is alkalmas. Az Európai Unió Horizon Europe keretprogramjában nyertes, H1 Systems által vezetett nemzetközi konzorcium  HEATWISE projektjének célja a nagyobb IT-hőterheléssel működő épületek, többek közt adatközpontok, egyetemi kampuszok, irodaépületek, középületek energiamenedzsmentjének kialakítása a keletkező veszteséghő és megújuló energia felhasználásával. Ennek döntő jelentősége lehet az AI rendszerekkel összefüggésben megugró energiaigények menedzselésében. 

 

A gazdaság egyre inkább függ a digitális szolgáltatásoktól, adatközpontoktól

 

Az Uptime Institute előrejelzése szerint az elektromos hálózatokkal kapcsolatos kihívások az elkövetkező években még több szerverleálláshoz vezethetnek. A hálózat megbízhatóságát több tényező fenyegeti. Többek között az elöregedő infrastruktúra és átviteli rendszer, a növekvő kereslet, a régebbi erőművek leállítása, a súlyos időjárási események és az ingadozó megújuló energiaforrásokra történő átállás. „Az üzemszünetek magas költségeinek elsődleges hajtóereje az, hogy a vállalati gazdasági műveletek egyre inkább a digitális szolgáltatásokra és az adatközpontokra támaszkodnak. A kritikus IT-szolgáltatások meghibásodása gyakran azonnali zavart okoz az üzletmenetben, és bevételkiesést eredményez. Évente néhány rendkívüli üzemzavar olyan költséges lehet, hogy torzíthatja az összképet. Előfordulhatnak olyan esetek, ahol a kártérítés, a bírságok és elmaradt üzletek költsége több millió vagy akár több tízmillió dollár nagyságrendű lehet” – mondta Ali Moinuddin, az Uptime Institute vállalati fejlesztési igazgatója és európai elnöke. Fontos kiemelni, hogy egyfajta dominó elv alapján már a legkisebb kiesés boríthat egy összefüggő, komplex rendszert, ami így biztosan magas kieséshez vezet. Ali Moinuddin ezt azzal magyarázza, hogy míg a diagnózis és az áramellátás helyreállítása gyakran gyors, az informatikai berendezések újraindítása és az adatbázisok szinkronizálása több órát is igénybe vehet – feltéve, hogy ezek a rendszerek nem sérültek meg a fennakadás során. 

 

________________________________

*A H1 Systems 2024 májusában kérdezte ügyfeleit az adatközpontüzemeltetés kapcsán. A kérdőívét főképp nagyvállalatoknál dolgozó IT vezetők és létesítményüzemeltetési vezetők töltötték ki.

**Az adatsor több mint 1200 válaszadó válaszait tartalmazza a világ minden tájáról, így Észak-Amerikából, Európából, Ázsiából, a Közel-Keletről, Afrikából és Latin-Amerikából, több mint 15 különböző vertikális ágazat képviselteti magát a pénzügyektől a technológián és a gyártáson át a közszféráig, az egészségügytől a logisztikáig. Az Uptime Institute kutatási összefoglalói innen letölthetőek.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32