Így vásárolunk autót – az ár mellett a márka és a műszaki paraméterek számítanak leginkább

forrás: Prím Online, 2024. július 15. 10:12

A 16-59 éves magyarok közel egyötöde tervez autóvásárlást a közeljövőben, több mint felük kétmillió forint alatti összeget szán erre – derül ki a Chery Group megbízásából készült, reprezentatív felmérésből. Bár a többség számára az ár a legfontosabb szempont, a férfiak körében ugyanennyire számít az is, hogy megbízható és ismert gyártó járműve legyen, illetve sokan kiemelték a műszaki paramétereket is.

A Chery Group megbízásából az Opinio által készített kutatás alapján a 16-59 év közötti magyarok 6 százaléka már ki is választotta, hogy milyen autót vásárol a közeljövőben, további 11 százalék pedig eldöntötte, hogy vesz majd autót, ugyanakkor azt még nem tudják, hogy milyent. A felmérés során a megkérdezettek 19 százaléka jelezte, hogy bár felmerült benne a gondolat, hogy beszerezzen egy autót, még nem döntött végleg a kérdésben. A válaszadók több mint fele nyilatkozott úgy, hogy jelenleg nem tervezi autó vásárlását. Az autóvásárlási kedv különösen a legfiatalabbak (16-19 éves korcsoport) körében magas, az ő esetükben tízből négyen készülnek erre a lépésre. 

 

 

Döntő az ár, de már más is számít

 

A kutatás alapján egyértelműen az ár a legfontosabb szempont, amikor autóvásárlásról döntenek a magyarok, de azért vannak egyéb tényezők is, amelyeket kiemelten kezelnek. A megkérdezettek 53 százaléka válaszolt úgy, hogy a kifizetendő összeg szerepel a három leginkább meghatározó szempont között. Ebben egyébként a nők és a férfiak között meglehetősen nagy eltérés van, míg a hölgyek 57 százaléka sorolta a három legfontosabb szempont közé az árat, addig a férfiak esetében csak 49 százalék tett így. További érdekesség, hogy körükben ugyanilyen fontos tényező az is, hogy megbízható, ismert gyártó autóját vegyék meg. A teljes népességet vizsgálva egyébként ez a második legfontosabb tényező, a válaszadók 45 százalékánál szerepelt az autóvásárlási döntést leginkább meghatározó három szempont között, míg a jármű műszaki paraméterei a válaszadók 39 százalékánál került be ebbe a körbe. 

 

További érdekes eltérések is vannak a női és a férfi vásárlók döntési szempontjai között. Így például a hölgyek 39 százaléka sorolta a biztonsági funkciókat a három legfontosabb szempont közé, míg az urak 27 százaléka tett így. A dizájn viszont a férfiaknál számít jobban a vásárlás során, 15 százalék emelte ki ezt a tényezőt, míg a nőknek csak tizede. 

 

A legfiatalabb, 16-19 éves korosztály esetében a gyártó számít legjobban, 43 százalékuk emelte ki ezt a szempontot a vásárlási döntést befolyásoló három legfontosabb tényező között. Az árat 36 százalékuk tartja kimondottan fontosnak, és alig kevesebben, a korcsoportba tartozók 35 százaléka említette a műszaki paramétereket a meghatározó döntési szempontok között.

 

Freepik

 

Spórolnának a magyarok

 

A kutatás során arra is rákérdeztek, hogy mennyit szánnak autóvásárlásra a magyarok. A válaszadók valamivel több mint fele (51%) 2 millió forint alatti összeget tervez költeni erre a célra. A második legnagyobb csoportot a 3-5 millió forint közötti ráfordítással számolók jelentik, a megkérdezettek közel egyötöde tartozik közéjük. Majdnem egyenlő arányban vannak azok, akik 2-3 milliót (13%), illetve 5-10 milliót (12%) költenének autóra. Tízmillió forintnál többet a kutatásban részt vevők mindössze 5 százaléka fordítana erre a célra. Érdekesség, hogy a női válaszadók elkerülnék a drágább járműveket, 10 millió forint feletti összeget nem költenének autóra, míg a férfiak 9 százaléka nem sajnálna ennyit erre a célra.  

 

Leginkább az 50-59 évesek, illetve a diplomások nyúlnának a zsebükbe, ha autóvásárlásra kerül sor, előbbi csoport 35, míg utóbbi 29 százaléka ötmillió forintnál is többet fizetne egy járműért, míg a teljes lakosság kevesebb mint egyötöde tenne így. 

 

A családtól és az ismerősöktől kérünk tanácsot

 

A felmérés egyik legérdekesebb eredménye az autóvásárlás előtti tájékozódás kapcsán érkezett. A megkérdezettek ennél a kérdésnél is több opció közül három válaszlehetőséget jelölhettek meg, és meglepően nagy különbségek derültek ki a nők és férfiak információszerzési gyakorlatára vonatkozóan. A három legfontosabb tájékozódási forrás vásárlás előtt a család és az ismeretségi kör (47%), az internetes oldalak (35%) és az autószerelők (34%).

 

A nők közül a családot, az ismerősöket 56 százalék jelölte meg információforrásként, valamint tanácsadóként, a férfiak körében viszont csak 40 százalék tett így. Az urak ugyanilyen arányban emelték ki a tájékozódási források között az internetet, ami viszont csak a hölgyek 29 százalékánál szerepel. A teljes népesség kicsit több mint ötöde keres segítséget online fórumokon autóvásárlás előtt, és egyaránt 10-10 százaléka tájékozódik a közösségi médiában, illetve autós szaklapokból. 

 

 

Szeptemberben érkezik az Omoda 5

 

A Chery Group Omoda 5 modellje idén szeptembertől lesz kapható Magyarországon. A Chery autóinak behozatalára a Hovány Kft. és a Petrányi Autó Kft. hozott létre közös importőr céget Genius Automotive Europe Kft. néven, így a kínai gyártó járművei természetesen a tulajdonosok márkakereskedéseiben is elérhetők lesznek. Az Omoda 5 1,6-os benzines crossover ára, alapfelszereltséggel 10 millió forint lesz. Várhatóan idén novembertől a jármű tisztán elektromos változata is kapható lesz majd nálunk.

 

Az 1997-ben alapított Chery a legnagyobb kínai autóexportőr. A cég tavaly közel 1,9 millió járművet adott el, ebből 900 ezret külföldön. A társaság rendelkezik európai gyártóbázissal is, Barcelonában van üzemük, Németországban pedig fejlesztőközpontot működtetnek.  

 

A kutatásról: 

A kutatás a Chery Group megbízásából az Opinio piackutató applikációval készült 2024. június 28 – július 2. között, 1141 fős mintán. Az eredmények országosan reprezentatívak a 16-59 éves magyar lakosságra kor, nem, iskolai végzettség, lakóhely településtípusa és régiója szerint.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32