Hosszútávú megújulási stratégiája részeként a Corvinus az SAP rendszereire is támaszkodik
Az egyetemi modellváltásból adódó kötelezettségek teljesítésén túlmenően komplex megújulási stratégiát valósít meg a Budapesti Corvinus Egyetem. Ennek keretében nemcsak az egyetemi funkciókhoz kapcsolódó reformok zajlanak – például az oktatási és kutatási tevékenységet, valamint az ezekhez kapcsolt javadalmazási modelleket érintően – hanem a támogatói rendszereket is korszerűsítik az informatikai, szervezetirányítási, üzemeltetési feladatok területén. Ezekhez a Corvinus a meglévő SAP elemek frissítése mellett új modulok bevezetéséről is döntött.
Hazai keretek között talán egyedülálló, de nemzetközi szinten nem szokatlan az az időtáv, amelyet a Corvinus maga elé tűzött a modernizációs programja végrehajtására. A 2030-ig meghatározott megújulási program elindításához a kezdő lökést persze az egyetemi modellváltási törvény adta, ugyanakkor számos további olyan változtatásra is sor kerül, amelyek régóta esedékesek voltak az egyetem életében. „A megújulási program külön érdekessége, hogy egy olyan szervezet átalakítására kerül sor, mely a legmagasabb szinten oktatja Magyarországon a szervezeti és vezetési diszciplinát” – mutat rá a modernizáció kihívására Csentericsné Arnold Zsuzsanna, a Corvinus Egyetem HR vezetője. Ugyanakkor a reform célja éppen az, hogy a Corvinus Magyarországon piacvezető legyen a gazdaság- és társadalomtudományokban mind az oktatás, a kutatás, a tudományos publikációs eredmények terén, valamint nemzetközi szinten is jegyzett egyetemmé váljon.
A stratégia alapjainak lefektetése 2019-ben kezdődött. A megújulási program első fázisában, 2020-23. között, a stratégiai alapozás és teljesítményorientációs lépések megvalósítása volt a fő cél. A teljesítményfejlesztési alapelvek kidolgozása és a leadership kompetenciákkal szembeni elvárások meghatározása már 2020-ban megtörtént, a konkrét értékek meghatározására 2021-ben került sor. Egy másfél éves intenzív akadémiai munka eredményeként olyan teljesítménykultúrát alakítottak ki, amellyel az oktatói-kutatói teljesítmény és kompetencia 360 fokban mérhető, ide értve a hallgatók, a szakfelelősök, a viszonyítási pontnak kijelölt érdekeltek és az oktatásfejlesztési minőségellenőrök visszajelzéseit is.
Noha a projektvezetésben, az oktatási és javadalmazási munka átalakításában az egyetem támaszkodhat saját erőforrásaira, az informatikai háttér kialakítására külső szolgáltató bevonása indokolt. Az SAP SuccessFactors bevezetése jelentős mérföldkő volt az egyetem számára. „A rendszereink előnye, hogy különböző iparági tapasztalatokat figyelembe véve tud hatékonyságot javítani, átláthatóságot teremteni minden területen. Bár korábban ilyen komplex folyamatok kezelésére nem volt igény a hazai felsőoktatásban, büszkék vagyunk rá, hogy a Corvinus teljesítménykultúrájának fejlesztésében az SAP rendszerével tevékenyen részt vehettünk” – emelte ki a bevezetés kapcsán Pintér Szabolcs, az SAP Hungary ügyvezetője.
A rendszer a teljesítménykultúra bevezetéséhez kapcsolódóan átláthatóságot, minimális adminisztrációs terhet és 360 fokos mérést biztosít, ezzel támogatva a leadership fejlődést és a kollégák kezelését. Az alapbér, a bónusz és a kiválósági díj hármasára alapozott új javadalmazási modellt is már ebben a rendszerben működtetik. „Ennek köszönhetően már most háromszorosára ugrott nemzetközileg jegyzett legrangosabb publikációink száma, az alapítványi működés óta pedig megötszöröztük a nemzetközi top folyóiratokban megjelent cikkeink számát” – meséli Csentericsné Arnold Zsuzsanna.
Bár egyetemi referenciát nem találtak az SAP SuccessFactors alkalmazására, a privát szférában nyújtott teljesítménye validálta a Corvinus döntéshozói számára, hogy ez lesz a legalkalmasabb rendszer a Corvinus modernizálásának humán oldali levezénylésére. A rendszer bevezetése 3 egyetemi munkatárssal és a tanácsadói kör bevonásával gördülékeny volt, hiszen lehetett támaszkodni korábbi SAP alapokra. Mégis voltak buktatók a folyamatban, hiszen sok oktató csak néhány hónap elteltével eszmélt rá, hogy az a kultúraváltás és az az új modell, melyről nap mint nap hallanak, egyúttal kötelezettséget is foglal magában az adatok rendszeres feltöltésére a SuccessFactorsba, különben nem marad nyoma, hogy az új rendszerben elvárt nagyobb aktivitás kritériumait teljesítették. Bár ez az adminisztrációs feladat plusz tehernek tekinthető, ugyanakkor az évközbeni értékelések, a publicisztikák nyilvántartása, az egyéb vállalt és teljesített feladatok rögzítése mind-mind számszerűen befolyásolja az adott dolgozó juttatásainak alakulását. A kiemelkedően teljesítő kollégák az új rendszernek köszönhetően az éves egyéni célok elérésével bónusz-juttatásokat is kapnak.
Az SAP támogatása révén a Corvinus Egyetem biztosítja, hogy oktatói és hallgatói a legmagasabb szintű képzésben részesüljenek, amely nemcsak az erőfeszítéseket, hanem a tényleges hatást és eredményeket is elismeri.
Kapcsolódó cikkek
- Új rektor a Corvinus élén: Bruno van Pottelsberghe
- E-sport csapat működését gyorsítja fel az SAP Business AI
- Az adatvezérelt megoldások a divatiparban is hatékonyak
- A legmodernebb digitális oktatási rendszert valósította meg a Delta Systems a Corvinus Egyetemen
- Új fejezet a Corvinus életében
- Az AWS és a SAP mesterséges intelligenciával fejleszti a vállalati erőforrásgazdálkodását
- Húszezer résztvevő ismerkedhet az SAP legkorszerűbb megoldásaival Barcelonában
- Minden cloud termékét AI képességekkel ruházza fel az SAP, és vezető AI-cégekkel épít együttműködést
- Stratégiai együttműködést jelentett be az SAP és az Amazon Web Services
- Látványos felületen böngészhetjük 5000 egyetem kutatási teljesítményét
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.