50 millió forint értékben jutott digitális eszközökhöz 255 rászoruló család és közintézmény
Több mint hatszáz pályázó, 255 nyertes pályázat és többszáz digitális eszköz. Ez a mérlege a Magyar Vöröskereszt és a Yettel 3 évvel ezelőtt indított közös programjának, amely a szociálisan rászorulók digitális felzárkóztatásának támogatására indult. Az elmúlt három évben mobiltelefonra, tabletre, laptopra, perifériás eszközökre és szoftverekre lehetett pályázni. Iskolakezdéskor ezek az eszközök különösen nagy segítséget jelentenek a tanulási nehézséggel küzdő vagy súlyosan mozgáskorlátozott gyerekeknek és az őket nevelő családok számára, a legtöbb nyertesnek ugyanis korábban még soha nem volt hasonló eszköze.
Összesen 50 millió forint értékben, a koronavírus járvány miatt elmaradt rendezvények költségvetéséből indult 2021-ben a Digitális Felzárkóztatási Alap. A három éven átívelő programot a Yettel finanszírozta, a pályázható keret elosztását a Magyar Vöröskereszt szakemberei koordinálták. A hiánypótló pályázatra egészségügyi, szociális és gyermekvédelmi, valamint gyermekjóléti intézmények (kórházak, idősotthonok, családok átmeneti otthona, valamint gyermekotthonok), illetve szociálisan rászoruló személyek (elsősorban tanulók, idősek, nagycsaládosok, gondozásra szorulók, egyszülős családok gyermekei, valamint a szociális- és gyermekvédelmi/jóléti ellátórendszer ügyfelei) jelentkezhettek. A beérkezett pályázatokat a Magyar Vöröskereszt tagjaiból szervezett független bíráló bizottság havonta bírálta el: a pályázati lehetőség számos esetben hatalmas segítséget jelentett, hogy a rászorulók be tudjanak kapcsolódni a digitális világba, legyen szó iskolai feladatokról, kapcsolattartásról, ügyintézésről vagy éppen álláskeresésről.
A cél a nehéz helyzetben élők digitális elszigeteltségének csökkentése
Az elmúlt három évben több mint hatszáz pályázat érkezett a Magyar Vöröskereszthez, közülük 255 kapott sikeres elbírálást. A legnépszerűbb a laptop volt, a legtöbben ezt igényeltek (148 darab), de sokan jutottak okostelefonhoz (50 darab) és tablethez (49 darab), továbbá nyomógombos készülékekhez és műszaki perifériákhoz, kiegészítőkhöz is. Az ország minden területéről érkeztek pályázatok: az első évben 14 vármegyéből, majd a kezdeményezés második és harmadik évében 18-18 vármegyéből is kerültek ki nyertesek. 2022-ben a legtöbben Somogy, Pest és Győr-Moson-Sopron vármegyékből, 2023-ban Pest és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyékből, valamint Budapestről, 2024-ben pedig Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Somogy vármegyékből.
„Az online kapcsolattartásra, tanulásra, információszerzésre vagy éppen munkavégzésre alkalmas digitális eszközök és szoftverek vásárlásával szervezetünk kiemelt célkitűzése, hogy támogassuk a társadalmilag sérülékeny csoportba tartozó személyeket, csökkentsük az esélyegyenlőtlenséget, az elmagányosodást. A legtöbb kedvezményezettnek korábban még soha nem volt ilyen eszköze, és a támogatást elnyert pályázók közül sokaknak közép- és hosszabb távon sem lett volna kilátása arra, hogy segítség nélkül hozzájussanak ezekhez” – mondta Waller-Fekete Judit, a Magyar Vöröskereszt szociális szakmai vezetője.
Iskolakezdés: kevesebb akadály, nagyobb motiváció
A humanitárius szervezet látókörében sok olyan család van, ahol tanulási nehézséggel küzdő gyereket vagy akár önellátásra képtelen, súlyosan mozgáskorlátozott gyereket nevelnek. Számukra különösen fontos az iskolai részvétel digitális eszközökkel való támogatása, hiszen számos esetben a családi költségvetés nem teszi lehetővé, hogy ilyen eszközöket vásároljanak.
A pályázat segítségével például tabletet kapott Ádám, aki tanulási nehézségei következtében csak nagyon nehezen tudja teljesíteni az iskolai feladatokat. A családja abban bízik, hogy az eszköz használatával könnyebben fogja venni az akadályokat, nagyobb lesz a kedve és motivációja. Egy speciális intézményben élő kisfiú, Dani nem tud kézzel írni és a beszéde is nehézkes; ő laptopot és speciális egeret kapott a tanuláshoz. Nagy segítséget jelent számára, hogy tanulmányait már akadályok nélkül tudja végezni, továbbá a kollégiumból való kapcsolattartás is könnyebbé vált a szüleivel.
Rita egészen kicsi lány volt, amikor családja a Magyar Vöröskereszt látókörébe került. Az édesanya nehéz körülmények között nevelte gyermekeit, és nem sikerült olyan megoldást találnia, amely segít kiemelkedni, átsegíteni őket a helyzetükön. A gyerekeknek az egyetlen mentsvár a tanulás. Rita jelenleg mentőtiszthallgató, és a tanulmányaihoz nélkülözhetetlen az a számítógép, amelyet a pályázat segítségével nyert el. Korábban használtan sem tudott hasonló eszközt vásárolni.
A szervezők célja szerint a Digitális Felzárkóztatási Alaphoz bármely cég vagy magánszemély csatlakozhatott támogatóként; utóbbiak összesen több mint 300 ezer forint hozzájárulással segítettek. A pályázatról további részletek az alábbi oldalon érhetők el: https://voroskereszt.hu/digitalis-felzarkoztatasi-alap/. A Yettel több mint tíz éve telekommunikációs és stratégiai partnerként segíti a Magyar Vöröskereszt munkáját. A humanitárius szervezet 2023 májusában az „Év Támogatója” díját adta át a mobilszolgáltatónak a rászorulókért végzett folyamatos segítő munkája elismeréseként.
Fotó: Magyar Vöröskereszt
Kapcsolódó cikkek
- Meghosszabbították a jelentkezési határidőt a Hégető Honorka-díjra
- Sziget Fesztivál: érdekes mobilhasználati szokásokra derült fény
- Idén is keresik a legjobb honlapokat
- Megérkeztek Magyarországra a Google Pixel 9 okostelefonok
- A ViewSonic megnyitja a nevezést az 5. ColorPro Awards: Momentumra
- Sziget Fesztivál: Tatabánya méretű hálózati kapacitással készül a Yettel a zökkenőmentes mobilozásra
- Robotok a bankban? Már itt tartanak a pénzintézetek
- Így mobiloznak a magyarok nyáron a Balatonnál
- Ilyenek a tipikus fesztiválozók – Te is közéjük tartozol?
- Idén is meghirdette fenntarthatósági versenyét a Schneider Electric
Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Rekordszámú nevezéssel zárt ’Az Év Honlapja’ 2024 pályázat!
Az idén 23. alkalommal megrendezett ’Az Év Honlapja’ pályázat nevezési szakasza lezárult: december 15-ig rekordszámú, 329 pályamű érkezett. A szakmai zsűri hamarosan megkezdi a beérkezett pályázatok értékelését, hogy 30 kategóriában kiválassza 2024 legkiemelkedőbb digitális alkotásait. A közönségdíjért folytatott küzdelem azonban még javában zajlik – a pályázók 2025. január 15-ig mozgósíthatják közösségüket, hogy megszerezzék a publikum elismerését.
Az év legjobb sportmarketing-megoldásait keresik
A Magyar Marketing Szövetség Sportmarketing Tagozata által idén újra életre hívott Sportmarketing Gyémántdíj célja, hogy elismerje és széles körben megmutassa az egyesületek, a sportolók és a velük együttműködő márkák értékteremtő sportmarketing-megoldásait, és ezáltal hozzájáruljon a hazai sportmarketing színvonalának fejlesztéséhez. A díj elismeréseinek átadására 2025. március 5-én az ETELE Cinemában megrendezésre kerülő Digital Marketing Forumon kerül majd sor, ahol a digitális marketing aktualitásain túl helyet kapnak majd a sportmarketinggel kapcsolatos előadások is.
Átadták a 2024. évi Rátz Tanár Úr Életműdíjakat
Ebben az évben is nyolc kiemelkedő teljesítményű tanárt részesített elismerésben az Ericsson Magyarország, a Graphisoft és a Richter Gedeon Nyrt. támogatásával létrehozott Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért kuratóriuma. A reáltárgyak legkiválóbb hazai tanárai december 10-én ünnepélyes keretek között vették át az egyenként 2,5 millió forintos pénzjutalommal járó Rátz Tanár Úr Életműdíjat. Az esemény helyszíne a Budapesti-Fasori Evangélikus Gimnázium volt: itt tanított Rátz László, akinek emlékére a díjat alapították.
Marketing Diamond Awards: Már csak 5 napig lehet kedvezményesen előnevezni!
A Magyar Marketing Szövetség által szervezett, idén 10 éves Marketing Diamond Awards célja változatlan: megmutatni, hogy a szakmai elismerések nem csak a nagy költségvetésből megvalósuló marketingaktivitások kiváltságai!
Az ABB ismét várja az egyetemi és főiskolai képzésben részt vevő női hallgatókat mentorprogramjára
A Női Mentorprogram célja, hogy erősítse a nők részvételét és növelje a munkavállalási kedvüket műszaki területeken, és lehetőséget adjon, hogy a női hallgatók már tanulmányaik során megismerkedhessenek egy nemzetközi cég termékeivel, szolgáltatásaival, működésével.