Kiváló magyar eredmény a Nemzetközi Informatikai Diákolimpián
Négy magyar diák képviselte hazánkat a szeptember 1-8. között Egyiptomban zajlott Nemzetközi Informatikai Diákolimpián (IOI), ami a legrangosabb informatikai világverseny a középiskolás korosztály számára. A magyar fiatal tehetségek egy arany- és egy ezüstérmet szereztek, egyikük pedig dicséretben részesült. A diákolimpikonok a Neumann Társaság tehetséggondozási programja keretében, az ELTE Informatikai Karának együttműködésével készültek fel a versenyre.
Pénteken hivatalos eredményhirdetéssel zárult az idei Nemzetközi Informatikai Diákolimpia (IOI), a világ legrangosabb informatikai diákversenye. Idén kilencvenhat ország több, mint háromszázötven diákja mérte össze tudását a rendkívül fejlett algoritmikus gondolkodást igénylő feladatokban. Az IOI-t 1989 óta minden évben megrendezik, és Magyarország a kezdetektől fogva minden évben sikeresen vesz részt az olimpián. Tavaly Szeged volt a házigazda, idén Alexandria, Egyiptom adott otthont a versenynek.
A diákolimpián a magyar középiskolások közül aranyérmet szerzett Molnár István Ádám, a Földes Ferenc Gimnázium diákja. Nem véletlen, ha ismerősen cseng a miskolci diák neve, hiszen az egész idei szezonban kiemelkedő teljesítményt nyújtott: a Közép-Európai Informatikai Diákolimpián abszolút első helyezettként szerzett aranyérmet, míg a májusi Csapat Diákolimpián (IIOT) kulcsszerepe volt abban, hogy csapata megszerezte az első helyet.
Fotó: Vincze Dorottya (ELTE IK)
Czanik Pál, a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium diákja ezüstérmet szerzett. Bata Zsombort (Friedrich Schiller Gimnázium és Szakközépiskola, Pilisvörösvár) a verseny zsűrije dicséretben (honourable mention) részesítette, Görömbey Tamás (Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium) pedig szintén jól teljesített, hiszen a mezőny első kétharmadában végzett.
A magyar diákok a Neumann János Számítógéptudományi Társaság tehetséggondozási programja keretében, az ELTE Informatikai Karával szoros együttműködésében készültek fel a 2024-es IOI-ra. A csapatot dr. Horváth Gyula, az ELTE Informatikai Kar címzetes egyetemi docense vezette, a csapatvezető-helyettes pedig Erdősné dr. Németh Ágnes, a Neumann Társaság tehetséggondozásért felelős alelnöke volt.
A tehetség mellett több éves szisztematikus szakmai munka kellett ahhoz, hogy nemzetközi szinten ilyen kiváló eredményt érjenek el - kommentálta az idei versenyeredményeket dr. Horváth Gyula.
Az idei informatikai kötődésű diákolimpia-szezon ezzel majdnem a végéhez ért, már csak egy verseny van hátra: a Szaúd-Arábiában szeptember 8-12. közt zajló IAIO (International Artificial Intelligence Olympiad), mely az első egyéni, nem csapatok közti MI-diákolimpia, ahol idén utoljára szoríthatunk a magyar tehetségeknek.
Kapcsolódó cikkek
- Éremeső az Európai Junior Informatikai Diákolimpián
- Összetett harmadik helyezés az első Nemzetközi Mesterséges Intelligencia Diákolimpián
- Két magyar csapat is indul az első Nemzetközi MI Diákolimpián
- Három érmet is szereztek a magyar diákok az Európai Lány Informatikai Diákolimpián
- Történelmi magyar siker a Közép-Európai Informatikai Diákolimpián
- Eredeti, negyvenéves Macintosh számítógépet mutat be a Múzeumok Éjszakáján a Neumann Társaság
- Megújult a Neumann-emlékszoba a régió legkülönlegesebb Informatika Történeti Kiállításán
- Díjazták a hazai informatikai versenyeken legjobb eredményt elért diákokat
- Az első magyar informatikatanár nevét veszi fel a programozási verseny
- Először szerzett aranyérmet magyar csapat a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.