IOI kulcsszót tartalmazó cikkek
Találatok a következő kulcsszóra: IOI
Aranyeső a felhők fölött – Magyar diákok taroltak a bolíviai IOI-n
Harminc éve nem látott eredményt ért el a négyfős magyar csapat a Bolíviában megrendezett 2025-ös Nemzetközi Informatikai Diákolimpián (IOI), ahol 84 ország 330 diákja mérte össze tudását. A kihívást jelentő algoritmikus feladatok megoldása két arany- és két bronzérmet hozott Magyarországnak.
Kiváló magyar eredmény a Nemzetközi Informatikai Diákolimpián
Négy magyar diák képviselte hazánkat a szeptember 1-8. között Egyiptomban zajlott Nemzetközi Informatikai Diákolimpián (IOI), ami a legrangosabb informatikai világverseny a középiskolás korosztály számára. A magyar fiatal tehetségek egy arany- és egy ezüstérmet szereztek, egyikük pedig dicséretben részesült. A diákolimpikonok a Neumann Társaság tehetséggondozási programja keretében, az ELTE Informatikai Karának együttműködésével készültek fel a versenyre.
Egy héten át a világ legtehetségesebb fiatal informatikusait látta vendégül az ELTE és az NJSZT
A Nemzetközi Informatikai Diákolimpia (IOI) rendezvénye, az IOI Study Camp, amely a verseny lezárultával a legjobb eredményeket elérő olimpikonokat látja vendégül magas színvonalú szakmai és szabadidős programokkal egy héten át. 2023-ban az IOI Study Camp Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Karán (ELTE IK) került megrendezésre, az ELTE IK és a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) szervezésében, a Huawei támogatásával, október 25-29 között.
Hat érmet hoztak haza a magyar diákok a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiáról
Nagyon jó eredményeket értek el a magyar diákok az idén augusztus 28. és szeptember 4. között Szegeden megrendezett Nemzetközi Informatikai Diákolimpián (IOI). Rendező országként hazánk két csapatot indíthatott, a nyolc diákolimpikon egy ezüst- és öt bronzérmet szerzett, de a maradék két csapattag is dicsérettel tért haza a világ legrangosabb informatikai versenyéről, amelyre a Neumann Társaság tehetséggondozási programja keretében készültek fel a versenyzők.
A Nemzetközi Informatikai Diákolimpiáról is elhoztak két érmet a magyar diákok
A közép-európai diákolimpián komoly sikereket elérő négyfős magyar diákcsapat két tagja egy ezüst- és egy bronzérmet szerzett az Indonéziában zajló Nemzetközi Informatikai Diákolimpián (IOI), amely középiskolások számára a legrangosabb versenyprogramozási megmérettetés, hiszen közel kilencven ország több száz versenyzője között kell jól teljesíteniük a fejlett algoritmikus gondolkodást igénylő feladatokban.
Jól szerepeltek a magyar diákok a Nemzetközi Informatikai Diákolimpián
Az idén Szingapúr által megszervezett, de a járványhelyzet miatt online zajló Nemzetközi Informatikai Diákolimpián (IOI) a világ 88 országának 351 diákja mérte össze a tudását. A négyfős magyar delegáció tagjai egy ezüst- és két bronzérmet is szereztek.
Az IOI Tudományos Bizottságának tagjává választották az ELTE oktatóját
Németh Zsoltot, az ELTE Informatikai Karának oktatóját a Nemzetközi Informatikai Diákolimpia Tudományos Bizottságába választották 5 éves időtartamra.
Mind a négy magyar csapattag ezüstérmet szerzett a Nemzetközi Informatikai Diákolimpián
Az idei Nemzetközi Informatikai Diákolimpián (IOI) a világ 87 országának 343, középiskolás diákja mérte össze a tudását. 2020-ban a négy fős magyar csapat minden tagja ezüstérmet szerzett.
Cikkgyűjtő
További híreink
Tőzsdei beszélgetőtárs a képernyőn: Gracy AI a Bitgettől
A világ egyik legnagyobb univerzális kriptotőzsdéje, a Bitget, bemutatta a Gracy AI-t – az első animált digitális személyt a kriptovilágban, amelynek célja, hogy valódi vezetői szemléletet vigyen a felhasználókkal folytatott személyes beszélgetésekbe.
Így vadásznak a kiberbűnözők a téli olimpia szurkolóira
Az idei téli olimpia közeledtével nemcsak a sportolók, hanem a kiberbűnözők is csúcsformába lendülnek – figyelmeztetnek az ESET kiberbiztonsági szakértői. A világ legnagyobb sporteseményei évről évre mágnesként vonzzák az online csalókat, akik pontosan tudják: ahol szenvedélyes szurkolók, jegyek, utazás és exkluzív tartalmak vannak, ott könnyebb lehet átverni az embereket.