Portálhírek, hírportálok

, 2001. április 13. 17:13
Együttműködési szerződést kötött a Fotexnet és az Origo; ennek megfelelően április 23-ától az online hírlap is bekapcsolódik az elektronikus kereskedelembe, a Fotexnet termékei pedig az Origo, illetve a Freemail oldalain jelennek meg egyedi módon.
A folyamatos fejlődés technikai hátterének biztosítására internetszolgáltatással is bővítette profilját a részvénytáraság azzal, hogy tőkeemeléssel többségi tulajdont szerzett az Alarmix Kft.-ben. Az ISP-cég új profiljának megfelelően az igényes vállalati ügyfeleket célozza meg szolgáltatásával, ugyanakkor az ügyfélkört egy időben maximum 10 ezer főben korlátozzák. Szintén a Fotexnet ad otthont a továbbiakban Magyarország legrégibb és legelismertebb levelezőfórumának, a HIX-nek. Hollósi József immáron 12 éves múltra visszatekintő fóruma a BME, az UCLA és a Columbia University szerverén eltöltött időszak után újra magyarországi szolgáltatóközpontba kerül.

Rendkívül gyors sikert aratott a március 28-án indult új szolgáltatás, a „fordított árverés", amelynek lényege, hogy a kiválasztott termék ára a listaárról indulva folyamatosan csökken, akár 1 forintig is. Az idő múlásával minden termék másodpercről másodpercre olcsóbb, mindaddig, amíg valaki egy klikkeléssel meg nem vásárolja.

Autósoknak

Az Origo új autós oldallal is gazdagodott áprilistól. A www.vezess.hu néven indított új honlap több – például az autóvásárlást megkönnyítő – adatbázisból és egy naponta kétszer frissített online autóslapból áll. A vezess.hu munkatársai átfogó autópiaci tapasztalattal, széles körű információkkal és kapcsolatrendszerrel rendelkező szakemberek, akik ismerik az autóvásárlási szokásokat és a piaci szükségleteket. A vezess.hu adatbázisait és online autósújságát összesen 12 munkatárs tartja karban, illetve készíti, az adatbázisokat a változások beérkezése után négyen frissítik.

Meteorológia online

Az OMSZ új weboldalát a budapesti értéktőzsdén jegyzett első internetes vállalkozás, az Econet.hu Informatikai Rt. fejlesztette. Az OMSZ www.met.hu címen elérhető honlapja kiváló példa arra, hogy meglévő adatbázisok kisebb átalakításával hogyan lehet folyamatosan frissülő, minőségi tartalmat hordozó, tetszetős designnal rendelkező, dinamikus internetes megjelenést kialakítani. Az Econet.hu Rt. egyik alapvető tevékenységi köre éppen az ilyen, magas technológiai szintet képviselő oldalak tervezése, fejlesztése, üzemeltetése, hostingja.

IT-hírek közös nevezője

Az informatikai szférában érdekeltek mellett több tízezer otthoni felhasználó keresi naponta a legfrissebb számítástechnikai híreket. Vannak, akik a hardverújdonságokra kíváncsiak – mert például a mindenkori leggyorsabb processzort vagy videokártyát kívánják beépíteni „erőgépükbe" –, mások játékújdonságokat keresnek, és szép számmal akadnak, akiket az IT-világ üzleti vagy éppen személyi hírei érdekelnek.

A „friss újság" manapság egyet jelent az „online hírrel", aki percrekész akar lenni, szinte kizárólag az internetről tájékozódik, a rádió- és televíziócsatornák mindenképpen késésben vannak, ráadásul egyre inkább a web hazai szegletéből válogatják az aktualitásokat.

Az online információszerzés legnagyobb akadályának eddig az számított, hogy a hírekre éhes olvasóknak saját maguknak kellett összeállítani egy olyan URL-listát, amelyet aztán rendszeresen végig kellett látogatniuk, hogy „képben legyenek". Mindez a múlté, a Prím Online ugyanis folyamatosan frissített összeállítást kínál a www.prim.hu portálon található számítástechnika.com gyűjteményével (amely a www.prim.hu/hirkereso címen közvetlenül is elérhető), ahol a legfontosabb magyar és külföldi informatikai híroldalak címsorai olvashatók.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32