Megjelent az új MS biztonsági rést kihasználó program

Tóth Kristóf, 2001. május 4. 21:42
Egy hacker nem tétlenkedett sokáig, és két nappal azután, hogy a Microsoft cég hivatalosan is bejelentette a Windows 2000-es webszerverek esetében nemrég felfedezett legújabb biztonsági rést, már ki is adta saját kis programját, mely ennek az új biztonsági résnek a létezését használja ki.
A magát egyszerűen csak Dark Spyritnek nevező hacker szerda este tette fel az internetre azt a kis programot, mely arra hivatott, hogy a Microsoft említett rendszerében lévő biztonsági rést kihasználva lényegében bárki, aki egy kicsit is jártas a témában, a szoftver segítségével teljesen átvehesse a hatalmat azon Windows 2000-es operációs rendszerrel ellátott szerverek felett, melyeken az IIS (Internet Information Server) webszoftver 5-ös verziója van feltelepítve. A hacker egyébként ezzel az egyébként elég drasztikus lépésével szeretné felhívni a rendszeradminisztrátorok figyelmét arra, hogy minél előbb telepítsék fel a rájuk bízott számítógépes rendszerekre a Microsoft által napokkal ezelőtt kiadott javító patchet, hiszen amennyiben ezt nem teszik meg, akkor komoly támadásoknak teszik ki a szervereket.

Szakértők szerint annak ellenére, hogy a jill.c névre hallgató kis program nem egy point-and-click program, a következő hetekben várhatóan elszaporodnak majd az ezt a szoftvert eszközül felhasználó internetes hackertámadások. A hackertámadások egyébként mostanában már csak azért is megszaporodtak, mert a közismert amerikai-kínai légi baleset következtében elég feszült a hangulat a két nemzet vezetői, valamint hackerei között, így az amerikai, illetve kínai hackerek minden adandó lehetőséget kihasználnak, ha azzal valamilyen mértékű kárt tudnak okozni az "ellenséges" nemzet számítógépes rendszereiben.

Marc Maiffret, a Microsoft számára az említett biztonsági rést először jelentő eEye Digital Security cég egyik vezetője szerint a helyzet nem olyan rossz, mint amilyennek először tűnik, ugyanis a Dark Spyrit által megírt szoftver használatához kell némi hackertudás is, így a kishalaknak tekinthető hackerek valószínűleg nem tudják majd használni azt.

A ZDNet szerint a Microsoft nem lepődött meg azon, hogy egy hacker ilyen gyorsan elkészített egy, az említett biztonsági rést kihasználó szoftvert, de a cég képviselői szerint azoknak, akik már feltelepítették a hiba kijavítására szolgáló patchet, nincs semmi félnivalójuk.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36