Oktatószoftverek a Segától

, 2001. június 19. 22:25
Új területeket akar meghódítani a Sega és szoftverfejlesztési tapasztalatát az oktatás és ismeretterjesztés területén is kamatoztatni szeretné.
Nagy sajtóvisszhangot kapott a Sega elhatározása a sokak által kedvelt Dreamcast gyártásának megszüntetésével, a befektetők viszont a cég részvényeinek 75 százalékos emelkedésével honorálták a döntést. Különösen sokat nyomott a latban, hogy mind a Microsoft, mind a Sony bejelentette, számít a volt konkurens szoftvereire. A nyereségesség ennek ellenére nem érte el a kívánt értéket, így a vezetőség úgy döntött, új területeket hódít meg.

„Sok rejtett kincsünk van még, amit eddig nem mutattunk meg a nyilvánosságnak. Óriási tapasztalatunk van például a grafikai fejlesztések terén” – mondta Tecu Kajama, az igazgatói tanács tagja. Bejelentette még, hogy főleg oktatási intézmények számára készítenek új alkalmazásokat és kifejlesztenek egy földrengést szimuláló szoftvert is. Reményeik szerint öt éven belül a bevétel 10 százaléka már innen folyik be – írja a Reuters.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32