NEC, Fujitsu: elbocsátások, gyárbezárás

Kollár Csaba, 2001. augusztus 1. 21:49
A NEC és a Fujitsu egyaránt nagy nyomás alatt van. A megrendelések hiánya miatt nagy valószínűség szerint arra kényszerülnek, hogy a nyár folyamán néhány termékük gyártását abbahagyják.
Habár mindkét cég kiemelt beszállítói partnere a világ egyik legnagyobb mobilkommunikációs cégének, a DoCoMo-nak elsősorban kézieszközökkel és egyéb nélkülözhetetlen kiegészítőkkel, mégis kénytelenek beismerni, hogy a megrendelések közel sem érik el azt a szintet, amit előzetesen terveztek. A sorozatos elbocsátások és a gyárak bezárása eddig Japánban „nem volt szokásban”, most azonban az ázsiai országnak is szembesülnie kell e negatív élménnyel.

A két cég közül elsősorban a Fujitsu nyilatkozta azt, hogy „újra kell gondolnunk a profitról alkotott elképzeléseinket”. A cég hivatalosan is bejelentette, hogy veszteségei az előzetes kalkulációk szerint 2002 márciusára elérhetik az 1,8 milliárd USD-t. Ezt többek között azzal magyarázzák, hogy a megrendelések száma nagyon alacsony, és hogy a veszteségeket ne növeljék tovább, ideiglenesen szüneteltetik a háromfajta flashmemória chip gyártásának egyikét. A menedzsment optimistán csak egy négyhetes szünetről beszél, az elemzők azonban inkább hónapokban jósolják a kényszerű szünet időtartamát. A cég a bezárás mellett mintegy 9000 alkalmazottjától is meg kíván válni a közeljövőben.

A NEC, bár a Fujitsunál kisebb mértékben, de szintén veszteségekről számolt be. A pénzügyi előrejelzések szerint „jelentős profitcsökkenéssel kell számolnunk”. A NEC egyelőre még nem döntött arról, hogy mit és mikor fog bezárni vagy szüneteltetni, de a sajtóközleményben az erről szóló híreket megerősítette.

Elemzők rámutatnak arra, hogy a „japán csoda” sem tart örökké, és az ottani mobilkommunikációs cégeknek hasonló gondokkal kell magukat szembetalálniuk, mint az amerikai, európai Ericssonnak, Nokiának, Alcatelnek, Motorolának, Philipsnek, Siemensnek.

Kulcsszavak: NEC +céginfo Fujitsu

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55