GfK: kevesen vásárolnak az interneten

MTI Sajtóadatbank, 2001. augusztus 24. 08:53
A magyarországi felnőtt lakosság mindössze 15 százaléka használ internetet, s közülük is csupán 8 százalék vásárolt valamit az elmúlt fél évben a világhálón keresztül - derül ki a GfK Piackutató Intézet legfrissebb felméréséből.
A GfK májusban 14 országban vizsgálta a 14-69 éves lakosság internethasználati, illetve online vásárlási szokásait.

A felmérés eredménye szerint Magyarországon az online vásárlások felének értéke 12 500 és 49 000 forint közé esik, egyharmada pedig alacsonyabb ennél.

Lengyelországban 18, Csehországban 28, Nyugat-Európában pedig 47 százalék az internetet használók lakossághoz viszonyított aránya, a forgalmat tekintve a lengyelek a magyaroknál kevesebbet, a csehek több pénzt költenek el a világhálón - áll a kutatásról szóló összefoglalóban.

Magyarországon a válaszadók 61 százaléka a leggyakrabban CD-t vesz számítógépen keresztül, utána a szoftver- és az élelmiszer-vásárlások következnek 29-29 százalékkal, és a rendezvénybelépő-vásárlások 26 százalékkal.

Nemzetközi összehasonlításban a magyar internetes vásárlók arányaiban több CD-t, belépőjegyet és élelmiszert szereznek be a világhálóról, mint azt a csehek, lengyelek, dánok, spanyolok vagy angolok teszik, ám külföldön a hazainál jóval elterjedtebbek az online könyvvásárlások, továbbá a banki és utazási szolgáltatások ilyen módon való igénybevétele.

A vizsgált országokban az online vásárlások legfőbb oka a nyitvatartási időtől való függetlenség, valamint az, hogy a világon bárhonnan be lehet szerezni a kiválasztott árut, általában olcsóbban, mint a hagyományos boltokban.

Az online kereskedelem hátráltató tényezői közül a magyar "szörfözők" a drága internethasználatot, a kereskedők iránti bizalmatlanságot emelték ki. A válaszadók emellett aggódnak hitelkártya- és bankszámlaadataik biztonsága miatt.

Ennek ellenére az internetes vásárlásokkal kapcsolatos esetleges rossz tapasztalatok nem jellemzők sem Magyarországon, sem másutt - derül ki a felmérésből.

A GfK szerint a vizsgálat összességében azt bizonyítja, hogy a hagyományos kereskedelmi formák várhatóan még jó ideig megőrzik piaci pozícióikat, amelyeket az elektronikus kereskedelem belátható időn belül aligha lesz képes megrendíteni.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32