Gondolatokkal irányítható autót fejlesztettek ki Németországban
A Berlini Szabadegyetem tudósai fejlesztették ki a rendszert: agyhullámok mérését végző szenzorokat kapcsoltak össze egy számítógép által vezérelt járművel, amely így különbséget tud tenni az egyes parancsok között.
A rendszer központi eleme az a port, amely az autó számítógépe számára olvashatóvá teszi a vezető fején lévő szenzorok jelzéseit, és a fékezés, gyorsítás, kormányzás parancsaivá alakítja őket.
Az agy elektromos tevékenységének mérése az orvostudományban elektroenkefalográfia (EEG) néven már régóta ismert módszer.
A gondolatokkal történő vezetést már tesztelték is az egykori berlini repülőtér, Tempelhof területén. "A tesztvezetés során az EEG-szenzorokkal felszerelt sofőr gond nélkül irányította az autót, csupán egy kis késlekedést tapasztaltunk a kigondolt parancs és az autó reakciói között" - mesélt a próbáról Raul Rojas, a projekt vezetője.
Hogy a gondolat erejével történő irányítás működhessen, először a számítógépet is "trenírozták". A tesztvezető a laborban mozgási parancsokat adott egy virtuális tárgynak, a számítógép pedig feljegyezte a közben fellépő agyhullámok mintázatát. Ilyen módon a számítógép megtanulta a "jobbra", "balra", "fékezés" parancsok jellegzetes mintázatát. Később ezek alapján azonosítja a gép a gondolatparancsokat.
Bár egyelőre a fejlesztés csupán "intelligens játékszerként" könyvelhető el és utcai használatra még nem alkalmas, a jövőben akár a kétoldali végtagbénulásban szenvedők hétköznapjait is megkönnyítheti. Bár ezek a betegek nem képesek mozgatni végtagjaikat, agyuk továbbra sem felejtette el a "mozgás gondolatát".
A berlini tudósok ugyanakkor elismerték: a sikeresnek mondható tudományos fejlesztésnek megvan a maga gyengéje is - vezetés közben egyáltalán nem kalandozhatnak el a sofőr gondolatai.
Kapcsolódó cikkek
- Az autóipar felé navigál az NNG
- Akár 2000 dal az autóban
- Vezeték nélküli mobiltöltő az LG-től
- Közösségi veteránjármű-oldal a Sakkomtól
- Számítógépes tomográffal vizsgálhatják az autókat is
- Uniós támogatás segítségével autóipari beszállítói területen fejleszt a Nav N Go
- Robotautókat tesztel a Google
- Ittas vezetést leleplező intelligens mobiltelefont fejlesztettek ki
- "Formula One - Versenyben a technológiával" címmel kiállítást hoz az LG Magyarországra
- Ígéretes hazai fejlesztésű forgalomfigyelő okostelefonokra
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.
Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot
A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.
Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből
A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.