Öreg járművel szörfözni felelőtlenség!

forrás Prim Online, 2011. március 12. 15:43

Tízesztendős múlt a világ legelterjedtebb böngészőjének, a Microsoft Internet Explorerének a 6-os változata. Jóllehet már évek óta a 8-as verzió is ingyenesen letölthető, s rövidesen a 9-es kiadás is megérkezik, sokan még ma is az elavult 6-ossal utaznak a világhálón. Ilyen öreg járművel szörfözni pedig a VirusBuster szakértője szerint kimondottan felelőtlenség.

Gyorsan változó korunkban tíz év még egy autónak is sok, nemhogy egy számítógép-programnak. Nem csoda, hogy a Microsoft azzal „ünnepelte” az Internet Explorer 6 – röviden IE6 – tizedik születésnapját, hogy világméretű kampányt indított a kivénhedt böngésző lecseréléséért, s külön webhelyet állított fel a cél érdekében. Az „IE6 visszaszámláló” site-on (www.theie6countdown.com) láthatjuk a tízéves szoftver pillanatnyi világpiaci részesedését – ami februárban 12 százalékon állt –, sőt azt is, hogy egyes fontosabb országokban a szörfösök mekkora hányada ragadt le az IE6 mellett.

Egy ilyen régi – és különösen egy ingyenes – szoftver esetében meglepőnek tűnhet, de tény: Kínában ez az arány 34,5, Koreában pedig 24,8 százalék. Tíz százalék felett van a verziót használók részesedése Indiában, Japánban és Vietnamban is – de ezen már nincs mit csodálkozni, ha hozzátesszük, hogy még a britek 3,5 vagy az amerikaiak 2,9 százaléka is az IE6-tal járja a világhálót. Magyarországról nem közöl adatot a Microsoft-site, de ezek után valószínű, hogy mi sem jeleskedünk az új verziókra való áttérésben. Ez pedig nem kis kockázatot jelent.

„Közel félezer ki nem javított biztonsági hiba van az IE6-ban, majdnem négyszer annyi, mint az összes többi elterjedt böngészőben együttvéve – magyarázza Szappanos Gábor, az informatikai biztonsági megoldásokat fejlesztő VirusBuster víruslaboratóriumának vezetője. – Tíz év alatt rengeteget változott a világ. Az internet lett a számítógépes vírusok legfontosabb támadási pontja, a böngésző pedig a kártevők legfontosabb megcélzott hordozó közegévé vált. Egy évtizeddel ezelőtt nem készítették, nem készíthették fel a böngészőket ilyen nyomás elviselésére. Azóta a Microsoft is új technológiákat alkalmaz, s ennek köszönhetően termékei – köztük az Internet Explorer frissebb kiadásai – jóval biztonságosabbak. Felelőtlenség a korábbi, elavult verziót használni.”

Aki tehát még IE6-tal navigál, váltson mielőbb!

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?

A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.

2024. május 8. 09:55

Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 14:51

Mennyire vannak biztonságban a jelszóval védett adataink?

Manapság egyre több és egyre nagyobb volumenűek az adatlopások, ráadásul az adatszivárgások egyre többe is kerülnek a szervezetek számára. A technológiai újításoknak köszönhetően a kibertámadások napról napra kifinomultabbak, és a legerősebb jelszót is feltörik. Ennek ellenére továbbra is ez a vállalatok által leggyakrabban használt biztonsági módszer világszerte.

2024. május 3. 09:54

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36