Nanotechnológiás lepkeszárny az akadémiai intézet nyílt napján

MTI Sajtóadatbank, 2011. november 16. 08:43

Mikrochip, grafén és türkizkék lepkeszárnyak lesznek terítéken a Magyar Tudományos Akadémia Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézete (MTA MFA) nyílt napján pénteken, amelyre az idén is elsősorban a középiskolásokat várják.

    A magyar tudomány ünnepe keretében megrendezett esemény célja, hogy a diákok közvetlenül betekinthessenek a tudományos kísérletekbe, és így a fiatal generáció közelebbről megtapasztalja a kísérletes műszaki- és természettudományok szépségét.
    Mint az MTA MFA közleménye kiemeli, a közeljövő legnagyobb társadalmi feladatait, mint amilyen a megfizethető energia, az elöregedő társadalom orvosi ellátása, vagy éppen a környezetszennyezés kérdései várhatóan csak a természettudományok segítségével leszünk képesek megoldani, ugyanakkor ezek megbecsültsége Magyarországon ma rendkívül alacsony. Az MTA MFA ezért tudományos szórakoztató előadások és laborlátogatások keretében igyekszik a fiatalok figyelmét a természettudományokra irányítani.
    Az előadások között mindenki megtalálhatja a kedvére valót. A rendezvényen szó esik majd a gépi látás és az orvosi képfeldolgozás rejtelmeiről, a napelemek működéséről, de az is kiderül, hogy mi köze van a lepkéknek a kristályfizikához. Foglalkoznak a mikro- és nanotechnológia rejtelmeivel, az anyagok láthatóvá tételének módszereivel, megmunkálásával, változatos felhasználásával is. A látogatók eredeti környezetben szemlélhetik meg, hol és hogyan is zajlanak a kutatások, milyen műszerekkel dolgoznak a kutatók és valójában mire használhatók a fejlesztések.
     "A 2011-es felsőoktatási felvételi eredmények alapján világosan látszik, hogy a tavalyi évhez képest nőtt a természettudományi szakok iránt az érdeklődés, de az első három legkedveltebb szak közé még mindig nem kerültek be. Célunk, hogy ezt a javuló tendenciát tovább támogassuk, és szélesebb körben ismertessük meg a középiskolásokkal a tudományok szépségét" - fogalmazott Bársony István professzor, az MTA MFA igazgatója.
    A kutatóintézet november 18-án, pénteken reggel 8-tól várja az érdeklődőket a KFKI telephelyen az MFA Tanácstermében (XII., Konkoly-Thege Miklós út 29-33., 26. épület, 1. em.). A telephelyre mindenki beléphet, aki elmúlt 14 éves és érvényes személyigazolvánnyal vagy útlevéllel rendelkezik.

Kulcsszavak: tudomány MTA

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

December 15. éjfélig lehet nevezni Az Év Honlapja pályázatra!

2024. december 2. 11:38

Megvannak az idei év legjobb webshopjai

2024. november 29. 17:16

Megjelent a legfrissebb, immár 27. Ericsson Mobility Report

2024. november 26. 20:37

Idén is keresi a digitális szakma női példaképeit az IVSZ és a WiTH

2024. november 22. 16:40