Egyházasdengeleg mindent vitt a Vodafone játékán

forrás Prim Online, 2012. augusztus 1. 18:12

Az alig ötszáz fős Nógrád megyei település, Egyházasdengeleg nyerte meg a Vodafone különleges játékát, mely még a nyár elején vette kezdetét. A nyertes helység hatalmas F1-es buli keretében ünnepelhette meg győzelmét.  

A Vodafone több száz olyan település között hirdette meg játékát, ahol három hónappal ezelőttig nem lehetett Vodafone 3G mobilinternetet használni. Az érintett helységek a Vodafone hálózatmodernizációjának köszönhetően bekapcsolódhattak a villámgyors mobilinternet világába, és egyúttal automatikusan részt vehettek az egy hónapon keresztül zajló versenyben. 
A játékban az a község állhatott fel a képzeletbeli dobogó felső fokára, ahol a lakosság arányában a legtöbb új, de nem kevesebb, mint 30 Vodafone előfizetés köttetett.

A pályázat első helyezettje, vagyis Egyházasdengeleg kap lehetőség arra, hogy a közeljövőben maximum bruttó 10 millió forint értékben digitális fejlesztést hajtson végre a településen a Vodafone Alapítvány segítségével. A támogatáson túl azonban a mobilszolgáltató arról is gondoskodott, hogy felejthetetlen élménnyel gazdagítsa a település lakóit.


A július 29-én megszervezett F1-es eseményen több száz ember követte élőben a Magyar Nagydíjat, és próbálta ki a nagysikerű Kezdj el valami újat hétvége játékait, így például a villámgyors reflexeket igénylő Batakot.  A kíváncsibbak a Forma 1 világába is bepillantottak egy kiterjesztett valóságon alapuló alkalmazásnak köszönhetően, majd a sikeres rendezvény végén a Csillag Születik aranytorkú énekesnője, Szirota Jennifer kápráztatta el a nagyérdeműt.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

A Rakuten Viber visszatér a Formula E-be

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális vezetője örömmel jelenti be, hogy az ERT Formula E csapattal kötött új partnerség révén visszatér az ABB FIA Formula E World Championshipbe.

2024. május 11. 15:36

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36