Hiánypótló mezőgazdasági blogot indított a Magro.hu
Hiánypótló mezőgazdasági blogot indított a Magro.hu, az online mezőgazdasági kereskedés szakértője. A blog célja, hogy a gazdákat és kereskedőket segítse a jó kereskedésben, piaci árakat közöljön, nyomon kövesse az árfolyammozgásokat, pályázati lehetőségeket és szakértői véleményeket tegyen közzé.
„Az induló MagroBloggal - szakmai segítséget szeretnénk adni a kereskedéshez a mezőgazdasági szereplőknek. Úgy látjuk, hogy a gazdákat és a kereskedőket a legjobban a hasznos, mindennapi információk, a terményárak, és a mögöttük megbújó részletek érdeklik. A MagroBlog a hírportálok aktuálpolitikai témáitól eltérően a jó kereskedést segíti majd elő, ezért is adtuk neki ezt az alcímet: MagroBlog, gazdáknak a jó kereskedéshez” - mondta Bóné Tímea, a Magro.hu tulajdonosa.
Németh István, a Magro.hu ügyvezetője pedig hangsúlyozta: „A jövőben szeretnénk az oldal tartalmát tovább mélyíteni, és egy komoly tudásbázist kidolgozni rajta, amit a gazdák együtt kezelnek a piactérrel. Célunk, hogy a piactér köré épülő szolgáltatásokkal az online értékesítés teljes vertikumát lefedjük. Elégedettek pedig akkor leszünk, ha intenzívebb verseny alakul ki a mezőgazdasági szereplők között, a mezőgazdasági kereskedés átláthatóbb lesz, és ehhez mi is hozzájárulhatunk a munkánkkal.”
Kapcsolódó cikkek
- Akkor most mi van jogilag a kommentekkel?
- Törölték egy kritikus író és blogger mikroblogfiókjait a kínai hatóságok
- Blogot és országot cserélnek egy nemzetközi blogverseny győztesei
- Szemléletformáló internetes fejlesztés a mezőgazdasági adózásra
- A Hszinhua hírügynökség Twitter-fiókja miatt háborognak kínai mikroblogolók
- Az Év Honlapja 2012 pályázat nyertesei
- Zuppaa: ahol közösségi élménnyé válik az önmegvalósítás
- Könyvfesztivál - Blog, hálózat, élet és filozófia: Csermely Péter könyvbemutatója
- Kínai mikroblog-szolgáltatókat függesztettek fel álhírterjesztés miatt
- Igazodási pont - a közösségi média kulcs szerepe
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Az AI kutatja a kritikus ásványkincseket is
Közel 1 millió amerikai dollárral zárta az újabb befektetési körét a Beholder. Ennek köszönhetően lett az AI-alapú, kritikus ásványkincsek feltárásában élenjáró ukrán startup finanszírozója az EIT InnoEnergy, a Rockstart Energy és az STRT. A friss források bevonásával a vállalat felgyorsíthatja a kutatómunkáját és a mesterséges intelligencia-eszközeire alapozva segítheti a zöld energiaátmenethez szükséges kritikus nyersanyagok kitermelését.