A Waze felvásárlás első eredményei
Már a felhasználók is élvezhetika Google Maps és a Waze összeolvadásának első jelét. Megújult a Goggle Maps, melynek első változata Androidon és iOS-en debütált, valamint a Waze alkalmazása térképpel bővült.
A Google nemrég felvásárolta a Waze-t, így a közösségi navigációs alkalmazáselőnyeit is élvezhetik ezentúl a Google felhasználók. Ebnek első elemként a térkép funkció újult meg, ahol már megtalálható a Waze funkció.
Hogy mit is jelent mindez? Sokkal több információt, ugyanis ezentúl nem csupán sima útviszonyok szerint tervezhetjük utunkat, hanem minden balesetet, útlezárást és építkezést jelez számunkra a térkép.
Ez a folyamat oda-vissza működik, vagyis a Waze userek számára is elérhető lesz a Maps. Ezzel nem csak percről percre értesülhetünk az útviszonyokról, hanem mindehhez egy interaktív térkép is társul.
Mindkét szolgáltatás gazdag táborral rendelkezik, és a felvásárlás után további gyarapodás várható, hiszen a két szolgáltatás egységesítése kimondottan jó lépés volt. Bár több cég is érdeklődött az izraeli startup iránt, leginkább a Google tudja kiaknázni a Waze-ben rejlő potenciált.
Forrás: AllThingsD.com
Kapcsolódó cikkek
- Megjelent a „Find My iPhone” Android változata
- Készítsd el saját utcanézeted!
- Mostantól bárki kiegészítheti a Google Térképet
- A Google megvenné a Waze-t
- Magyarországon is elindulhat a Google Street View szolgáltatás
- A megújult Google Térkép már iPhone-on is elérhető
- A Google részletesebb és okosabb térképet jelentetett meg Magyarországról
- Megérkezett a Google Street View Horvátországba
- Korallzátonyok víz alatti panorámafelvételeivel bővült a Google Street View
- Offline üzemmóddal bővül a Google Maps
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Magyar innováció: Közel száz tűzvédelmi szakembert képeztek ki az új módszerrel
Sikeres a tűzvédelmi szakemberek képzése, akik már egy új iparági sztenderd alapján sajátítják el a papírmentes tűzvédelmet. Az innovatív magyar megoldás e-naplós rendszere átláthatóbb és könnyebb hozzáférést biztosít a tűzvédelmi eszközökhöz és az ellenőrzéshez. A papírmentes rendszer egyre szélesebb körben terjed itthon és már akkreditált képzések is elérhetőek a témában.
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Kreditbeszámítással érkezhetnek az Audi Hungaria Iskolaközpont tanulói a Széchenyi-egyetemre
Együttműködési megállapodást kötött a győri Széchenyi István Egyetem az Audi Hungaria Iskolaközponttal május 8-án. Ennek értelmében az iskola duális szakképzésének tanulói az egyetem gazdálkodás és menedzsment, valamint kereskedelem és marketing alapszakán élhetnek a kreditbeszámítás lehetőségével, ami a tanulmányi idő jelentős lerövidülését is jelentheti.