Ingyenes szűrőszoftver a kiskorúak védelme érdekében
A kiskorúak védelme érdekében július 1-jétől ingyenes szűrőszoftvert kell biztosítaniuk az internet-hozzáférést nyújtó szolgáltatóknak. A tárca kampányt is indított, hogy a szülők figyelmét felhívja a szűrőszoftverek fontosságára - jelentette be a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán Budapesten.
A könnyen használható tartalomszűrő-szoftvert a szolgáltatók honlapjáról lehet majd letölteni - közölte az államtitkár. A szolgáltatóknak a szoftverek elérhetőségére és használatára vonatkozó tájékoztatót is közzé kell tenniük honlapjukon, negyedévente pedig értesítőt kell küldeniük a felhasználóknak a szűrőszoftver újításairól, fejlesztéseiről.
Balatoni Monika szólt arról is, hogy szeptember 1-jétől a nyilvános könyvtárak és az iskolák számára is kötelező lesz a szűrőszoftverek használata. Elmondta, a kormányzat nem akarja a fiatalok internethasználatát megtiltani vagy lebeszélni őket róla. Arra hívta fel ugyanakkor a figyelmet, hogy egy Google-felmérés szerint Közép-Európában a magyarok interneteznek a legtöbbet, ezért is oda kell figyelni arra, hogy a gyerekek biztonságban vannak-e az "internet végtelen világában".
Felmérések szerint a fiatalkorúak az internetnek nem elsősorban az "információs jellegét" használják ki, tehát nem az oktatási segédanyagokat keresik, hanem a közösségi oldalakat preferálják - tette hozzá. Utalt arra, hogy a közösségi oldalakon 13 évesnél fiatalabbak nem lehetnének fenn, mégis ma már hat-hétévesek is naponta minimum fél órát használják a közösségi hálót.
Az államtitkár egy másik friss felmérést is ismertetett, amely szerint a 14 éves gyerekek már napi négy órát töltenek közösségi oldalakon.
A törvény előírta, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság hozzon létre egy internetes kerekasztalt, amelynek egyebek mellett az a feladata, hogy meghatározza a szűrőszoftverekkel kapcsolatos feltételeket, szempontrendszereket - idézte fel. A kerekasztal ajánlása szerint a szoftvereket a szülő és a gondviselő kérheti, és életkor szerinti profilokból választhatja majd ki, mi az, amit nem szeretne, hogy gyermeke elérjen az interneten. Hozzátette: az ajánlás szerint lehetőség nyílik majd a "finomhangolásra" is, tehát arra, hogy a szoftver kulcsszavak alapján szűrjön, vagy a szülő a gyerek életkorára tekintettel meghatározza, mennyi időt tölthet például közösségi oldalakon. Elmondta, az ajánlás kiáll a megtekintett oldalak "naplózása" mellett is, és ha a kiskorú megsérti a szűrőbeállításokat, akkor a szoftver erről e-mailben értesíti a szülőt.
A KIM népszerűsítő kampányt indít "Csendben van, de biztonságban?" címmel, hogy felhívja a szülők és a pedagógusok figyelmét az ingyenes szoftverek letöltésének lehetőségére.
A sajtótájékoztatón Balatoni Monika bejelentette azt is, hogy a tárca Gyermekbarát igazságszolgáltatási programjának részeként kifejlesztettek egy telefonos játékalkalmazást. A különböző okostelefonokra és eszközökre telepíthető applikáció a program kabalafigurája, Kimi segítségével a gyerekeket különböző nehézségű pályákon vezeti keresztül; az előrejutás feltétele pedig az, hogy a fiatalok jól válaszolják meg a tudatos internethasználatra vonatkozó kérdéseket.
Kapcsolódó cikkek
- Gyorsabb netet adnak a szolgáltatók annál, mint amit ígérnek
- Gyorsabb netet adnak a szolgáltatók annál, mint amit ígérnek
- Az internet-előfizetések száma nőtt, a szolgáltatók száma csökkent tavaly
- Az internet-előfizetések száma nőtt, a szolgáltatók száma csökkent tavaly
- Megtartotta első ülését a Gyermekvédelmi Internet-kerekasztal
- Megtartotta első ülését a Gyermekvédelmi Internet-kerekasztal
- Az internet-előfizetők negyedét korlátozzák a szolgáltatók
- Az internet-előfizetők negyedét korlátozzák a szolgáltatók
- Guardian: a brit titkosszolgálat éveken át rögzítette a Yahoo webkamerás képeit
- Guardian: a brit titkosszolgálat éveken át rögzítette a Yahoo webkamerás képeit
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.