Okostelefonos applikáció segíti a vöröskeresztes elsősegélynyújtókat a Balatonnál

forrás: Prím Online, 2014. július 2. 09:04

Közel háromszáz képzett vöröskeresztes elsősegélynyújtó vigyáz a strandolókra a Balatonon a nyáron. A parton dolgozó fiatalok munkáját idén már egy okostelefon applikáció segíti. 

A Magyar Vöröskereszt idén nyolcadik alkalommal indította el Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálatát 13 Balaton-parti település 20 strandján, június 30. és augusztus 22. között. A programban résztvevő közel 300 fiatal önkéntes minden nap délelőtt 10 és este 6 óra között látja el a vízben és vízparton szerzett sérüléseket.

 

A szolgálat balatonlellei szezonnyitó sajtótájékoztatóján a Vöröskereszt munkatársainak segítségével megelevenedtek a leggyakoribb strandsérülések. A gyakorlaton bemutatták a Magyar Vöröskereszt és a Telenor stratégiai együttműködése részeként bevezetett okostelefon alkalmazást, amely megkönnyíti és meggyorsítja a parton dolgozó önkéntesek munkáját. 

 

 
A megoldás elsősorban az ellátott esetek pontos adminisztrációját, utólagos kiértékelését, és a Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat munkájának fejlesztését támogatja. A sajtótájékoztató résztvevői a mobilalkalmazás mellett megtekinthették, hogyan kell szakszerűen ellátni egy sportsérülést, mi a teendő ájulás, kagyló okozta vágás, horzsolás vagy épp szívmegállás esetén. Az újraélesztés fogásait Dudás Ádám a TV2 műsorvezetője is elsajátíthatta a Magyar Vöröskereszt elsősegélynyújtóinak segítségével. 
 

„A közösen fejlesztett alkalmazás mellett okostelefonokat és Hipernet 4G elérést is biztosítunk a Vöröskeresztnek. Örülünk, ha a támogatásunkkal bevezetett újítások segítenek biztonságosabbá tenni a nyaralást a Balaton parton” – mondta el a mobiltelefonok átadásakor Kutas István, a Telenor vállalati kommunikációs igazgatója. 
 
 
„A Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat rendkívül népszerű a Balaton parti települések körében mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy idén nyolcadik éve indítja el a Magyar Vöröskereszt” – mondta el Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója. „Fontos kiemelni, hogy a szolgáltatás ingyenes az önkormányzatok számára, ugyanakkor a Magyar Vöröskeresztnek minden évben nagy kihívást jelent a program költségvetésének előteremtése. A 23 millió forintos összköltségvetésű balatoni programot ezúttal is teljes egészében vállalati támogatásokból és adó 1 százalékos felajánlásokból valósította meg szervezetünk ” – tette hozzá a legnagyobb humanitárius szervezet vezetője.
 
 
A vezető kitért arra is, hogy jövőreszeretnék bővíteni a szolgálatban résztvevő strandok körét, éppen ezért a Vöröskeresztgyűjtést indít 1359-es adományvonalán a jövő évi Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálatának működésére. Mindenki, aki július 1. és augusztus 31. között felhívja a 1359-et vagy SMS-ben elküldi az adomány szót, 250 forinttal járul hozzá az elsősegélynyújtó szolgálat megvalósításához. 
 
 
 
A Magyar Vöröskereszt Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálata minden évben támogatók bevonásával valósul meg. A BESZ-t pénzbeli támogatással a Balatoni Fejlesztési Tanács, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt., az Uniqa Biztosító Zrt., a Canon Europe és a Német Vöröskereszt segítette. A Coca-Cola az elsősegélynyújtók folyadékpótlásáról gondoskodik, a Nestlé Hungária Kft. Maggi instant leveseket ajánlott fel. A BonAppetit minden ételéből 15% kedvezményt, a VitaPlus Kft. pedig több mint 600 kalcium pezsgőtablettát adományozott. Az EMD Hungary Kft. defibrillátorokat biztosít, a Freesia pedig az elsősegélyládák feltöltését segítette. 
 
 
A Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat fiataljai 2007 óta 23 664 sérülést láttak el. A szolgálat indulása óta négyszer történt közvetlen életmentő beavatkozás. Idén is leszdefibrillátor az elsősegélynyújtó önkénteseknél. 
 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is. 

2024. május 9. 09:54

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36