Szuperszámítástechnika a meteorológia területén
Ősidők óta vágyik arra az emberiség, hogy megértse az időjárási folyamatokat. És míg az ókorban még főként misztikus jelenségeknek tekintették a különböző változásokat, addig idővel a népi hiedelmek és különböző megfigyelések váltak az előrejelzések kiinduló pontjaivá. Ma már ezt a területet is az informatika, és a tudományos technológia vette birtokba. Az Országos Meteorológiai Intézet immáron három éve használja azt a szuperszámítógépet, melynek köszönhetően sokkal gyorsabb és pontosabb előrejelzéseket tudnak készíteni.
Az időjárás alakulása iránti érdeklődés növekedésének egyik ékes példája, hogy az előrejelzések míg egykoron a hírműsorok részeit képezték, ma már önálló elemként jelennek meg a televíziók, rádiók, magazinok felületein. A folyamat hátterében az emberek biztonságérzete áll. Ki ne szeretné tudni előre, hogy másnap milyen időre számíthat, vagy éppen a nyaralás alatt vajon esni fog eső vagy sem. A meteorológiai előrejelzések egy részről kiszámíthatóbbá teszik életünket, ugyanakkor a 2006-os tragédia bebizonyította biztonsági szempontból is mennyire fontos, hogy az időjárási változásokra időben fel tudjunk készülni.
Az Országos Meteorológiai Intézet budai létesítményébe 2011. augusztusában helyezték üzembe azt a szuperszámítógépet melynek köszönhetően pontosabbá, és gyorsabbá vált az előrejelzési folyamat. Az új rendszert az „Új Magyarország Fejlesztési Terv” keretében a Környezet és Energia Operatív Program pályázati lehetőségeit kihasználva vásárolták meg. Az új gép 14 ezer milliárd műveletet végez másodpercenként, a korábbi rendszernél 18-szor gyorsabb. Ráadásul sokkal részletesebb előrejelzést tud adni, hiszen nem a 7 régiós rendszerből indul ki, hanem 174 kistérségre képes gyorsabb és részletesebb előrejelzést adni.
A rendszer a nagy mennyiségű esőre, hóra, a hőhullámra, rendkívüli hidegre, a tartós sűrű ködre és a talaj menti fagyra is ki tud adni speciális figyelmeztetést, ha az legalább egy átlagos megyényi területre várható. A riasztásokban a mára már jól ismert három veszélyességi szintű, a sárga, a narancs és a piros figyelmeztetést használó rendszert alkalmazzák. A rendszer maga a nap 24 órájában működik, háttértárát és magát a gépezetet is úgy tervezték, hogy akár üzem közben is lehessen benne alkatrészt cserélni. A szekrénnyi nagyságú berendezés belsejében 280 darab négymagos Intel processzor és 3,3 terabájt, azaz több, mint 3300 gigabájt memória dolgozik. így a rendszer 3-4 perc alatt el tud végezni egy olyan előrejelzési számítást, ami elődjének akár órákba is telt.
A fentiekben is jól látszik, hogy milyen gyorsan fejlődik világunk, és ezekben a dinamikus változásokban milyen fontos szerepet játszanak a szuperszámítógépek. Hazánkban jelenleg is zajlik egy projekt, mely a magyarországi szuperszámítástechnikai kapacitás növelését tűzte ki célul. A Magyar Állam és az Európai Unió által mintegy 2 milliárd forinttal támogatott Szuperszámítástechnika a felsőoktatásban elnevezésű projekt keretében 2014 végéig megnégyszereződik a magyar szuperszámítástechnikai összkapacitás. Ezt a gyakorlatra úgy lehetne lefordítani, hogy olyan teljesítménnyel bír majd a hazai rendszer, mintha a világ 7 milliárd embere kezébe venne egy-egy számológépet, és másodpercenként kb. 30 ezer műveletet hajtanának végre egyszerre. A projekt két kiemelt központja Budapest és Debrecen.
Kapcsolódó cikkek
- Izzadságból termel energiát a tetoválásszerű bioelem
- A tenger mélyét fotózzák a Google Utcaképéhez hasonló technikával
- Működőképes 3D-s agyszövetet állítottak elő amerikai kutatók
- Robotok segítségével barangolhatjuk be a Tate múzeumot esténként
- Kvantumszámítógépekhez szükséges szilíciumot állítottak elő az USA-ban
- Új komplex digitális szövettani mikroszkópot fejlesztett egy magyar cég
- A Földre visszatérni képes holdszondát indít Kína
- Hongkongban fejlesztik a világ legpontosabb arcfelismerő rendszerét
- A cápaviselkedésbe enged bepillantást egy levadászott robotkamera
- Okostelefonnal fejtették meg a boldogság titkát
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra platina minősítést szerzett a Bridgestone
A Bridgestone EMEA 2024-ben már a negyedik egymást követő évben nyerte el a vezető globális fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis legmagasabb, „platina” minősítését, amellyel a világszerte értékelt mintegy 130 000 vállalat közül a legjobb egy százalékba került.
Új fejezet a Galaxy AI fejlesztéseinek történetében
A Samsung új szintre emeli a mobilélményeket a Galaxy eszközök mesterséges intelligenciával támogatott személyre szabhatóságával. Az adatvédelemre épülő One UI 7 szoftverfrissítés és az új Now Bar funkció a hatékonyság mellett könnyebben kezelhető mindennapokat is ígér. Az AI-alapú újítások pedig úgy segíthetnek a felhasználóknak, hogy közben megőrzik a személyes adataik biztonságát.
Tekintélyes terjedelemmel debütált a jubileumi kiadvány: bemutatták a 30. Logisztikai Évkönyvet
December 16-án az UniZone BGE Hallgatói Centrumban debütált a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) jubileumi Logisztikai Évkönyve, amely a hazai logisztikai szektor egyik legmagasabb szintű tudományos szakmai kiadványa. Az MTA által DOI-számmal is ellátott idei kötetben, ez évben több mint 400 oldal terjedelemben, összesen 27 tanulmány kapott helyet.