Rászoruló családoknak és óvodáknak nyomtatott az Epson

Fotókat és kifestőkat kaptak ajándékba

forrás: Prím Online, 2014. december 20. 09:21

Az Epson külső tintatartályos nyomtatóit segítségül hívva idén két fontos programot is támogat. A Help-Portrait akció mellett a „Tegyél jót!” kampányban is tevékenyen részt vállalnak. Utóbbinál a gyerekeket kifestővel lepik meg.

Az év végéhez közeledve az Epson két jótékonysági kezdeményezést támogatott külső tintatartályos nyomtatói segítségével. A vállalat idén másodszorra állt a nemzetközi Help-Portrait akció mellé, amely során hazai fotósok olyan nehéz sorsú embereket és családokat ábrázoló fényképeit nyomtatta ki, akikről korábban még nem készült fotó. Az Epson a legkisebbekről sem feledkezett meg, saját, „Tegyél jót!” elnevezésű kampányában ugyanis óvodák számára nyomtatott kifestőket, és juttatta el azokat az intézményeknek országszerte.

 

 

Idén is közel 100-an vettek részt a Help-Portrait kezdeményezés nyomán meghirdetett hazai akcióban, főként anyaotthonok, gyermekotthonok, vagy a családok átmeneti otthonának lakói. A fotósok önkéntes munkája lehetővé tette, hogy azok is kapjanak fotókat, akik korábban még sosem szerepeltek fényképen.

 

Az Újpalotai Közösségi Házban rendezett jótékonysági fotózáshoz az Epson Magyarország is csatlakozott: a fényképeket az Epson L800 ultranagy kapacitású, külső tintatartályos fotónyomtatójának köszönhetően még a helyszínen átvehették a résztvevők.

 

 

Ajándék a rászoruló óvodáknak

 

A Help-Portrait kezdeményezés mellett, az Epson a gyermekeknek is örömet szerzett „Tegyél jót” kampányával. A nyomtasskevesebbert.hu oldalon megadott négy mintából bárki kiválaszthatta, hogy mely óvodák kapjanak kifestőket, amelyeket a gyártó külső tintatartályos készülékeivel nyomtattak ki. A kampányban összesen 112 intézmény, egyenként 150 darab kifestőt vehetett kézhez az oldal látogatóinak javaslatai alapján.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja

Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:

2023. február 4. 21:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05