Minden hazai vállalkozás indulhat az InnoMax Díjért
Minden eddiginél több kategóriában lehet pályázni idén februártól az Invitel által 2009-ben életre hívott InnoMax Díjra. Az idei év legnagyobb újdonsága, hogy 2015-től az Invitel ügyfelei mellett bármely magyar vállalat megmérettetheti magát az innovációs seregszemlén, valamint a korábbi évektől eltérően megvalósult projektek helyett projektötletekkel lehet nevezni az InnoMax Business Díjra. A civil szervezetek mellett pedig az általános és középiskolák kreatív elképzelései is teret kapnak az InnoSchool kategóriában.
Az Invitel immár hatodik alkalommal indítja el az InnoMax pályázatot, melynek keretében a hazai innovatív törekvéseket és kezdeményezéseket támogatja több millió forint értékű infokommunikációs szolgáltatásokkal. A díjak sorsáról idén is rangos szakmai zsűri dönt, az Invitel 2015. március 31-ig várja a pályázatokat.
Bármely hazai cég pályázhat az InnoMax Business Díjra
Az InnoMax megújuló üzleti kategóriáiban az 5-19 fős, a 20-69 fős és a 70 fő feletti hazai gazdasági társaságok projektötleteit várják, melyek továbbra is Invitel szolgáltatásokat nyerhetnek, méretüktől függően 500 ezer, 1 millió illetve 2 millió forint értékben. A tavalyi évhez hasonlóan a díj mellett értékes médiamegjelenésekkel is gazdagodnak a nyertesek.
Az Invitel ugyanakkor továbbra is nagyra értékeli meglévő ügyfelei hűségét, így számukra megalapította az InnoMax Hűség Díjat, amelyre a vállalatok és intézmények továbbra is megvalósult projektekkel pályázhatnak, méretüktől függetlenül.
InnoSchool – új kategória az iskoláknak
Az Invitel 2015-től InnoSchool néven új kategóriát hirdet, amelyben valamennyi hazai általános- és középiskola pályázhat. „A jövő iskolája!” mottóval induló kategória célja, hogy olyan kreatív pályaművek megszületését segítse elő, melyek az infokommunikáció oktatásban, a tudás megszerzésében betöltött jövőbeni szerepét járják körbe. A nyertes intézmények közösségi tereikhez térítésmentes WiFi lefedést, vagy ezzel egyenértékű infokommunikációs szolgáltatást nyerhetnek az Inviteltől.
Fiatalos lendület az InnoApps kategóriában
A hazai fiatal „fejlesztők” számára kivételes lehetőség a 2010-ben alapított InnoApps Díj, amely teret biztosít tehetségük megmutatásához. 2014 óta pedig már azon jelentkezők pályázatait is várják, akik nem vesznek részt iskolarendszerű képzésben, de még nem töltötték be 30. életévüket. Itt a korábbi évekhez hasonlóan továbbra is csak már megvalósított, működő alkalmazásokkal, szoftverekkel, webes fejlesztésekkel lehet pályázni. A munkához, tanuláshoz kötődő alkalmazásokkal a Ne Szórakozz!, míg a játékos fejlesztésekkel a Szórakozz! kategóriában indulhatnak a jelentkezők.
A nonprofit is profitálhat az InnoMax pályázaton
A nonprofit szervezetek felbecsülhetetlen munkát végeznek, a jelenlegi gazdasági környezetben azonban egyre nehezebben találnak támogatókra. Ezért az Invitel a tavalyi évben a nonprofit és civil szervetek részére külön kategóriát indított. A pályázók projektötletekkel jelentkezhetnek, melyek megvalósítását az Invitel szolgáltatások és szakmai tanácsadás formájában támogatja. A nyertes szervezetek az Invitel szolgáltatásai közül 500.000 forint értékben használhatják fel azokat a termékeket, szolgáltatásokat, amelyekre szükségük van projektötletük megvalósításához.
A visszaszámlálás elkezdődött
A 2015-ös InnoMax Business, Hűség, Nonprofit, InnoApps és InnoSchool Díjakra február 3-tól lehet pályázni. A jelentkezéssel kapcsolatos információk és részletek már elérhetők a vállalat InnoMax-ról szóló weboldalán.
Az InnoMax pályázaton a kategóriák száma és a benyújtott pályázatok színvonala egyaránt évről évre nő, és október elején a Magyar Adományozói Fórum (MAF) független bíráló bizottsága Az Év Társadalmi Befektetési Programja Kategóriában második, míg a Leginnovatívabb Támogatói Program Kategóriában harmadik díjjal jutalmazta a kezdeményezést.
Kapcsolódó cikkek
- Látványvilágának színesítésére pályázatokat vár a Sziget
- Áder János: a technológiai fejlődés motorja az innováció
- Elindult az ASUS "Face the Future" tervezői pályázata
- David Blunck az Invitel új vezérigazgatója
- Az Intel vezérigazgatója a jövő számítástechnikáját vázolta fel
- Ünnepi ajánlattal készült az Invitel
- Átadták Az Év Honlapja díjakat
- Online képzési programot indít a NIH
- Az Epson pályázatából kiderült, van igény a nyomtatott segédanyagokra
- Pályázatot írtak ki biztonságos internet témában
Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Rekordszámú nevezéssel zárt ’Az Év Honlapja’ 2024 pályázat!
Az idén 23. alkalommal megrendezett ’Az Év Honlapja’ pályázat nevezési szakasza lezárult: december 15-ig rekordszámú, 329 pályamű érkezett. A szakmai zsűri hamarosan megkezdi a beérkezett pályázatok értékelését, hogy 30 kategóriában kiválassza 2024 legkiemelkedőbb digitális alkotásait. A közönségdíjért folytatott küzdelem azonban még javában zajlik – a pályázók 2025. január 15-ig mozgósíthatják közösségüket, hogy megszerezzék a publikum elismerését.
Az év legjobb sportmarketing-megoldásait keresik
A Magyar Marketing Szövetség Sportmarketing Tagozata által idén újra életre hívott Sportmarketing Gyémántdíj célja, hogy elismerje és széles körben megmutassa az egyesületek, a sportolók és a velük együttműködő márkák értékteremtő sportmarketing-megoldásait, és ezáltal hozzájáruljon a hazai sportmarketing színvonalának fejlesztéséhez. A díj elismeréseinek átadására 2025. március 5-én az ETELE Cinemában megrendezésre kerülő Digital Marketing Forumon kerül majd sor, ahol a digitális marketing aktualitásain túl helyet kapnak majd a sportmarketinggel kapcsolatos előadások is.
Átadták a 2024. évi Rátz Tanár Úr Életműdíjakat
Ebben az évben is nyolc kiemelkedő teljesítményű tanárt részesített elismerésben az Ericsson Magyarország, a Graphisoft és a Richter Gedeon Nyrt. támogatásával létrehozott Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért kuratóriuma. A reáltárgyak legkiválóbb hazai tanárai december 10-én ünnepélyes keretek között vették át az egyenként 2,5 millió forintos pénzjutalommal járó Rátz Tanár Úr Életműdíjat. Az esemény helyszíne a Budapesti-Fasori Evangélikus Gimnázium volt: itt tanított Rátz László, akinek emlékére a díjat alapították.
Marketing Diamond Awards: Már csak 5 napig lehet kedvezményesen előnevezni!
A Magyar Marketing Szövetség által szervezett, idén 10 éves Marketing Diamond Awards célja változatlan: megmutatni, hogy a szakmai elismerések nem csak a nagy költségvetésből megvalósuló marketingaktivitások kiváltságai!
Az ABB ismét várja az egyetemi és főiskolai képzésben részt vevő női hallgatókat mentorprogramjára
A Női Mentorprogram célja, hogy erősítse a nők részvételét és növelje a munkavállalási kedvüket műszaki területeken, és lehetőséget adjon, hogy a női hallgatók már tanulmányaik során megismerkedhessenek egy nemzetközi cég termékeivel, szolgáltatásaival, működésével.