Az első negyedév kiberfenyegetései számokban

forrás: Prím Online, 2015. május 11. 17:19

A Kaspersky Lab közzétette első negyedéves eredményeit számokkal illusztrálva. Az adatokból egyebek mellett az is kiderül, hogy a Kaspersky termékei 2,2 milliárd rosszindulatú támadást hárítottak el számítógépeken és mobileszközökön ez idő alatt, amely az előző év ugyanezen időszakában mért adat duplája.

Az első negyedévben a Kaspersky Lab szakértői megerősítették, hogy egy olyan fenyegetést azonosítottak, amely eszközeinek összetettségét és kifinomultságát tekintve felülmúl minden korábbit, amit ismerhettünk – ez nem más, mint Equation csoport. 2001 óta az Equation csoport több ezer – egyes feltételezések szerint több tízezer  - áldozatot fertőzött meg a világ több mint 30 országában. A támadások a következő szektorokat érintették: kormányzati és diplomáciai szervezetek, távközlés, légiközlekedés, energia, nukleáris kutatás, olaj és gáz, katonaság, nanotechnológia. Célpontok voltak továbbá az iszlám aktivisták és tudósok, a tömegmédia, a közlekedés, a pénzintézetek és olyan vállalatok, amelyek titkosítási technológiákat fejlesztenek.

 

Pénzáramlás

 

10 hónappal ezelőtt számolt be a Kaspersky Lab a Luuuk nevű, kibertámadás-sorozatról, mely nagy európai bankokat célzott. A kiberbűnözök mindössze egy hét leforgása alatt fél millió eurót loptak el különböző bankszámlákról. 2014 októberében, a Kaspersky Lab globális kutató és elemző csapata pedig felfedezte a Tyupkint, amely számos ATM-et fertőzött meg világszerte. Az egyetlen malware, amely megfertőzte az ATM-eket, lehetővé tette a támadóknak, hogy közvetlen manipulációval kiürítsék a gépeket, és bankkártya használata nélkül több millió dollárhoz juthassanak.

 

2014 decemberében Costin Raiu, a globális kutató és elemző csapat vezetője publikálta a 2015-ös év folyamatos fenyegetést jelentő veszélyeire vonatkozó előrejelzéseit, amelyben azt jósolta, hogy immáron a múlté az a tendencia, hogy a kiberbűnözők a felhasználók pénzének eltulajdonítására törekszenek. ”A bűnözők most már közvetlenül a bankokat támadják, hiszen ott van a pénz. És ezekhez az összetett támadásokhoz APT technikákat alkalmaznak.” – mondta Raiu. Két hónappal később, 2015 első negyedévében került nyilvánosságra a Carbanak névre hallgató, folyamatos fenyegetést jelentő veszély (APT), amely 1 milliárd dollár eltulajdonításáért felelős, és ezzel egy új fejezetet nyitott a kiberbűnözői világ APT támadásaiban.

 

Kétszer annyi rosszindulatú támadás az elmúlt negyedévben

 

A kirívó malware támadásokon kívül, a Kaspersky Lab az általános kiberfenyegetéseket is összesítette világszerte:

 

·  A Kaspersky Security Network adatai szerint, a Kaspersky Lab termékei összesen 2.2 milliárd rosszindulatú támadást hárítottak el számítógépeken és mobil eszközökön 2015 első három hónapjában, amely az előző év ugyanezen időszakában mért adat duplája.

·  A Kaspersky Lab megoldásai 469 millió, online forrásból induló támadást állítottak meg világszerte, amely egyharmaddal (32.8 százalékkal) több, mint 2014 első negyedében.

·  Több mint 93 millió egyéni URL-t azonosított rosszindulatúként, amely 14,3 százalékkal több, mint 2014 első negyedében.

·  A Kaspersky Lab termékek által semlegesített támadások 40 százaléka Oroszországban található forrásokkal rendelkezett. A tavalyi évben Oroszország az Egyesült Államokkal osztozott az első helyen, a webes támadások 39 százalékának kiindulópontjaként.

 

Csökkentek ugyan, de továbbra is veszélyt jelentenek a mobil fenyegetések az első negyedév alapján:

 

·   103 072 új, rosszindulatú program jelent meg mobil eszközökre (6,6 százalékkal kevesebb, mint 2014 elején)

·   1527 új mobil banki trójait azonosítottak, amely 29 százalékponttal kevesebb, mint 2014 első negyedében volt. 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

December 15. éjfélig lehet nevezni Az Év Honlapja pályázatra!

2024. december 2. 11:38

Megvannak az idei év legjobb webshopjai

2024. november 29. 17:16

Megjelent a legfrissebb, immár 27. Ericsson Mobility Report

2024. november 26. 20:37

Idén is keresi a digitális szakma női példaképeit az IVSZ és a WiTH

2024. november 22. 16:40