Magyar webáruházak mérkőznek meg az Ország Boltja címért
Az idei az 5. alkalom, hogy az Árukereső.hu útjára indítja a hazai webáruházak megmérettetését, az Ország Boltja versenyt. A verseny fő célja, hogy az internetező közösség szavazatai és a valós fogyasztók vásárlás utáni értékelései segítségével megtalálja és bemutassa a legkiválóbb szolgáltatást nyújtó és legnépszerűbb webáruházakat.
Az online kiskereskedelmi piac évente 20-25 %-kal bővül és ma már a teljes magyar lakosság közel egynegyedét éri el. A kereskedők többsége szerint az elmúlt három évet figyelembe véve, eddig 2014-ben nőtt legnagyobb mértékben az új szereplők száma. Ugyanakkor a webáruházak úgy vélik, hogy az új, kisebb belépők növekedési lehetőségei – a piac és a vásárlói tudatosság növekedésével – csökkentek. (OKI, 2014/IV. negyedév) Ez a tendencia azt mutatja, hogy a további fejlődés kulcsát és a siker mércéjét hosszú távon a vásárlók elégedettségének és bizalmának elnyerése jelentheti. Az Árukereső éppen ezért fontosnak tartja évről évre bemutatni a minőségi e-kereskedelmi vállalkozásokat és a magyar online piactér dinamikus fejlődését, ezzel is növelve az internetes kereskedelembe vetett bizalmat.
A szakma és a piac fejlődésével együtt a versenyben elért helyezések fontossága évről évre növekszik, hiszen tavaly már 626 bolt részvételével zajlott a verseny, amely a 2014-ben aktívan működő webáruházak több mint felét teszi ki. A népszerűségi kategóriákban induló 357 webáruházra 83 000 szavazat érkezett az internetes felhasználóktól, amely 32%-kal haladta meg a 2013-ban beérkező összes szavazatszámot. A minőségi díjak esetében is szoros verseny alakult ki annak köszönhetően, hogy a valós vásárlók visszajelzéseinek értékét felismerve további számos bolt csatlakozott az Árukereső Megbízható Bolt Programjához.
A Minőségi kategóriában induló boltok minősítését azok az internetes felhasználók határozzák meg, akik a játék időszaka alatt vásárolnak az adott webáruházban, majd kitöltenek egy online kérdőívet, melyben értékelik a boltot, a rendelés és kiszállítás menetét, , illetve egyéb más, a vásárlási élményt meghatározó jellemzőt. Az ő értékeléseik összesítése és súlyozása alapján kerülnek ki a kategória győztesei, valamint az Ország Boltja fődíj nyertese.
A Népszerűségi kategóriában induló áruházakra 2015. július 14-től október 1-ig bárki szavazhat a www.orszagboltja.hu oldalon. A kategóriadíjak és az Ország Boltja fődíj átadására egy nagyszabású gálaest keretén belül kerül sor 2015. október 8-án.
A tavalyi év Ország Boltja gáláján a JátékNet vehette át az év legjobb webáruházának járó díjat, valamint első helyezést ért el Játék kategóriában a Minőségi és Népszerűségi díjakért folyó megmérettetésekben egyaránt. A cég egyedülálló sikert könyvelhetett el magának, hiszen a verseny fennállása óta még nem volt példa arra, hogy egy webáruház megkapja a kategóriája összes díját és egyben ő legyen az év Ország Boltja is.
Kapcsolódó cikkek
- e-TOP LISTA: a legnagyobb webáruházak listája
- Deloitte Technology Fast 50: még két hétig lehet jelentkezni
- A webáruházak többsége növelte forgalmát
- Michelisz Norbert digitálisan versenyzett a Dakar-rali sztárjával
- First Prize díjat kaptak a miskolci egyetemisták a szuperszámítógépes világversenyen
- Nokia Networks Code Jam: innovációért díjazták a győztes csapatot
- Közigazgatási mobilalkalmazás-fejlesztő versenyt hirdet a BME
- Emberek próbálják legyőzni a robotot Texas Hold’em pókerben
- Miskolc a világ legjobb szuperszámítógépes csapatai között
- EuroSkills 2016: digitális várost építettek a fiatal informatikusok
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Magyar innováció: Közel száz tűzvédelmi szakembert képeztek ki az új módszerrel
Sikeres a tűzvédelmi szakemberek képzése, akik már egy új iparági sztenderd alapján sajátítják el a papírmentes tűzvédelmet. Az innovatív magyar megoldás e-naplós rendszere átláthatóbb és könnyebb hozzáférést biztosít a tűzvédelmi eszközökhöz és az ellenőrzéshez. A papírmentes rendszer egyre szélesebb körben terjed itthon és már akkreditált képzések is elérhetőek a témában.
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Kreditbeszámítással érkezhetnek az Audi Hungaria Iskolaközpont tanulói a Széchenyi-egyetemre
Együttműködési megállapodást kötött a győri Széchenyi István Egyetem az Audi Hungaria Iskolaközponttal május 8-án. Ennek értelmében az iskola duális szakképzésének tanulói az egyetem gazdálkodás és menedzsment, valamint kereskedelem és marketing alapszakán élhetnek a kreditbeszámítás lehetőségével, ami a tanulmányi idő jelentős lerövidülését is jelentheti.