Internetes „civil újságíróként” pozitív változásokat érünk el

forrás: Prím Online, 2015. október 20. 17:24

Manapság gyakori vitatéma a magánélet kérdése, hiszen egyre többen tesznek közzé az interneten személyes információkat. Ezt a kérdést is vizsgálta az Ericsson ConsumerLab online információ-megosztással foglalkozó jelentése. A jelentés ugyanakkor kitér arra is, hogy a felhasználók kit és miként követnek figyelemmel. A fogyasztók nemcsak egymást figyelik, hanem a vállalatokat és a hatóságokat is – és amit látnak, azt meg is osztják.

A fogyasztók azzal, hogy minden eddiginél több információt osztanak meg, egyre inkább „civil újságíróként” működnek, és a megkérdezett okostelefont használóknak valamivel több, mint a fele úgy véli, hogy az információk és vélemények interneten történő megosztása növelte a vállalatok fölött a befolyásukat, képesek nyomást gyakorolni az iparra és a hatóságokra, és ezáltal pozitív változásokat elérni.

A megkérdezett okostelefon tulajdonosoknak több mint a fele úgy gondolja, hogy az internet növelte annak a lehetőségét, hogy a közérdekű bejelentők a vállalatoknál és szervezeteknél tapasztalt korrupt vagy nem megengedett magatartást leleplezzék. Ezt pozitívan értékelik. Ugyanakkor azonban aggályokat fogalmaztak meg a magánélettel és az internettel kapcsolatban, és az okostelefont használók 64%-a fél, hogy nem tudják megakadályozni, hogy kényes információt posztoljanak róluk az interneten.

 


A megkérdezett fiatalabb okostelefon felhasználók 20%-a rendszeresen posztol fényképet olyan emberekről, akiket nem is ismer. Egyensúlyt találni aközött, hogy megállítsuk a rólunk szóló információkiposztolását és aközött, hogy megosszunk másokról posztolt információkat része annak az egyenletnek, amit a jövő megosztási kultúrájában meg kell oldani. A fogyasztók szeretnék, ha a politikai napirenden elsőbbséget élvezne a személyes információk védelme.

A jelentés arra is rámutat, hogy az információ megosztás és a fogyasztói befolyás növekedésével és azáltal, hogy egyre több ember fér hozzá az internethez, egyre fontosabbá válik egy fenntartható információ megosztási kultúra létrehozása, amelynek mindenki élvezheti az előnyeit, miközben megóvják az egyének magánéletét.

 


Az Információ megosztás (Sharing Information) címet viselő jelentés egy 5.000 fős felmérés alapján készült, amelyet 15-69 év közötti okostelefont használók körében készítettek.

 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Még szélesebb körben elérhetők a Galaxy AI funkciók a One UI 6.1 frissítéssel

Még több Galaxy felhasználó léphet be a mobil AI új korszakába: a One UI 6.1 frissítéssel korábbi készülékeken is elérhetővé válnak a Galaxy AI funkciók március 28-tól. A Galaxy S23 széria, az S23 FE, a Z Fold5 és a Z Flip5 készülékek, valamint a Tab S9 termékcsalád tagjain is elérhetők lesznek azok a lehetőségek, melyeket az idén bemutatott Galaxy S24 széria felhasználói már kipróbálhattak.

2024. március 27. 19:13

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kreatív megoldásokkal építenének fenntartható jövőt a Zöld kód pályázat döntősei

Március 23-án rendezte meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! pályázat döntőjét. A legjobb ötletekkel érkezett csapatok közül a fiatalabb korosztályt egy Scratch-meccs várta, míg a nagyobbak szakmai mentorok segítségével valósíthatták meg a fenntarthatósági problémákra reflektáló robotötleteiket. A 6 millió forint összdíjazású pályázattal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy a fiatalokat arra buzdítsa, gondolkodjanak és tegyenek azért, hogy a digitalizációt a fenntartható jövő szolgálatába állítsák.

2024. március 27. 15:08

A márkák megítélése szenvedhet kárt a visszaeső életszínvonal miatt

Az összes vizsgált szempont szerint romlott a fogyasztói elégedettség az elmúlt egy évben a KPMG Customer Experience Excellence globális kutatása szerint. A jelenség mögött első sorban a globális megélhetési válság áll. Ugyanakkor a pandémia idején a márkák részéről tapasztalt odaadó hozzáálláshoz képest a mostani krízisjelenségek kezelésében nem érzik a fogyasztók a cégek részéről a partneri hozzáállást. Míg például a covid okozta fogyasztói nehézségeket közös összefogással lehetett megfelelően kezelni, a mesterséges intelligencia kérdésében akár a front ellentétes oldalára is rendeződhetnek a szolgáltatók és a fogyasztók – hívja fel a figyelmet jelentésében a KPMG.

2024. március 27. 13:17

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05