Az Autistic Art – Mosoly Otthon Alapítvány kapta az Adni jó! Sütiakcióból származó bevételt
4 686 600 forintos adományt ajánlott fel február 18-án a Telekom és a Fenntarthatósági Média Klub az Autistic Art - Mosoly Otthon Alapítvány számára. Az adományt Somorjai Éva, a Telekom HR vezérigazgató-helyettese adta át Jaksity Györgynek, az Alapítvány alapítójának. Az Autistic Art – Mosoly Otthon Alapítvány lakóotthonokban élő autista fiatalokat támogat, akiknek önkifejezését, fejlesztését művészetterápiával segíti.
A fenti adományból közel 1,7 millió forintot az Adni jó! Sütiakció keretein belül a telekomos kollégák és a Fenntarthatósági Média Klub tagjai gyűjtötték még tavaly decemberben. A Telekom 15 telephelyén 222 kolléga sütött valamilyen finomságot, amit adomány fejében fogyasztottak el a 8000 fős cég dolgozói. Az akciót a Fenntarthatósági Média Klub tagjaival közösen rendezte meg a Telekom, számos ismert rádiós, tévés, és újságíró (Barabás Éva, az RTL Klub, Váczi Gergő, a TV2 , illetve Argyelán Kriszta, Kiss Orsi és Vágó Piros, a Class FM műsorvezetői), valamint a Pronto kávézó és az Eurest étteremlánc is részt vett az akció sikerében.
Az adomány összege további akciókkal is kiegészíthető volt. A megsütött sütemények #sütitadok és az #adnijo2015 hashtaggel ellátott fotóinak közösségi felületekre feltöltésével és megosztásával, fotónként 100 forinttal lehetett hozzájárulni a támogatáshoz. Továbbá, a Telekom idén megnyitotta az Örök karácsonyi emlékek padlását: www.orokemlekekpadlasa.hu, ahol kedves emlékeket, sztorikat lehetett felhelyezni a padlás polcaira, szintén akciónként 100 forinttal növelve az Autistic Art – Mosoly Otthon Alapítványnak átadandó adomány összegét.
Kapcsolódó cikkek
- 11 táblagép átadásával Rezibe érkezett a Vodafone Digitális Iskola Program
- A világon a kilencedik, Európában a harmadik leggyorsabb a Telekom 4G hálózata
- Hencidára érkezett a Vodafone Digitális Iskola Program
- Legyél te is informatikus!
- A Napi Sorsjegy Facebook látogatói döntöttek az adományról
- CSR Hungary Díjat kapott a Telekom Okosdigitális program
- Adománygyűjtési Guinness-rekordot döntött a PayPal
- ABB adomány a tanulók szakmai továbbképzéséhez
- Újabb honlapverseny
- A Magyar Telekom csatlakozik a Díjnet elektronikus számlafizetési rendszeréhez
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
Újfajta trendek az irodában
A pandémiát követő időszak jelentős változásokat hozott a vállalatok irodaterületekkel kapcsolatos felfogásában, nagy hangsúlyt helyezve a vállalati kultúra és a produktivitás erősítésére az irodai jelenléten keresztül. A hibrid munkamódok trendje, amely a COVID-19 világjárvány idején nyert lendületet, fokozatosan visszaszorulóban van. A vállalkozások egyre inkább felismerik az irodaterek értékét az együttműködés, a tudásmegosztás és a vállalati kultúra erősítésében.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.